Kedves Viki!
Most, hogy eltelt egy kis idő, szeretném végre szavakba önteni a hálámat. Amikor először találkoztam az előző élet meditációddal, bevallom, tele voltam kétségekkel. Mindig is azt gondoltam, hogy az ilyesmihez személyes jelenlét kell, egy különleges, csendes tér. Soha nem hittem volna, hogy a saját nappalimból, egy laptop képernyőjén keresztül is átélhetek valami ennyire mély és sorsfordító élményt.
Az ok, amiért rászántam magam, egy egész életen át tartó, megmagyarázhatatlan mintázat volt a kapcsolataimban. Mindig én voltam az, aki többet ad, aki jobban ragaszkodik, és aki a végén elkerülhetetlenül csalódik. Párkapcsolatokban, barátságokban egyaránt. Úgy éreztem, egy láthatatlan forgatókönyv szerint élem az életem, ahol az a sorsom, hogy elhagyjanak. Ez egy mély, állandó szorongást okozott bennem, a félelmet, hogy aki közel kerül hozzám, előbb-utóbb továbbáll.
Ahogy a fejhallgatón keresztül hallgattam a hangodat, és a saját, biztonságos otthonomban egyre mélyebbre merültem, minden kétségem elszállt. A vezetéseddel egy olyan helyre jutottam, ami egyszerre volt idegen és kísértetiesen ismerős.
Nem a mostani testemben voltam. Egy fiatal fiú voltam, talán 10-12 éves, egy poros, macskaköves utcán álltam valamikor a 19. században. A nevem Thomas volt. Egy árvaház rideg falai között éltem, és az egyetlen fénysugár az életemben egy kislány volt, a legjobb barátom, akit a testvéremként szerettem. Együtt terveztük a jövőt, megfogadtuk, hogy soha nem hagyjuk el egymást.
Aztán egy nap egy gazdag házaspár érkezett, és őt választották. Emlékszem a pillanatra, ahogy az ablakból néztem, amint a hintó elindul vele. Integetett, én pedig visszaintegettem, de a szívem apró darabokra tört. Az az elhagyatottság, az a mélységes magány és árulás-érzés, amit akkor éreztem, szinte elviselhetetlen volt. Az agyamba égett a hintó távolodó képe, és a felismerés: egyedül maradtam. Megint.
Amikor a meditáció után kinyitottam a szemem, és a saját szobámat láttam magam körül, a könnyeim patakokban folytak. De ezek nem csak a szomorúság könnyei voltak. Inkább a megértésé. Hirtelen minden a helyére került. A görcsös ragaszkodásom, a pánikom, ha valaki nem válaszolt egy üzenetre, a mélyről jövő hitem, hogy engem úgyis el fognak hagyni, mind Thomas fájdalmából táplálkozott. Az a kisfiú ott, az ablakban, évtizedeken át irányította a kapcsolataimat a tudatalattimból.
Ez a felismerés olyan volt, mint egy súlyos láncot levenni magamról. Megértettem, hogy a jelenlegi kapcsolataimban élő emberek nem azok, akik a hintóban ültek. Én pedig már nem az a magányos kisfiú vagyok az ablakban. A meditáció óta tudatosan figyelem a régi mintázataimat, és amikor érzem, hogy feltör bennem a régi félelem, képes vagyok azt mondani magamnak: "Ez Thomas története. Az én történetem most íródik."
Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok a kapcsolataimban. A szorongás helyét átvette egyfajta belső bizalom. És mindezt a saját otthonom biztonságából, egy online kapcsolaton keresztül értem el, a te csodálatos vezetéseddel.
Végtelenül hálás vagyok neked, Viki. Segítettél begyógyítani egy olyan sebet, aminek a létezéséről sem tudtam.
Köszönök mindent!
Szeretettel, szintén Viki
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése