A megértés és az elengedés meggyógyítja a lelket

Bejegyezte: –



Kedves Viki és Mártika, valamint minden kedves csoporttárs! Három éve kezdtünk el oldásokra járni a feleségem gyógyíthatatlannak titulált betegsége kapcsán. Sok helyen jártunk és mindenhol azt mondták, hogy hónapokat adnak neki. Össze voltunk törve. Tudtam, ha ő itthagy, nekem is mennem kell. Nem akarok élni nélküle. Az első oldásra amikor mentünk, én szkeptikus voltam, vagy inkább tudatlan. De azt éreztem, meg kell próbálnunk mindent, és lehet, hogy pont ezek a misztikus dolgok segítenek majd. Gyógyítós napon voltunk először. A feleségem és én is rosszul voltunk utána. Nekem a szívem szorított vagy egy hétig a feleségemnek mindene fájt. Nagyon mélypontra kerültünk, de sokat beszélgettünk az oldáson hallottakról, amiket érdekesnek tartottunk és rájöttünk, hogy sok igazság van bennük. Őszintének kellett elősször is lennünk, mert sok fájdalmat okoztunk a másiknak. Sikerült a megbocsájtás. Úgy beszéltük, hogy elmegyünk még több oldásra mert annyi sok hasznos dolog volt ott. Utána következett a családi meg az atlantiszos, és elmerészkedtünk a párkapcsolatosra is. Azt vettem észre, hogy már sokkal szeretetteljesebben fordulunk egymás felé. Nem nehesztelünk, nem vádaskodunk, hanem szeretettel megbeszéljük a dolgokat. Jártunk folyamatosan és azt saccolom, hogy nyolc hét után a feleségem elkezdett egyre ragyogóbb lenni. Enyhültek a fájdalmai, áttértünk egy étrendre, amit javasoltak és töltöttük a szervezetét.Nem mentünk vizsgálatokra, mert folyamatosan azt kaptuk, hogy nem tudnak segíteni. Ezt a közös utazást együtt vállaltuk és én végig ott álltam a feleségem mellett. 3-4 hónap után már sokkal több energiája volt mint nekem vagy a fiunknak, lefutott bennünket. 8 hónap folyamatos lelki munka, szigorú diéta és vitaminpótlás után mentünk el orvoshoz, egy teljesen újhoz, aki semmit nem tudott rólunk. És azt kérdezte a doki, milyen panaszunk van, mert az én feleségem makk egészséges. Utána meséltük el neki a teljes igazságot. Azt mondta, hogy nyoma sincs annak, hogy valaha baja lett volna. Csak sírtam a boldogságtól. De azt karom még leirni, hogy azóta is dolgozunk a kapcsolaton, magunkon és fejlődünk. Nem hagytuk abba. Ha Isten ekkora ajándékot adott nekünk, kötelességünk dolgozni magunkon, hogy jobbak legyünk minden nap. Én nem hittem ezekbe a dolgokba régen, de látom, hogy ez nem hit kérdése. Ezek egyszerű tények, amik működnek, ha megértjük őket. 

Én otthagytam a streszes munkát, rendőr voltam. A fiamnak köszönhetjük, hogy rátaláltunk erre az útra. Ő a fény a mi utunkon. És azt tanácsolom a szülőknek, figyeljenek oda jobban a gyerekükre, mert ők mindig meg tudják tanítani, hogy legyünk boldogok. 

Azóta olvassuk Viki minden könyvét, hallgassuk az előadásait, csináljuk a programokat és végtelen hálával gondolunk rájuk. Tudom, hogy megmentették az életünket, és ezt nem tudom kellőképpen megköszönni. 

A képet köszönjük Vikinek! 

Üdvözletünket küldjük Teneriféről: Laci és Marika


Megjegyzések

Megjegyzés küldése