Amikor támad a sötét oldal...




Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb az elválasztódás. Vannak emberek, aki évek óta tudatosan dolgoznak magukon, és szépen haladnak előre életük útján. És vannak, akik szinte semmivel nem hajlandók szembenézni, és boldogtalanságukért mindig mást okolnak. Az emberek nagy része bevadul, mert olyan dolgokkal szembesíti az élet, amiket elzárt a múltjában, vagy nem akart szembenézni vele. Az alvó embereken úrrá lesz a rosszindulat, és hajlamosak meggondolatlanul cselekedni, ami esetleg másnak kárára válik. 


Azok az emberek, akik nem kezdtek el felébredni a több ezer éve tartó álomból, most rombolnak, pusztítanak maguk körül. Azok, akik megragadtak a karma világában, a dualitásban, egyre több merényletet követnek el önmaguk ellen. Ezzel természetesen ártanak a körülöttük élőknek is. Mondhatnám, hogy a sötét erő támadásban van. Egyre inkább érezhető a kétségbeesés… Azok, akik meg vannak róla győződve, hogy nem tehetnek arról, ahol tartanak, akik áldozatai saját gondolataiknak, érzéseiknek és tetteiknek, azok úgy érzik, már nincs veszítenivalójuk, és “eladják lelküket az ördögnek”. Teljesen kifordulnak magukból, van hogy egy lapra feltesznek mindent, és cselekedeteikkel, szavaikkal elkezdenek brutális rombolást végezni környezetükben. Azok az emberek, akik boldogok, sikeresek, különösen taszítják őket, és minden oldalról megpróbálnak ártani. A lelki zsarolás, önmaguk sajnáltatásának mesterei. Ők azok, akik nem bírják ki, hogy ne reagáljanak szavaidra néhány bántó szóval. Akik hátulról támadnak, és megmagyarázzák, hogy csak a te érdekedben teszik. “Azért bírálnak, hogy felnyissák a szemeid.”Ők mindent jobban tudnak, mint te! Folyton el akarnak bizonytalanítani… Akik mást mondanak a szemedbe, és mást a hátad mögött. Akiknek nincs egyéniségük, mindig arra fújja őket a szél, amerre az érdekük van. Mindenbe beleszólnak, mert hiszik, hogy joguk van véleményt alkotni. Ám nem tudnak különbséget tenni az építő kritika és a rosszindulat között. Ők azok, akik sosem vállalnak felelősséget, és mindig a más életével foglalkoznak a sajátjuk helyett. Akik kéretlenül adnak tanácsot… Megmondják, mit csinálsz rosszul, beleszólnak a döntéseidbe, és még a gyerekük / házastársuk gondolatait/cselekedeteit is ők akarják meghatározni. Ezek a boldogtalan emberek… el akarják lopni más boldogságát. Állandóan pletykálnak, hazugságokat kreálnak, és meggyőződésük, hogy mindezt jóindulattal teszik. Ők hiszen abban, hogy áldozatok, és csupa jószándék vezérli minden léptüket. Ha egyszer engedsz, sosem fognak békén hagyni. Mindent megtesznek azért, hogy rosszul érezd magad… hogy ne legyenek egyedül, magányosan abban a mocsokban, amit sok év alatt építettek maguk köré. 


Ha azt érzed, hogy védelemre van szükséged, vizualizálj magad köré arany fényt napi kétszer (minimum 12 órát védeni fog). A fény képviselőinek most főként a védelemre kell odafigyelniük. Nehezen megy a teremtés, amikor azt érzed, hogy támadnak, és minden erőddel azon vagy, hogy védd magad. Ugyanakkor tudatosítsd magadban, hogy SENKI életéért nem vagy felelős a sajátodon kívül! Egy dolog a fontos: önmagad szeretete! Ne érezd magad kellemetlenül, ha boldog vagy, ha jól érzed magad, és ez másnak szemet szúr. Ne érezd magad feketebáránynak, mert mersz más lenni. Ki mondja meg, neked milyennek kellene lenned, mit kellene érezned? Ez a te világod, az az övék. Na hagyd, hogy hatással legyenek rád! 

IGEN, nem muszáj együtt szenvedned a kollektív tudattal. Élhetsz úgy, ahogy neked jó! 


A szeretet hatalmas ereje mindig legyőzi a sötétet, ezt ne feledd. A szeretteid körében erősnek érzed magad. És erős is vagy! Össze kell fogni, és olyan közegben lenni, ahol biztonságban érzed magad! 


Kitartást és türelmet kívánok mindenkinek! 


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések