Búcsú


Kedves Olvasóim! Rendhagyó bejegyzés következik! Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elérkezik az idő, de az utóbbi években megtanultam hallgatni a megérzéseimre, és bizony azt mondja: ELÉG VOLT!
11 év hosszú idő… Sok mindennel találkoztam ennyi idő alatt, de olyan gonoszsággal, amivel a napokban szembesültem, még nem. Nem részletezem, mert nem ez a bejegyzésem lényege. 

Látom, hogy teljes a káosz a világban, de Ti, akik már elengedtétek a múltatok nagy részét, sokkal könnyebben fogjátok átvészelni ezt az időszakot. 
Vegyétek körbe magatokat olyan emberekkel, akik úgy gondolkodnak, ahogy Ti, úgy viszonyulnak a változáshoz, ahogy Ti! Ne engedjétek, hogy a sötét elvegye a fényeteket! Ne harcoljatok, ne támadjatok, ugyanakkor tudjátok megvédeni magatokat! Higgyétek el, a szeretet mindent legyőz! 

Nekem most pihenésre van szükségem, így valószínüleg egy darabig írni sem fogok. 
OLDÁSOK többé nem lesznek, ezért tűntek el a programok. 

Rövidesen jelentkezem, és ígérem, nem hagylak magatokra Titeket! 



Hálásan köszönöm a bizalmatokat, azt, hogy kiálltok mellettem, és azt a mérhetetlenül sok szeretetet! Isten áldjon Benneteket ❤️❤️ Viki

Megjegyzések

  1. Mi, az olvasóid tartozunk hálával neked...és érted Viki! Remélem nem végleg fejezed be az írást, hisz oly sok embernek(közöttük nekem is) adtál erőt a mindennapokhoz. Kellemes pihenést és minden jót kívánok Neked és családodnak!
    Ibolya

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése