Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon mennyi mindent köszönhetek Neked és anyukádnak. A beütött válságot és az emberek dühét, tehetetlen agresszióját sokkal jobban viselem és sokkal jobb anyagi helyzetben tudom átvészelni ezt az időszakot. Több történetem is van, leírom az egyiket📷
Azt írtam a célfüzetembe, hogy szeretném minden hitelem visszafizetni és soha többet ne legyen hitelem, csak megtakarításom.
Régi célom, hogy egy jobb helyen lévő, szép új lakásba költözzek. Az új lakások legalább duplájába kerültek, mint az enyém, elég kivitelezhetetlennek tűnt a dolog.
Végül arra jutottam, ha nem csinálok semmit, nem is lesz semmi, belevágtam egy ugyanakkora, új építésű lakás megvételébe, amit régóta nézegettem. Nagyon sok hitel kellett hozzá, de regisztráltam lesz, ami lesz.
Az új építése haladt, eljött a saját lakásom eladásának az ideje. Azt éreztem el kell kezdeni meghirdetni, még ha távolinak is tűnik mire az önerőt be kell fizetnem. Mindenki mondta, hogy hova sietek, minek adom el ilyen hamar, kidobott pénz az albérlet, minek kétszer költözni stb. de belül azt éreztem, nem baj, az átmeneti időre albérletbe megyek és ott kivárom, csak legyek túl rendben az eladáson, ne kelljen kapkodni, ne kelljen olyanba belemenni, amibe nem akarok és legfőképp legyen a számlámon a pénz az új lakásra.
Jöttek is a vevők, sokfélék, végül ketten maradtak egy készpénzes és egy hölgy, aki nem tudott foglalót adni, mert a saját vidéki házát árulta, abból fizetett volna. A készpénzes vevővel kapcsolatban valahogy nem voltak jó érzéseim, felhívtam inkább a hölgyet, hogy kivárom, amíg eladja a házát. Az ismerőseim többen mondták, hogy ostobaság elküldeni egy készpénzes vevőt, foglaló, szerződés nélkül tartani a lakást, de azt éreztem rendben lesz. Eltelt néhány hónap, amíg nem tudta a hölgy eladni a házát, közben az építkezés is csúszott, határidőt módosítottak, nem bántam, vártam. Amikor arra jutottam nem várok tovább, meghirdetem újra a lakást, másnap felhívott, hogy van vevője, tud foglalót adni, szerződjünk.
Meg is kötöttük a szerződést és mivel az ő vidéki házát is hitelből vették, így újabb 3 hónapig még a lakásban maradhattam.
Időközben annyira felmentek a lakásárak, hogy többért tudtam eladni a lakásom, mint amennyiért az újat vettem, a meglévő hiteleimet is ki tudtam fizetni. Az elhúzódó szerződés miatt gyakorlatilag 9 hónapig maradhattam a lakásban, nem kellett albérleti díjat fizetnem. Az elmúlt hónapokban szinte leállt a lakáspiac, időben léptem.
Az új lakásba májusban költözhetek, nincs hitelem és a mostani helyzet is úgy ért, hogy van elég megtakarításom.
Egyik postban láttam, hogy az ima, amikor Istenhez szólsz, a megérzés, amikor ő hozzád, azt hiszem ez tényleg így működik.📷
Üdv,
Bea"
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése