A gyermeknek talán nincs ugyanannyi joga és szabadsága mentesülni a szülői nevelés alól, mint amennyi jogot és szabadságot a szülők is megkövetelnek maguknak?
Ez az egyik legalapvetőbb probléma, amivel a szülőknek szembe kell nézniük a mai világban.
A jövőnk függ attól, hogy ezt a kérdést hogyan oldjuk meg.
Korábban ez nem volt gond. Az emberiség most ért el a felnőtt korba, most ért el egy bizonyos érettséget - és ahogy fejlődünk, úgy kell mindig újabb és újabb problémákkal szembenéznünk.
Ahogy az emberiség fejlődött, idővel lassan kiderült, hogy a rabszolgaságnak milyen sok fajtája létezik.
Nyugaton nem is olyan régen jöttek rá, hogy mind közül a gyermekek rabszolgasága a legelterjedtebb.
Erre korábban soha nem gondoltak - ezt egyetlen szent irat sem említi. És hát ki gondolná, hogy a gyermek rabszolga? Rabszolgája a szüleinek, akik szeretik, akik feláldozzák magukat érte?! Nevetséges, micsoda képtelenség! Most azonban, ahogy az emberi elme titkai apránként feltárulnak, egyre tisztában látszik, hogy a mai világban a gyermeket zsákmányolják ki a legdurvábban - senki mást nem szipolyoznak ki ennyire.
Mindez persze a szeretet nevében történik.
Nem azt állítom, hogy a szülők tudatosan használják ki a gyereküket, tudatosan teszik rabszolgává, tudatosan teszik tönkre, tudatosan butítják és hülyítik őket, nem is azt, hogy puszta kegyetlenségből próbálják őket hinduvá, buddhistává, mohamedánná vagy éppen kereszténnyé nevelni.
Nem.
De a szülők tudatlansága mit sem változtat a helyzeten. A szülők rettenetes dolgokra idomítják a gyerekeiket, ők pedig tehetetlenek: hiszen létük a szülőktől függ. Nem lázadhatnak, nem menekülhetnek el, nem védhetik meg magukat.
Még annyira sebezhetők, hogy rendkívül könnyű őket kihasználni.
A gyermekek kondicionálása a legborzasztóbb rabszolgaság, ami csak létezik a földön. Gyökerestül ki kellene irtani, mert az emberiség csak így válhat valóban szabaddá.
A gyermek az emberiség jövője, tehát ha a gyermeket rosszul nevelik, az egész emberiség rossz irányban halad.
A gyermek a mag, de ha a magot megmérgezik, megfertőzik - még ha puszta jó szándékból is akár - akkor elvész a remény hogy szabad egyéniségek élhessenek a világban; ez az álom akkor örökre csak álom marad.
Amiről azt hiszed, hogy az egyéniséged, az pusztán a személyiséged.
Azt csupán a szüleid, a társadalom, a papok, a politikusok, a nevelők, azaz a környezeted alakította ki
benned. A nevelők az óvodától az egyetemig a társadalom érdekeit szolgálják; ők mindannyian a mindenkori hatalom kiszolgálói. Legfőbb céljuk, hogy a gyerekeket olyanná formálják, hogy később jól illeszkedjenek a társadalomba. Ennek az egésznek az oka pedig a félelem. Attól félnek, hogy ha nem kezdik el beidomítani őket már a legelején, akkor annyira intelligenssé és éberré válnak, hogy egész életükre a lázadás lesz majd jellemző. Lázadókat pedig senki nem akar - mindenki csak engedelmes embereket szeretne látni maga körül.
A szülők az engedelmes gyerekeket szeretik.
De nem szabad ám elfelejteni, hogy a legszófogadóbb gyermek általában a legbutább is! Az engedetlen legtöbbször nagyon is intelligens - ezt mégsem méltányolják benne, nem fogadják el.
A tanárok nem szeretik, a társadalom nem adja meg neki a tiszteletet - mindenki megveti. Vagy kompromisszumot köt a társadalommal, vagy magára vessen: úgy fogja leélni az életét, mint aki saját magának kereste a bajt. Persze hogy azt érzi majd, hogy nem volt elég jó a szüleinek, hiszen nem tette őket boldoggá.
Gondolj csak bele, vajon Jézus boldoggá tette a szüleit ?
Gautama Buddha szülei talán elégedettek voltak Buddhával?
Jézus és Buddha olyan intelligensek és olyan lázadók voltak, hogy a szüleik nyilvánvalóan el voltak keseredve.
Minden gyermek olyan sok lehetősséggel és képességgel születik, hogy ha - ahelyett, hogy akadályozzuk - inkább engednénk és segítenénk kifejlődni ezeket a lehetőségeket, akkor számtalan valóban tehetséges egyéniséggel teli, gyönyörű világban élhetnénk.
A tehetségek, a zsenik nem azért vannak olyan kevesen, mert ritkán születnek ilyen emberek, hanem azért, mert a társadalom ragadozó karmai elől rettentő nehéz elrejtőzni, és nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyermeknek ez sikerül.
A szülők, a tanárok, a papok és az egész társadalom mind-mind különféle rétegekkel burkolják be a gyerekeket, ahogy idomítják őket.
Rájuk aggatnak például egy vallásos ideológiát. A gyerek ezt sem választja meg magának.
Pedig ha valakire olyat kényszerítenek, amit nem ő választ, akkor azzal megnyomorítják, tönkreteszik az intelligenciáját.
Ha nem adják meg neki az esélyt, hogy választhasson, akkor nem engedik neki, hogy intelligensen éljen. Ezzel csupán azt érik el, hogy gépiesen cselekedjen. Keresztény lesz ugyan, de nem a saját döntése alapján.
És ugyan mit jelent kereszténynek lenni, ha az egész nem a saját felismeréseiden, a saját megértéseden
alapul?
Az a kevés ember, aki Jézust követte, vele együtt ment mindenhova, bátran viselkedett. Tulajdonképpen csak ők voltak keresztények: kockára tették az életüket, az árral szemben haladtak, veszélyesen éltek, készek voltak akár meghalni is az eszméért - ők nem kötöttek kompromisszumot.
Az a néhány ember, aki Gautama Buddhával együtt vándorolt, ők valóban buddhisták voltak. Igaz, most sok millió keresztény és sok millió buddhista van a világon, de ez nem más, mint színlelés - ez nem igazi hit.
Ők mind álkeresztények és álbuddhisták. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen úgy kényszerítették rájuk a vallásukat. Először egy bizonyos vallás ideológiájával burkolták be őket, utána kaptak valami politikai ideológiát is, aztán megmondták nekik, hogy ők indiaiak, irániak, kínaiak vagy éppenséggel németek, ezzel megkapták a nemzetiségüket is.
Pedig emberiségből csak egy van. A Földből is csak egy van. A politikusok viszont nagyon nem szeretnék, hogy az egység létrejöhessen, mert akkor ők egytől egyig eltűnnének a süllyesztőben a különböző politikai irányzataikkal együtt.
Akkor aztán mihez kezdene az a rengeteg elnök és miniszter? Nekik csak akkor terem babér, ha a világ megosztott marad.
Vallásból is csak egy van, de képzeljétek csak el, ha ez kiderülne! Mi lenne akkor a pápával? Hová menne az a sok bolond sánkárácsárja, és mit tenne Komeini Ayatollah?
Mi lenne ezekkel az emberekkel? Ők csak úgy létezhetnek, ha a sok különböző vallás, egyház, szekta és felekezet ott áll mögöttük. A világon háromszáz vallást tartanak számon, és ezekhez kapcsolódva legalább háromezer szektát. Így persze hogy sok papra, püspökre, érsekre, főpapra és sánkárácsárjára van szükség. Számukra minden lehetőség megszűnne.
Én azt mondom egyetlen vallásosság létezik, és annak semmi köze nincs a Bibliához a Védákhoz, vagy a Gitához! Csak egy szeretni valóban képes szív, és intelligencia kell hozzá. Másra nem, csak tudatosságra és meditativitásra van szükség. De ezt az egyházak persze nem fogadják el, és emiatt a szülők, akik egy bizonyos csoporthoz, nemzethez, egyházhoz, felekezethez tartoznak, kötelességüknek érzik, hogy saját ideáikat a gyerekeikre is ráerőltessék.
A különös az, hogy a gyerekek mindig intelligensebbek, mint a szüleik, hiszen a szülők a múlthoz tartoznak, a gyerekek viszont a jövőhöz.
A szülőket már beidomították, őket már bebugyolálták mindenféle eszmével és meggyőződéssel. Az
ő tükreiket olyan sok por borítja már, hogy azok nem tükröznek vissza semmit. Ők már teljesen vakok.
Csak egy vak ember lehet hindu, mohamedán, dzsaina vagy keresztény.
Aki lát, az egyszerűen csak vallásos.
Nem jár templomba vagy mecsetbe, nem imádkozik ostoba festményekhez. Az a sok isten, meg az a rengeteg babona! Ezeket mind a szülők hordozzák magukban.
Amikor a gyermek megszületik, teljesen érintetlen, tiszta, nincs még ráaggatva semmi. Ez a szépsége: a tükrét még semmilyen por nem homályosítja el, így sokkal tisztábban lát.
- Jimmy! A vadonatúj nadrágodban estél el?! - kérdezi az anyuka.
- Igen, anyu. Esés közben nem volt időm levenni. - feleli a kisfiú.
A tanárnő a természetről beszél az elsősöknek. Úgy nevezi: „a világ körülötted". Megkérdezi Helent az első sorban:
- Helen, mondd el szépen a többieknek, mi vagy Te? Állat, növény vagy ásvány?
- Egyik sem! - vágja rá a kislány azonnal. - Én egy igazi, élő lány vagyok!
Egy kissrác a móló végén horgászni próbál. Épp ki akart fogni egy halat, amikor hirtelen elveszti az egyensúlyát és nagy lendülettel belepottyan a tóba. Jó néhány közelben horgászó férfi a segítségére siet, és gyorsan kihúzza a partra.
- Hogy sikerült beesned a vízbe? - kérdezi az egyikük.
- Az nagyon könnyen sikerült... pedig nem is próbáltam. Csak horgászni akartam.
A nagycsalád végre tágasabb házba költözhet. Nem sokkal később az egyik nagybácsi megkérdezi az unokaöccsét:
- Na, hogy tetszik az új otthonod?
- Egész jó! - feleli a gyerek. - A bátyámnak, nekem meg a nővéreimnek is végre külön szobáink vannak. Csak hát szegény anyu... neki még most is meg kell osztania a szobáját apuval!
Minden gyermek intelligensnek és tisztának születik - mi vagyunk, akik rájuk halmozzuk a sok szemetet. Sokkal közelebb állnak az igazsághoz, mint a szülők, mert ők még csak most kezdték az életet.
A szülők már megrokkantak, megnyomorodtak: bármit csinálnak, mindenhez valamilyen mankóra van szükségük.
A gyereknek minden joga megvan ahhoz, hogy önmaga lehessen. Szüksége van saját térre, ahol egyedül lehet, de a szülők ezt nem biztosítják neki, mert félnek a gyerek függetlenségétől. Folyton beleütik az orrukat a gyerek dolgaiba, és mindenről ki akarják fejteni a véleményüket.
A gyereknek azért van szüksége egyedüllétre, mert minden, ami gyönyörű, az egyedüllétben fejlődik. Ez az élet egyik legalapvetőbb törvénye.
A gyökerek a föld alatt nőnek - ha kiásod őket onnan, elpusztul az egész növény. Egyedüllétre, tökéletes
elkülönülésre van szükségük. A gyermek az anyja méhében sötétségben és teljesen egyedül fejlődik. Ha kivennéd onnan, azonnal meghalna. Szüksége van a kilenc hónapos elzártságra.
Mindennek, aminek növekednie kell, magányra van szüksége.
A felnőtteknek már nincs szükségük annyi egyedüllétre, hiszen már felnőttek, a gyerekeknek viszont igen. Mégis, szinte sohasem hagyják őket egyedül.
A szülők azonnal aggódni kezdenek, amikor észreveszik, hogy a gyermekük nincs szem előtt: talán épp egymagában van valamelyik szobában! Ilyenkor rögtön begörcsölnek. Félnek, hiszen ha a gyermek magára marad, rögtön elkezd fejlődni az egyénisége. Folyton szem előtt kell lennie, mert ha figyelik, rá tudnak telepedni a még fejlődő egyéniségére. És már pusztán a folytonos figyelem képes megfojtani a gyermek egyéniségét, hiszen ilyenkor egy személyiséget kell magára öltenie.
A személyiség csak egy burok. A perszonalitás egy gyönyörű görög szóból, a personából ered, ami eredetileg maszkot jelentett.
A görög drámákban a színészek maszkokat viseltek. A sona azt jelenti: hang, a per pedig azt, hogy át, keresztül. Ők mindig egy maszkon keresztül beszéltek a közönségez, az igazi arcukat nem lehetett látni,
csak a hangjukat hallani. És mivel ezen keresztül jött a hang, a maszkot elnevezték persorának. Ebből a szóból ered a perszonalitás, vagyis a személyiség.
A gyermeknek folyton résen kell lennie, mert állandóan figyelik.
Magadon is megfigyelheted: amikor magadra zárod a fürdőszobaajtót, egy egészen más emberré válsz; a fürdőben leveheted a maszkodat is. Még a legkomolyabb felnőttek is dudorásznak a fürdőszobában, vagy grimaszokat vágnak a tükör előtt, ha biztosak benne, hogy magukra zárták az ajtót. De ha hirtelen ráeszmélsz, hogy valaki a kulcslyukon keresztül figyel téged, azonnal visszaváltozol: megint megkomolyodsz, elnémulsz, felveszed a faarcot és úgy viselkedsz, ahogy illik.
Ez a személyiséged, ez az a burok, ami alá mindig visszabújsz.
A gyerekeknek nagyon sok egyedüllétre volna szükségük. Olyan sokra, amennyi csak lehetséges, hogy ebben az egyedüllétben zavartalanul kifejlesszék az egyéniségüket.
De mi mindig háborgatjuk, zaklatjuk őket. A szülők-folyton olyanokat kérdeznek, hogy „Mit csinálsz?" „Min gondolkodsz?"
Döbbenetes.
Még az elméjükbe is bele akarnak látni!
A távol-keleten van egy-két törzs, ahol a gyermekeknek minden reggel be kell számolniuk az álmaikról a szüleiknek. Még az álmaikat sem hagyják békén! Lehet, hogy rosszat álmodott az a gyerek, vagy olyanra gondolt, amire nem lett volna szabad - a szülőknek mindenről tudniuk kell. Mindjárt ez az elő szertartás, még a reggeli előtt: el kell mondania, mit álmodott, mit látott az éjjel.
Nyugaton a pszichoanalízis csak az utóbbi időkben jelent meg, de keleten, ezekben a törzsekben a szülők már évezredek óta gyakorolják. S persze a szegény gyerek nem ismeri a szimbolikát, egyszerűen csak elmeséli az álmát. Nem tudja, mit jelent azt csak a szülők tudják. Ez már tényleg mindennek a teteje!
Visszaélnek azzal, amit a gyerek elmond. Ez otromba kíméletlenség! Behatolnak a gyerek magánszférájába. Pusztán azért, mert a gyerek a ti kenyereteket eszi, a ti házatokban él és tőletek kapja a ruháját, még nincs jogotok ehhez.
Ha a gyerek azt mondja, repült álmában, akkor a szülő rögtön tudja, hogy ez szexuális tartalmú álom volt. Ezután még inkább kordában tartják majd a viselkedését, még jobban fegyelmezik. Kora reggel hideg zuhany alá állítják. Még többet papolnak neki az önmegtartóztatásról, és fenyegetik: „Ha a szexualitásra merészelsz gondolni, később nagyon megbánod ám! El fogsz butulni és meg is vakulhatsz!" Ehhez hasonló baromságokkal teszik tönkre a gyereket.
A gyermeknek rengeteg egyedüllétre volna szüksége. A szülőnek csak segíteni volna szabad, nem megzavarnia!
Hagyni kellene, hogy azt tegye, amit éppen szeretne. A szülőknek csak arra kellene figyelniük, hogy a gyerek ne tegyen kárt magában vagy másoknak - és ennyi bőven elég is volna. Ha ennél többet tesznek, az már visszataszító.
A kisvárosba egy turista érkezik. Egy ideig sétálgat, aztán ahogy a helyi postahivatal elé ér, megpillant egy kisfiút, aki a padon üldögél és szóba elegyedik vele.
- Mióta élsz itt? - kérdi tőle. - Körülbelül tizenkét éve.
- Ez olyan igazi isten háta mögötti hely ugye? - kérdezősködik tovább a turista.
- Az - hagyja rá a fiú.
- Nem sok minden történik itt. Nincs semmi, amivel az ember elfoglalhatná magát.
- Nincs bizony - feleli a gyerek. - Épp ezért szeretem.
A gyerek nagyon élvezi, ha magára hagyják - térre van szüksége a növekedéshez.
Igaz, a szülőknek ébernek, figyelmesnek kell lenniük, hogy ne történhessen vele semmi baj, de ez amolyan passzív óvatosság - nem szabad aktívan beleavatkozni a gyerek játékába. Vágyat kell ébreszteni a gyerekben, hogy érdekelje az igazság, legyen kíváncsi, de nem szabad holmi ideológiával teletömni a fejét, pusztán azért, mert miszerintünk az az igazságról szól.
Nem kell megtanítani az igazságot!
Csak azt kell megmutatni, hogy hogyan lehet keresni azt. A kérdezést, a kutatást, a kísérletezést kell megtanítani neki.
A gyereknek segíteni kell abban, hogy kérdezhessen, a szülőnek pedig csak akkor szabad válaszolnia, ha valóban tudja is arra a kérdésre a választ.
De még ha tudja is a választ, akkor is úgy kell mondania, ahogy Buddha beszélt a tanítványaihoz:
„Ne higgyetek abban, amit mondok! Ez az én tapasztalatom, de amint elmondom nektek, máris hamissá válik, mert nektek ez nem tapasztalat. Hallgassatok meg, de ne higgyetek nekem! Tapasztaljátok meg magatok, kérdezősködjetek, kutassatok! Addig a pillanatig, amíg ti magatok nem tapasztaltátok meg, a tudásotoknak semmi haszna - sőt, veszélyes. A mástól kölcsönvett tudás mindig csak akadályt jelent."
De a szülők mégis folyton idomítják a gyereket. Pedig a gyereknek nincs szüksége nevelésre - még csak irányokat sem kell neki mutatni. Abban kell neki segíteni, hogy önmaga lehessen. Támogatni, táplálni és erősíteni kell a gyereket.
Egy igazi apa és egy igazi anya... az igazi szülők áldást jelentenek a gyermeküknek. Mellettük azt érzi, hogy segítik, és így gyökeret verhet a saját igazi természete, egyre erősebbé válhat az egyénisége.
Ahelyett, hogy bűntudatot érezne mindenért, amit csinál, szeretni tudja majd magát. Képes lesz tisztelni önmagát. Ez pedig azért fontos, mert aki önmagát nem tudja szeretni, az nem szeret senki mást sem a világon. Ha a gyermek önmagát nem tiszteli, senki mást sem lesz képes őszintén tisztelni.
A legtöbb ember szeretete és tisztelete pusztán színlelés. Ha nem tiszteled önmagad, hogyan tisztelhetnél bárki mást?
Ha az önmagad iránti szeretet nem születik meg benned, akkor ez az érzés nem sugározhat át másokra sem.
Először önmagad számára kell fénnyé válnod, csak azután terjedhet szét ez a fény másokra is.
Az iskolában javában folyik a vizsgáztatás. Egy morózus tanár épp környezetismeretből feleltet egy kisfiút és a növényekről kérdezgeti. A fiú egyetlen kérdésre sem tud helyesen válaszolni, mire a tanár dühösen odafordul az asszisztenséhez:
- Menj, és hozz már nekem egy marék szénát! Ahogy az asszisztens elindul, a kisfiú még utána szól:
- Nekem meg egy csokit, légy szíves!
Egy lengyel férfi vidéken autózik, amikor a kocsija egyszer csak lerobban. Félreáll az út szélére, és bosszúsan elkezdi javítani a motort. Nem sokkal később arra sétál egy kisfiú, nézelődik egy ideig, majd megszólal:
- Ez micsoda?
- Ez egy kulacs - feleli a férfi.
- Apukámnak kettő ilyenje is van - válaszolja erre a gyerek.
Pár perc múlva jön az újabb kérdés: - És az micsoda?
- Az egy zseblámpa.
- Ó, az apukámnak kettő ilyenje is van. És az ott? Az egy villáskulcs?
- Igen! - feleli a férfi ingerülten.
- Apukámnak kettő ilyenje is van.
A beszélgetés így folyik tovább még egy darabig. Végül a férfi befejezi a szerelést, és az út szélén, egy fa mellé áll, hogy vizeljen. Közben odaint a gyereknek, a nemi szervére mutat, és megkérdezi:
- Apádnak ilyenje is kettő van?
- Dehogy is! - feleli a gyerek. - Csak az övé kétszer ilyen hosszú!
A gyerekek hihetetlenül intelligensek, csak esélyt kell adni nekik! Lehetőségre van szükségük, hogy megfelelő légkörben növekedhessenek. Minden gyermekben ott rejlik a megvilágosodás, a felébredés lehetősége - csak mi gátat szabunk ennek.
Az emberiség történetében mindig is ez volt és még most is ez a legnagyobb szörnyűség. Egyik rabszolgaság sem volt olyan szörnyű, és egyik sem okozott annyi kárt az emberiségnek, mint a gyermekek rabszolgasága. A legnehezebb megoldásra váró feladat, amivel manapság szembenézünk: hogyan vethetnénk ennek véget?
Hacsak nem szervezzük teljesen újjá az emberiséget, ha nem történnek radikális változások, ha a családot nem váltja fel egyfajta kommunális együttélés lehetősége, lehetetlen lesz a gyermekek rabszolgaságát eltörölni. Ha ez a régi családminta eltűnik, és egy sokdimenziós modell léphet a helyébe, akkor az emberiség újjá tud majd születni.
Új emberre van szükség, mert ez az új ember hozhatja el a azt a Paradicsomot a földre, amelyről a múltban azt hittük, hogy majd csak egy másik életben jöhet el.
Az Éden itt van, és most van - de ahhoz, hogy tényleg valóságossá váljék, előbb meg kell születniük a
új gyermekeknek.
Forrás: Osho
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése