Daniel hosszú évek óta kereste önmagát. A világ zajos és kaotikus volt körülötte, de ő minden nap megpróbált kicsit elcsendesedni, mélyen magába nézni. A meditációban talált némi békét, mégis az utóbbi hónapokban különös érzés kísérte. Ahogy közeledett a karácsony, egyre gyakrabban jelent meg előtte egy régi kastély képe. Álmaiban vastag hó lepte a tájat, és az ablakokon át a kastélyban álló gyönyörű karácsonyfa csak úgy ragyogott a téli éjszakában. Mindig ugyanaz a jelenet játszódott le előtte: egy nő sétált felé a hóesésben, de az arcát sosem látta tisztán. Nem szólt semmit, de Daniel érezte, hogy valami mély, szavakkal leírhatatlan kötelék van közöttük.
Egy hűvös december estén, amikor a város fényei már az ünnepeket idézték, a férfi úgy döntött, hogy választ keres az álmaira. Felkészült egy vezetett meditációra. A szobában gyertyák fénye táncolt a falakon, halk zene szőtte át a csendet, és ő lassan elmerült saját tudatának mélyén.
Ahogy lélegzete lassabbá vált, mintha a külvilág halk neszei is eltűntek volna. Egy különös melegség járta át a testét, és úgy érezte, mintha egy kapu nyílna meg előtte. Látomása tisztulni kezdett: ott állt a kastély előtt, amit addig csak álmaiban látott. A hatalmas ablakokon át karácsonyi fények szűrődtek ki, és a kastély belsejéből zene, nevetés és boldog zsivaj hallatszott.
Belépett a kastélyba, ahol éppen a karácsonyi bál zajlott. A táncparketten színes ruhákban forgolódtak a vendégek, nevetésük betöltötte a termet. A csodásan megterített asztalok, a fények csillogása, a karácsonyfa minden részlete élesen kirajzolódott. Daniel azonban nem érezte, hogy a mulatság része lenne. Egy láthatatlan erő vonzotta a kastély egyik félreeső szobája felé.
Ahogy belépett, egy nő ült a kandalló mellett, kezében egy finoman faragott karácsonyfadíszt tartva. Gesztenyebarna haja hullámokban omlott vállára, arca pedig egyszerre volt ismerős és fájdalmasan idegen. Amikor a férfi közelebb lépett, a nő felnézett rá, és szemei megteltek könnyekkel.
„Te vagy az, igaz?” – suttogta a nő remegő hangon.
Daniel nem tudott megszólalni. Valahol mélyen érezte, hogy ismeri őt, hogy ez a nő több, mint egy álomkép.
„Karácsony estéje volt…” – kezdte a nő halkan, miközben ujjai szorosan fonódtak a karácsonyfadísz köré. – „Megígérted, hogy visszajössz hozzám. Éjfélkor... amikor a harangok szólnak. De nem jöttél vissza. A háború elvett tőlem. És én azóta minden évben itt várlak.”
Daniel szívébe fájdalom hasított, a nő szavai mélyen megérintették. Képek villantak fel előtte: katonai egyenruhában állt, a nő pedig könnyek között búcsúzott tőle egy havas éjszakán. Egy másik élet emlékei voltak ezek, egy életé, amelyben a férfi nem tért vissza ahhoz, akit szeretett.
A látomás kezdett halványodni, de Daniel tudta, hogy még nem engedheti el ezt a pillanatot. Felé nyújtotta a kezét, és csendesen mondta: „Sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretem. De most itt vagyok.”
A nő arcán lassan megjelent egy mosoly, könnyei felszáradtak. „Mindig is tudtam, hogy egy napon visszatérsz” – suttogta. Kezébe nyomta a karácsonyfadíszt, mielőtt a kép végleg szertefoszlott.
Daniel lassan visszatért a jelenbe. A gyertyák fénye most melegebbnek tűnt, és kezében valóban ott volt a dísz, amit a látomásában kapott. Finoman faragott fa, rajta a kastély képe és egy hóval borított fenyőfa.
Másnap elhatározta, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. Kutatásba kezdett, és megtalálta a kastélyt, ami valóban létezett: elhagyatott épület egy kisváros szélén. Karácsony estéjén utazott el oda, és amint belépett, mintha a múlt és a jelen összekapcsolódott volna.
Aszobában egy fiatal nő dolgozott – gesztenyebarna haja hullámokban omlott vállára, arcán mosoly bujkált. „Ez a hely olyan, mintha meséket őrizne” – mondta a nő, amikor meglátta Danielt. „Te is érzed?”
A férfi bólintott, és érezte, hogy szíve lassan a helyére kerül. Most, ebben az életben, végre itt volt az idő, hogy beteljesítse az ígéretet.
Daniel és Anna (mert a nő neve Anna volt) azóta közösen dolgoznak a kastély újjáépítésén. Az épület ma már nemcsak a múlt titkait őrzi, hanem új emlékek otthona is lett: karácsonyi események, nevetés és boldogság tölti be a falakat. Az ünnepek varázsa pedig most már nem a múlt árnyaiból, hanem a jelen csodájából fakad. 🎄✨
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése