2016. június 29., szerda

Lelkitársad létezik, és vár Rád

Hidd el, a lelkitársad létezik. Vár Rád az az ember, akinek pont így vagy tökéletes. Aki Benned látja minden álmát, és naponta hálát ad a sorsnak létezésedért. Akivel nincsenek játszmák, hazugságok. Aki nem menekül, nem áltat, nem várat magára. 
Létezik Ő, aki minden este úgy hajtja álomra a fejét, hogy imáiban Téged kér. Aki felvidít egy nehéz nap után. Aki akkor is egy csodának lát, amikor Te nem látod a szépséget magadban. Mert Ő Önmagadért szeret, azért, aki a testedben lakik. 
Ez az ember valóban létezik. Elképzelhető, hogy ott él a közeledben. Nem a sors ilyen kegyetlen, és ítélt boldogtalanságra Téged. 
Míg nem találod meg magadban a szeretetet, míg rettegsz attól, hogy elhagynak vagy bántanak, esély sincs rá, hogy felismerjétek egymást. Találkozhattok, érinthetetik egymást, a fizikai síkon nem tud létrejönni a kapcsolódás. 
Míg blokkjaid és félelmeid irányítanak, nem vagy vevő a tiszta szeretetre. Míg feltételekhez kötöd a szerelmet, ne várj mást, mint fájdalmas leckéket. Míg nem tudsz szabadon áramolni, s csupán az adás öröméért szeretni, ne várd a beteljesülést. 
És kérlek ne hidd, hogy Te már tökéletesen felkészültél, csak a társad késlekedik. Pont ugyanott tartotok a fejlődésben, csupán a leckék mások. Felesleges időpocsékolás azzal törődni, hogy megváltoztass valakit. Boldogtalanságod oka egyedül Te vagy. Másra mutogatás helyett kérdezd meg magadtól: Vajon miért nem hiszem el, hogy megérdemlem a boldogságot? 

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu/)


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Ne várj tovább!

Megfigyeltem, hogy az emberek mindig várnak valamire, s ezzel olyan illúziókba kergetik önmagukat, amik elviszik messze a valóságtól. 
Várják a mások általi megváltást. "Talán jön majd valaki, aki megmondja, mit kellene tennem, hogy megoldódjon a helyzetem". Van, aki minden nap tanácsot és segítséget kér, majd újra és újra csalódik, amiért nem működik. 
Várják a királyfit vagy a hercegnőt, s közben nem veszik észre azon társakat, akik segítségükre sietnek.
Imádkoznak, de nem fogadják el megoldásként azt, amit a sors küld. Nem hajlandók észrevenni sem. 
Sokkal jobb egy álomvilágban élni, hiszen a valóság túl rideg. 


A várakozással abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy nyerésben vagyunk, de ez természetesen nem így van. A feladataink a fizikai világban vannak. A megtapasztalások azok, amik által fejlődünk. Ha meg akarsz szabadulni a félelmeidtől, a múlt karmikus terheitől, akkor menj bele az életbe. A megértések a szituációkból és megoldásokból születnek. 
Légy jelen az életedben! Ha valamit csinálsz, teljes odafigyeléssel tedd! Légy ott teljesen! 
Évek szaladnak el úgy, hogy vársz, és ha visszatekintesz, nem tudsz elszámolni vele, hiszen vagy a múlton rágódtál, vagy a jövőn aggódtál, de nem élted meg azt, ami van. És hidd el, nem csupán néhány év tud így elszaladni, hanem egy egész élet. 
Ha nem vagy jelen, a feladataidat sem oldod meg, és fogalmad sincs róla, mire is van igazán szükséged. Álomvilágban élsz, az idő meg csak rohan. Fogadd el, ami most van, üdvözölj minden megoldandó feladatot, és kérd meg a lelkedet, vezessen el egy olyan kreatív megoldáshoz, amelyből megérted, miért is volt szükséged a "problémára". De ne aggódj, ne rágódj, csak figyelj. A megoldás mindig megérkezik, csak nem vagy nyitott arra, hogy észrevedd. Nincs olyan feladat, melynek megoldásra ne lenne elegendő erőd. Te hoztad létre, a megoldás is Rajtad áll. De ehhez az kell, hogy légy jelen az életedben. Ne várj senkire és semmire, ne állítsd meg az életed, mert könnyen meglehet, hogy lemaradsz róla... 


Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu/)


Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Na bántsd magad tovább!

Ne bántsd magad tovább! A legjobbat érdemled mindenből. Akkor is, ha hibáztál. Akkor is, ha bántottál másokat. Csak az számít, mit tanultál belőle, s hogy többé nem követed el mégegyszer. Ezektől a tévedésektől váltál egyre jobb emberré. Ezáltal nemesedett a lelked. Ezáltal tanultad meg értékelni a jót. 

Akkor se bántsd magad, ha hosszú időn keresztül elviselted a szenvedést. Ha hagytad, hogy megalázzanak, megszégyenítsenek, beléd rúgjanak. Mikor a lelked programjai áldozat szerepben tartottak. Mindezt meg kell tapasztalnod ahhoz, hogy megelégeld és ki tudj lépni a mókuskerékből. 

Légy büszke magadra végre! Légy büszke arra, aki vagy! Vedd sorra azon tulajdonságaid, amiket szerethetőnek vélsz. Ezekre figyelj néhány napig! Ne a hiányra koncentálj. Észre fogod venni, hogy már nem is olyan borús a világ. Amint értékelni és becsülni tudod lényed, észreveszed, hogy a többi ember is úgy értékes, ahogy van. Amint látod önnön szépséged, a világ is hihetetlen szép hellyé válik. És hidd el, úgy fogod vélni, hogy egy ilyen világban már érdemes élni. 


Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu)




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Élni és élni hagyni...



Vajon miért nem bízol magadban annyira, hogy ne vedd magadra mások bírálatát? Miért tántorít el egy idegen véleménye célodtól? 

Ne érezd kevesebbnek magad, csupán azért, mert egy önbizalomhiányos ember megpróbálta elvenni a Te önbecsülésedet is. 

Hogy bántottak, nem azt jelenti, hogy kevesebbet érsz, hanem azt, hogy a másik ember nem tudja kezelni az indulatait. 

Hogy becsméreltek, hazudtak Neked, nem azt jelenti, hogy nem vagy elég jó, csupán a másik ember nem tisztel sem Téged, sem önmagát. 

Hogy nem teljesültek még vágyaid, nem azt jelenti, hogy neked nem jár, hanem azt, hogy a hited szerint annyit érdemelsz, amennyid jelenleg van. 

Hogy a Számodra tökéletes társ nincs melletted, nem azt jelenti, hogy nem vagy szerethető, csupán azt mutatja, hogy nem szereted eléggé magad. 

Nem az élet, a sors vagy az Univerzum büntet, hanem Te bünteted magad. Tudat alatt szinte követeled a szenvedést. 

Ha tisztában vagy önmagaddal, nem tudnak legyőzni! Téged szerethetnek vagy gyűlölhetnek azért, aki vagy, de ez ne legyen befolyással saját megítlésedre. Ezek csupán vélemények. Aki nem tud elfogadni Téged, képtelen önmaga elfogadására is. 

A boldog élet egyetlen titka: Élni szíved szerint, és a másikat is élni hagyni...

Mohácsi Viktória   (http://elozoeletek.blogspot.hu)




Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

Ne add fel!

Vannak időszakok az életünkben, amikor azt érezzük, elhagyott bennünket minden erőnk. Elfogyott a remény, elfáradtunk a küzdelemben. 
Már semmi másra nem vágyunk, mint szeretetre, törődésre, nyugalomra és békére. 
A hétköznapok harsogó zajában régóta nem halljuk lelkünk segélykiáltásait. Pedig érzéseink mindig súgták, merre van az útunk. Kimerülten rogyunk össze, azt érezzük, nincs tovább. Hiszen annyira kizsigerelt bennünket a helyzet, elvette a reményt a szeretetlenség.
Hittél, és újra csalódtál. Összeszedted minden bátorságod, de megint kudarcot vallottál. 
Hányszor fognak még becsapni? - teszed fel magadnak a kérdést...
Hidd el, jobb, ha másnak okozol csalódást, hogy hű maradhass önmagadhoz. Érzéseid lámpaként világítottak a sötétben, de leragadtál, mert vágytál szeretve lenni. Már megint jobban hittél másnak, mint lelked hangjának. 
Csupán addig van szükség arra, hogy ezt megismételje az élet, míg nem élsz saját természeted szerint. Míg nem a Te igényeid a legfontosabbak. Amíg csak szolgálni és adni akarsz, kapni pedig nehezen megy. Elakad az energia, nincs meg az áramlás. Egyoldalúvá válik az élet. 
Amint megtanulod tiszteletben tartani érzéseid, igényeid, megváltoznak az emberek Veled szemben. 
Ha már nem engeded, hogy mindig csak elvegyenek Tőled, kapni is fogsz. De ehhez meg kell nyílnod. El kell hinned végre, hogy mindez jár Neked. 
Ne add fel! Minél jobban megismered igényeid, annál inkább képes vagy szeretni magad! És a világ tiszta tükörként ugyanezt sugározza vissza Rád! Amint bent, úgy kint is, soha ne feledd! 
Ne add fel! Képes vagy rá!


Mohácsi Viktória   (http://elozoeletek.blogspot.hu)



Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

Lépj ki régi cipődből: Megszabadulni a zavaró dolgoktól


Sok száz, sőt talán sok ezer éve igyekszünk tudomást sem venni azokról a dolgokról, amelyek zavarnak, dühítenek vagy bántanak bennünket, és amelyek számunkra kellemetlenek.
Küzdünk ellenük, el akarjuk tüntetni, és meg akarjuk semmisíteni őket. Ha megbetegszünk, az orvosnak meg kell szabadítania bennünket a betegségtől, a beteg szervet egyszerűen el kell távolítani. (Mindig meglep, hogy egy szike segítségével mennyi mindent el lehet távolítani a testünkből, és mi ennek ellenére képesek vagyunk tovább élni.)
Ha a gyermekünk kellemetlenségeket okoz nekünk, megpróbáljuk „megszabadítani” a rossztól. Végszükség esetén elküldjük pszichiáterhez, hogy „javítsa meg”.

Amikor kellemetlen érzéseink támadnak, nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy honnan erednek, hanem igyekszünk elterelni a figyelmünket különböző tevékenységeken keresztül.
Az olyan érzések, mint a félelem, a düh, a szomorúság, a bűntudat és a szégyen, zavarnak bennünket, és meg akarunk szabadulni tőlük.
Ha túlsúlyosak vagyunk, a kilóknak el kell tűnniük. Ebből bizonyos cégek milliárdos bevételeket produkálnak.
Ha nem tudunk elaludni, vagy nyugtalanul alszunk, meg akarunk szabadulni az alvászavartól, ugyanúgy, mint ahogyan a fejfájástól is.
Ennek a gyógyszergyártók és azok részvényesei nagyon örülnek.

Ha úgy érezzük, hogy a partnerünk már nem szeret bennünket, akkor meg akarunk szabadulni tőle. Szakítunk vele, és keresünk helyette valaki mást, még akkor is, ha ugyanez az eset korábban már kétszer megtörtént velünk. Ha elégedetlenek vagyunk a főnökünkkel, másik munkahelyet keresünk magunknak, és nem firtatjuk, hogy a munkatársaink miért jönnek ki vele olyan jól.

Vizsgáld meg, hogy melyek azok a dolgok az életedben, amelyeket elutasítasz, vagy mely dolgok ellen küzdesz.
Mitől szeretnél megszabadulni?
Sok olyan ember van, aki legszívesebben az egész világtól megszabadulna, amelyben él. Ezek az emberek úgy érzik, hogy a világ ocsmány, igazságtalan, rideg és kegyetlen. Fogalmuk sincs, hogy ez a fajta tagadás milyen károkat okoz az életükben. 
Háborúban állnak a világgal és saját magukkal, ezáltal pedig boldogtalan és nehéz lesz az életük.

Gyermekkorunktól kezdve a megkülönböztető gondolkodásra nevelnek bennünket.
Különbséget teszünk jó és rossz, helyes és helytelen, normális és nem normális között, és úgy döntünk, hogy elutasítjuk és leküzdjük a rosszat, a helytelent és a nem normális dolgokat. Különbséget teszünk A és B út között, és az A utat választjuk. Érdekes, hogy ezzel egyidejűleg elutasítjuk és leküzdjük a B utat, és vele együtt mindenkit, aki azt választotta, tehát másként döntött, mint mi. Ők lesznek a „hülyék”, a „komolytalanok” és a „nem normálisak”.

A belénk nevelt gondolkodás lényege a „vagy ez, vagy az”. Vagy nekem van igazam, vagy neked, de ha a kérdés bizonytalan, akkor inkább nekem. A másként gondolkodóból hamar ellenség válik, akit le kell küzdeni, vagy ki kell rekeszteni. Ez ugyanakkor egy saját magunk ellen folytatott harchoz vezet, hiszen bennünk is vannak ellentmondások. Meg sem fordul a fejünkben, hogy az „ez is, az is” sokkal közelebb áll az igazsághoz, és békés úthoz vezet.
Azt is kijelenthetnénk, hogy „Nekem is igazam van, és neked is”. Az értelmünk számára ez elfogadhatatlannak hangzik, mert annyira hozzászokott a „vagy ez, vagy az” gondolkodásmódhoz.

Pedig mindkettőnknek igaza van.
Miért?
Azért, mert mindenki a saját világából jön, amely a saját tapasztalataiból épül fel. 

Objektív „helyes” és „helytelen” nem létezik. 
Szakadjunk el végre attól, hogy minden áron a magunk igazát akarjuk.
Szakadjunk el a „vagy ez, vagy az” gondolkodástól. Rendszerető akarok lenni, ezért megtagadom a bennem lévő rendetlenséget.
Az igazság azonban az, hogy egyszerre vagyok rendszerető és rendetlen. Ha azt mondom magamnak, hogy „Lehetek rendetlen is”, ezzel a rend útját egyengetem az életemben. Őszinte vagyok, és nem akarok hazug lenni, az őszintétlenség azonban mindannyiunk része.

Mutass nekem egy olyan embert, aki mindig igazat mond, aki mindig a saját, belső igazságát követi, és aki mindig mindent kimond, amit igaznak vél.
Ilyen ember nem létezik.

Aki mindig őszinte akar lenni, és tartózkodik a hazugságtól, az rengeteg bűntudatot és szégyenérzetet halmoz fel magában. Hiszen létezik bennünk valaki, aki pontosan tudja, hogy nem mindig a valódi énünket mutatjuk és éljük.Bátor lények vagyunk, és félünk. Aki azonban csak bátor akar lenni, és igyekszik elutasítani, eltüntetni és elfojtani a félelmeit, az nem lehet igazán bátor, hanem belső bizonytalanságát táplálja, és saját magát gyengíti.

Ha valaki azt mondja, hogy „Félhetek is”, továbbá tisztában van a félelmeivel és elfogadja őket, akkor az az ember valóban bátor, és sikeresen fogja járni az útját.Békések is vagyunk, meg nem is. Aki megtagadja és elutasítja saját nyugtalanságát, dühét és agresszivitását, annak problémái lesznek az életben, hiszen az élet azt mondja, hogy „harmónia és agresszió egyaránt van benned”.
Ha megtagadom az utóbbit, akkor az máshogyan fog megjelenni az életemben, talán agresszív gyermek, agresszív partner, szomszéd vagy kolléga formájában, de az is lehet, hogy harapós lesz a kutyám.
Valaki másnak kell megélnie és kimutatnia helyettem az agressziót. Ezért egyre gyakoribb az erőszak a fiatalkorúak között. 

Az agresszió elfogadása nem azt jelenti, hogy „bemosok egyet” valakinek, ha felmegy bennem a pumpa, hanem először is rá kell jönnöm, mennyi elismerésre vágyó düh, idegesség és bátortalanság tombol bennem. Egyszerre vagyunk erősek és gyengék. Aki azonban – bármilyen formában – elutasítja a gyengeségét, konfliktusba kerül az életével. Aki egy egész életen át az erőset játssza, aki sohasem adja át az irányítást, aki sohasem tudja kimutatni másoknak a gyengeségét, a sebezhetőségét és kielégítetlen vágyait, azt az élet rá fogja kényszeríteni arra, hogy megélje a gyengeséget.
Az ilyen emberek többsége élete utolsó éveiben ápolásra szorul, ágyhoz kötött és teljes mértékben kiszolgáltatott. 
Ha valaki sok éven át erős volt, összeszedett, és mindig küzdött, akkor megalázónak érzi, hogy valaki más törli ki helyette a fenekét. 

Ez a helyzet nem az élet büntetése, hanem az „ez is, az is” törvényszerűségéből adódó egyensúly helyreállása.

Betz Robert




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Lépj ki a régi cipődből: Az aggódás


Az aggódás egyike a te kedvenc szellemi hobbijaidnak is?
Figyelj oda, hogy mi minden miatt aggódsz. Most arról a szokásról van szó, hogy az ember állandóan aggódik a legkülönbözőbb dolgok miatt.

Sok ember gondolatvilágában hemzsegnek az aggodalmak.Amiatt aggódnak, hogy holnap vajon esni fog-e az eső, és hogy vajon milyen lesz az idei nyár. Aggódnak, hogy vajon ma is rendben lesz-e az emésztésük, hogy kihúzzák-e a nyugdíjig, hogy a gyermekük jó jegyeket kap-e az iskolában, hogy elegendő lesz-e a következő fizetésemelés, hogy nyernek-e a lottón, hogy megcsalja-e ket a partnerük…

Szinte nincs is olyan területe az életüknek, amely miatt ne aggódnának, legyen az banális vagy akár komoly dolog.

Ez az egyik legegészségtelenebb szokás. Az állandó aggódás megbetegít, mivel mérgekkel árasztja el a testet. Az ilyen embereket gyakran fel lehet ismerni elkeseredett arckifejezésükről és aggodalmas, félénk vagy panaszos hanghordozásukról. Hiába ragyog a nap az égen, képesek amiatt aggódni, hogy mikor jelenik meg az első felhő, mikor kapnak bőrrákot az UV-sugárzás miatt. Meglehet, hogy te nem tartozol ezek közé az extrém emberek közé, mégis tudatosítsd magadban, hogy milyen helyzetekben veszel részt te magad is az aggodalomjátékban, és hogy mikor fertőz meg téged is az aggodalmaskodók tábora.

Az aggodalmak nemcsak a gondolatvilágodat fertőzik meg, hanem a testedet is. 
A sok aggódásnak – minden más szellemi szokáshoz hasonlóan – fizikai következményei is vannak. Ennél csak a gyűlölködés károsabb. Sok aggodalmaskodó ember azt hiszi, hogy saját maga miatt nem kell aggódnia, pedig az aggódás nem idéz elő semmi pozitívat vagy egészségeset.

Az aggódó ember NEMET mond az életre. Alapvető érzései a bizalmatlanság és a félelem. „Nem bízom az életben. Az életben állandóan résen kell lenni, és oda kell figyelni. A bizalom jó dolog, de a kontroll még jobb” – gondolják ezek az emberek.

Tudatosítsd magadban, hogy mely gondolataidban van jelen az aggódás, hogy az élet mely területén fogyatkozik meg benned a bizalom, hogy mikor teszed fel magadnak a következő kérdést: „Vajon jó vége lesz ennek? Vajon mi történik holnap? Vajon képes leszek ezt valaha megvalósítani?”
Az állandósult aggodalmaid felderítése az első lépés.
A második lépés a következő : „Új döntést hozok. Nem vagyok hajlandó aggódni. A bizalom mellett döntök. Bízni fogok az életben és azokban az erőkben, amelyek az életből származnak. Bízni fogok abban, hogy jó úton járok.”
Aki bizalommal telve akarja leélni az életét, és aki biztonságban akarja érezni magát az életben, annak a bizalom mellett kell döntenie, még akkor is, ha ezt egyelőre még nem érzed.

A gondolatok érzelmeket teremtenek. Pontosan úgy, ahogyan a megszokottá vált aggodalom beteggé és boldogtalanná tesz, a megszokottá vált bizalomtól egészséges, erős és boldog leszel. Ha legközelebb azon kapod magad, hogy aggasztó gondolatod támad, azonnal mondd magadnak a következőt: „Állj! Én másképp gondolkodom. Bízom az életben!” Az egyik legszebb mondat, amely rengeteg bizalmat áraszt, a következő: „Az élet szeret engem, és én is szeretem az életet!” Talán a magadévá akarod tenni ezt a mondatot.

A fentiek első olvasatra talán a „pozitív gondolkodásra” emlékeztetnek. A bizalom irányába tett lépés azonban jóval több ennél. Ez egy olyan döntés, amelyet te is képes vagy meghozni. Aki aggódik, az felismerheti a viselkedésében a megszokást, a „régi cipőt”, amelyet valószínűleg már anya és apa is hordtak. 
Az aggódást gyakran az egyik generáció örökíti tovább a másikra.

A családod melyik tagja aggódott híresen sokat? Édesanyád, édesapád, a nagymamád vagy a nagypapád?
Erősen valószínű, hogy az aggódás elsősorban az anyákra jellemző, akik szintén az édesanyjuktól lesték el ezt a viselkedést.
Az anyák gyakran azt hiszik, hogy ennek az anyai szeretethez van köze.
Nem!
Ennek semmi köze a szeretethez. Épp ellenkezőleg: az aggodalmaskodás egyfajta „szellemi környezetszennyezés”, amely minden érintett számára terhes.

Talán ismerősen hangzanak számodra a következő mondatok: „Hívj fel, ha megérkeztél!”, „Eleget eszel?”, „Biztos, hogy jól vagy?”, „Vajon jó vége lesz ennek?”, „Nagyon vigyázz magadra!” 
Ezeket a mondatokat többnyire a jó szándék szüli, azonban semmi jó sem származik belőlük. Valójában gyakran oda vezetnek, hogy a „gyerekek” egyre ritkábban járnak haza, és a szülők már annak is örülnek, ha karácsonykor benéznek hozzájuk.

Az aggodalom nem más, mint félelem. Az anya elfojtja őket, és aggodalom formájában hozza a felszínre, majd kivetíti a gyerekére vagy esetleg a férjére, megmérgezve ez által a légkört, a család szellemi és lelki környezetét. Ez az aggodalom táplálja a saját félelmeinket, éppen ezért a következőket szeretném mondani az anyáknak: Hagyjátok abba, és helyette törődjetek szeretetteljesen a félelmeitekkel!

Az angol nyelv is különbséget tesz a negatív tartalmú 'I worry' (aggódom valami miatt) és az 'I take care of (törődöm valamivel, gondoskodom valamiről) között.
Az utóbbi pozitív tartalmú, például törődöm a testemmel, gondoskodom róla, hogy a gyermekeimnek legyen mit enniük, gondoskodom egy megfelelő otthonról. A gondoskodásnak nem az aggodalomhoz, hanem a szeretethez van köze, és senki számára sem terhes.

Betz Robert




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Békés harcos útja - részlet


Csendben voltunk, közben Szókratész friss salátát készített. Egy kérdésen tűnődtem.
- Szókratész, hogyan hajtom ezt végre? Hogyan nyitom meg magamat a tudatosság fényének?
- Nos - válaszolt kérdéssel a kérdésemre -, mit csinálsz, ha látni akarsz?
- Hát , nézek - mondtam nevetve -; úgy érted, hogy meditálok, nem igaz?
- Igen! - válaszolta. - Ez a lényege - folytatta, miközben befejezte a friss zöldségek vagdosását. -
Két szimultán folyamat létezik: az egyik a belátás - a figyelem akarása, a tudatosság irányítása arra pontra,
amelyet látni akarsz.
A másik folyamat a megadás minden felmerülő gondolat szabadon bocsátása.
Ez a valódi meditáció, melynek segítségével megszabadulhatsz az elmétől. Véletlenül van egy ide illő történetem is.

Egy meditációt tanuló mély csendben ült egy csoport gyakorlatozó között. A vér, halál és démonok látványától megrettenve felállt, odament a tanítóhoz, és azt súgta neki:
- Roshi, iszonyú látomásom volt.
- Hadd menjen.
Néhány nappal később fantasztikus erotikus képzet látogatta meg. S bepillantást nyert az élet értelmébe, működésébe, angyalokkal, kozmikus környezetbe ágyazva.
- Hadd menjen - mondta a tanító, mögé lépett, és egy bottal hátba verte.

Nevettem a történeten, és azt mondtam:
-Tudod, Szok, azon gondolkodom...
- Szókratész fejbe vert egy sárgarépával, és így szólt:
- Hadd menjen.
Ettünk. Villámat beleszúrtam a zöldségekbe; ő pedig minden egyes kis darabot fa evőpálcikával vett ki,
és rágás közben csendesen lélegzett. Soha nem vett ki újabb falatot addig, míg meg nem rágta az előzőt,
mintha minden egyes falat maga is egy-egy étkezésre való eledel lenne. Szinte csodáltam, ahogyan evett,
miközben én csak vidáman faltam az ételt.
Én fejeztem be elsőnek, hátradőltem, és kijelentettem:
- Azt hiszem, most már készen állok egy igazi meditációra.
- O, igen - tette le az evőpálcikáit -, „az elme leigázása". Bárcsak érdekelne ez téged.
- De hát érdekel. Tudatosságot akarok, ezért vagyok itt.
- Te képet akarsz kapni magadról, nem tudatosságra vágysz. Azért vagy itt, mert nincs jobb választási
lehetőséged.
- De én tényleg meg akarok szabadulni a zajos elmémtől - ellenkeztem.
- Ez a legnagyobb illúziód, Dan. Olyan vagy, mint aki nem hajlandó szemüveget viselni, mivel „soha többé nem fogják az újságokat olvashatóan nyomtatni".
- Tévedsz - mondtam fejemet rázva.
- Nem igazán számítok rá, hogy már most belátod ennek az igazságát, de hallanod kell.
- Miről beszélsz? - kérdeztem türelmetlenül, de a figyelmem valahol kint járt.
- A lényeg - mondta Szókratész olyan hangon, amely egyből megragadta a figyelmemet - az, hogy te a kisszerű, idegesítő, rendkívül zavaros meggyőződéseiddel és gondolataiddal azonosulsz. Azt hiszed,
hogy egyenlő vagy a gondolataiddal.
- Képtelenség.
- Makacs illúzióid süllyedő hajók, kölyök. Azt ajánlom, addig engedd el őket, amíg nem késő.
Egyre idegesebb lettem, de visszafogtam magam.
- Te honnan tudhatod, hogy én az elmémmel azonosulok?
- Oké - sóhajtott. - Bebizonyítom neked: mit értesz azon, amikor azt mondod, „hazamegyek"?
Nem veszed-e magától értetődőnek, hogy te és az a ház, ahová mész, két különböző dolog?
- De, természetesen. Még jó hogy az.
Elengedte a füle mellett a válaszomat.
- Mit értesz azon, amikor azt mondod, „ma fáj valamim". Ki az az Én, aki különbözik a testtől, és úgy beszél róla, mint a birtokáról?
Nevetnem kellett.
- Ez szemantika, Szókratész, mondanod is kellene valamit.
- Hát persze, de a nyelv hagyományai felfedik, hogyan látjuk a világot. Valójában úgy viselkedsz, mintha egy „elme" vagy valami testen belüli kifinomult valami lennél.
- Miért tenném ezt?
- Mert legjobban a haláltól félsz, legmélyebben pedig a túlélés van beléd vésődve. A Végtelent akarod, az Örökkévalóságra vágysz.
Tévhitedben - amely szerint ezzel az „elmével", „lélekkel", „szellemmel" azonosítod magadat - úgy véled, van egy kibúvói nyújtó záradék a halandósággal kötött szerződésedben. Talán „elme" formájában elszárnyalhatsz a testedből, ha az meghal, nem igaz?
- Létezik ilyen elképzelés - vigyorogtam.
- Pontosan ez az, Dan. Ez olyan elképzelés, amely semmivel sem valóságosabb, mint az árnyék árnyéka.

Íme az igazság: a tudat nem a testben található; valójában inkább a test van a tudatban. És te ez a tudat vagy; nem a fantom elme, amely annyi gondol okoz neked. Te vagy a test, de minden más is vagy.Ez az, amit a látomásod felfedett számodra. Csak az elme van félrevezetve, csak azt fenyegeti a változás.
Így, ha ellazulva, gondolat nélkül létezel a testedben, boldog, elégedett és szabad leszel, nem érzékeled az elszakadást. A halhatatlanság máris a tiéd, de nem oly módon, ahogyan elképzeled, vagy reméled.

Halhatatlan vagy azóta, hogy megszülettél, és jóval azután is az maradsz, hogy a tested elenyészett már.A test a tudatosság; halhatatlan. Csak megváltozik.
Az elme - saját személyes hiedelmeid, történeted, identitásod - a halandó részed; mi szükséged rá?
Szókratész karosszékében elhelyezkedve befejezte a mondanivalóját.
- Szókratész - mondtam -, nem tudom, hogy mindez leülepedett-e bennem.
- Persze hogy nem! - felelte nevetve. -

A szavak soha nem jelentenek sokat, csak ha magad is megtapasztalod az igazságukat. És akkor végül felszabadulsz, és tehetetlenül zuhansz az örökkévalóságba.- Ez elég jól hangzik.
Elnevette magát. - Igen, mondhatnám, hogy „elég jól". De most egyelőre az alapokat teszem le az azután
következőkhöz.
-Szókratész, ha nem vagyok azonos a gondolataimmal, mi vagyok én?
Úgy nézett rám, mintha éppen azt magyarázta volna el, hogy egy meg egy az kettő, mire én megkérdeztem
volna, hogy mennyi egy meg egy.
A hűtőszekrénybe nyúlt, elővett egy hagymát, és beletette a kezembe. - Hámozd meg, rétegenként! - szólított fel.
Elkezdtem hámozni.
- Mit találtál?
- Egy másik réteget.
- Folytasd.
Leszedtem még néhány réteget. - Csak újabb rétegeket, Szok.
- Folytasd a hámozást, amíg nincs több réteg héj. Most mit találsz?
- Semmi nem maradt.
- De, van valami.
- Micsoda?
- Az univerzum. Gondolkozz el ezen hazafele menet.

Dan Millman



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:



Lépj ki régi cipődből : Saját magam és mások elítélése


Az ítélkezés a világ összes társadalmában nemzeti sporttá vált.
Az ítélkezés alapja az elkülönítés, a helyes és a helytelen, a jó és a rossz megkülönböztetése. Ez is a megszokottá vált gondolkodás eredménye, amely évezredek óta jelen van a Földön.

Az ítélkezés következtében keletkezik minden elégedetlenség, minden konfliktus saját magam és az embertársaim, valamint a világ népei között. Az ítélkezés a háborúk elsődleges kiváltó oka. 
Ez a gondolkodás olyan mértékben a meggyőződésünkké vált, hogy a legtöbben el sem tudják képzelni egy másik alternatíva létezését.Ha tudatosan éled meg a napodat (vagy hozzászoksz, hogy egyre tudatosabban éld meg), rájössz, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket gondolatban vagy akár fennhangon gyakran elítélsz.
Az ítélkezés a következőket mondatja veled: „A személyed, a viselkedésed nem helyénvaló, rossz és téves.” 
A saját személyemre vetítve pedig: „Az az érzés, amelyet jelen pillanatban érzek, például ez a gyűlölet, ez a harag, rossz, és nem szabad így éreznem.” 
Az ítélkezésben benne van az ítélet, amely azt mondja: „Nem lehetsz ilyen.” Vagy: „Nem létezhetsz! Kétségbe vonom a létjogosultságodat!” 
Nemet mondunk egy olyan dologra, amely valójában már létezik.

Nem vesszük észre, és nem gondolunk bele abba, hogy az ítélkezésnek számottevő, kellemetlen, betegséggel és boldogtalansággal járó következményei vannak. 
Ezek elsősorban rajtunk jelentkeznek, nem pedig azon, akit elítélünk. A fejed talán még ellenáll ennek a gondolatnak, de az ítélkezés legfőbb igazsága a következő:

Nem számít, hogy kit, vagy mit ítélsz el, végső soron mindig magad felett ítélkezel.Példa: Dühös vagy a férjedre, mert már régóta nem kedves hozzád. Elutasítóan viselkedik, zárkózott, és egyértelműen érezteti veled, hogy ma már biztosan nem venne feleségül.
Milyen gondolatok húzódnak meg a dühöd mögött?
Például olyan szemrehányásokat fedezhetsz fel, amelyekkel gondolatban illeted, vagy akár a fejéhez is vágsz. Vádolsz és elítélsz.
A következőket gondolod vagy mondod: „Rossz ember vagy. Nem akarok ilyen férjet. Rosszul vagyok a ridegségedtől, a zárkózottságodtól, az érzéketlenségedtől. Keress magadnak valaki mást, aki kimossa az alsónadrágjaidat.”
Ezekkel a gondolatokkal a másik, veled szemben lévő sarokba állítod a férjedet.
Ő a tettes, és te vagy az áldozat.
Ő a rossz, és te vagy a jó.
Ő a bűnös, és te vagy az ártatlan.
Ezzel a hozzáállással éveken keresztül terrorizálhatod a férjedet, aminek az lesz az eredménye, hogy a kapcsolatotok egyre ridegebbé válik, és egyre gyakrabban érzed megbántottnak magad.
A férjed az elítélő gondolataidat fogja érezni és hallani, és ennek megfelelően fog viselkedni: rideg lesz, elutasító és mogorva.

Azáltal, hogy ítélkezel, megteremted és élteted a saját boldogtalanságodat. Pontosan így viselkedünk egész nap.
Így viselkedünk a barátságtalan pénztárossal a boltban, akivel mi sem vagyunk kedvesek, így viselkedünk a főnökkel, a gáncsoskodókkal, a nehéz természetű munkatárssal, a zajos szomszédokkal, a szüleinkkel, és még sorolhatnánk.
A belső reakcióink mögött húzódó gondolat a következő: „Nem vagy jó olyannak, amilyen most vagy. Nem akarlak ilyennek elfogadni.”

Nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen mélyen gyökerezik az ítélkezés mindennapi gondolkodásunkban és a cselekedeteinkben. Talán te is megijedsz, ha felfedezed magadban.
Az ítélkezésnek különböző ruhái és álruhái lehetnek: A nyers, egyértelműen kimondott ítélet nem a leggyakoribb.
Az ítéletek általában burkoltan és alig észrevehetően bukkannak fel olyan mondatokban, mint például:
„Már megint… (ez a ruha van rajtad, babot főztél, égve hagytad a villanyt, nincs időd rám?). 
Még mindig nem voltál képes… (rendet rakni a pincében, beadni a válókeresetet, elvégezni a feladataidat?).”

Léteznek még olyan kedves mondatok is, mint például:
„Hogy nézel ki már megint?”,
„Ezt mégis hogy képzelted?”, 
„Ilyen a világon nincs”, 
„Ilyet még életemben nem láttam.”

A legtöbb ítéletet ki sem mondjuk. Elítélő módon gondolkodunk. Életünk során két láthatatlan kosarat viszünk magunkkal. Az egyik kosár nagyon nagy, a másik kicsi. A nagy kosárba azok a dolgok kerülnek, amelyek különböznek tőlem.
Ide kerülnek a hülyék, a rosszak, a bolondok, a nem normálisak, azok, akikkel valami nem stimmel, akik rossz természetűek, akiket nem kedvelek, akik megnehezítik az életemet, és akik bosszantanak.
A kis kosárba pedig azok kerülnek, akiket kedvelünk, szeretünk, akiket jónak, szépnek, kedvesnek és szeretetreméltónak találunk.
Folyamatosan válogatunk és osztályozunk.

Nézd meg, hogy ki és mi van a nagyobbik kosaradban!
Talán azt mondod, hogy jogod van az értékeléshez. Gyakran kell valami mellett vagy valami ellenében döntenem. Ez a gondolat helyes. Sokszor kell választanunk és döntenünk. Naponta többször is döntünk valami ellen vagy valami mellett.
Ezt a pontot azonban egy nagyon fontos lépéssel túlhaladjuk. Ezzel egy időben elítéljük azt a dolgot, amelyet nem választottunk.

Példa: Úgy döntünk, hogy hinni fogunk Istenben. Sokszor azonban nem hagyjuk ennyiben a dolgot. Sokan úgy határoznak, hogy leküzdik és elítélik azokat, akik nem hisznek Istenben, vagy egy másik istenben hisznek.

Sokszor hisszük azt, hogy mások tévednek, és a rossz oldalon állnak.
Példa: Úgy döntünk, hogy hinni fogunk a tudományban, tehát csak azt fogjuk elhinni, amit objektív mérésekkel igazolni lehet, amit meg lehet ismételni egy kísérlet során, és amit ellenőrizni lehet. Ezzel egy időben minden mást elítélünk, például az úgynevezett ezoterikus dolgokat, mint az angyalok, a reinkarnáció és a túlvilágról érkezett üzenetek, amelyek számunkra ostobaságnak tűnnek.

Miközben A és B között választunk, azt mondjuk, hogy „A jó, és B rossz”, és a B-t igyekszünk leküzdeni. Nem azt mondjuk, hogy „Én az A-t választom, és aki a B-t akarja választani, az válassza nyugodtan a B-t”.
Mivel elítéljük és leküzdjük azokat, akik a B-t választják, háborúskodás alakul ki az emberek között.

Aki megszokásból ítélkezik, az nézeteltérést, konfliktust, ellenségeskedést, diszharmóniát, betegséget és háborút hoz a világra.
Amikor mások felett ítélkezünk, valójában saját magunk felett ítélkezünk. Általában azokat a dolgokat ítéljük el másokban, amelyektől mi magunk is szeretnénk megszabadulni, és amelyeket ki akarunk zárni az életünkből. Ilyen lehet például a rendetlenség, az egoizmus, a kapzsiság, a luxus utáni vágy, az arrogancia és az agresszivitás.
A másik ember, akiben valami zavar engem, megmutatja nekem, hogy mi az, amit elutasítok. Feltárja nekem ezeket a dolgokat, és ezáltal képes leszek békét kötni magammal, és azt mondani, hogy „Én is egoista, kapzsi, arrogáns, agresszív és földhözragadt vagyok… – és lehetek is ilyen”.

Az az igazság, hogy valójában kétfélék is lehetünk egyszerre.
Az ítélkezésben nincs semmi rossz, és én nem ítélem el az ítélkezést. Aki azonban mindig csak ,jó” akar lenni, az nagyon hamar ítélkezik, és belekerül az önmarcangolás ördögi körébe. Az ítélkezés az emberi természetből fakad.
Idővel azonban egyre jobban tudatosíthatjuk magunkban az ítélkezés folyamatát, és egyre inkább elszakadhatunk tőle, ahogyan a választáson alapuló gondolkodásmódtól is.


Az ítélkezés szükségszerű következménye a megbocsátás. A megbocsátás által élhetünk békében önmagunkkal és a világgal.
A megbocsátás ugyanakkor nem azt jelenti, hogy „Ezúttal megbocsátok neked. De ha ez még egyszer el fordul, akkor már nem…”.

A megbocsátás a tévedések korrigálását jelenti, azaz a saját magamról, másokról és az életről alkotott hamis gondolatok visszavonását.De arra kérlek, hogy legyél óvatos, és ne jelentsd ki a következőt: „Soha többé nem akarok ítélkezni.” Ha így teszel, hamar egy ördögi körben találod magad. Ne ítéld el azt a tényt, hogy egy ítélkező lény vagy. Az egyik tanítóm ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
„Tudjátok, kedveseim, hogy mi történik azzal az emberrel, aki a megvilágosodást hajszolja? Tisztában van vele, hogy „az ember nem ítélkezik”, és hogy az ítélkezés „rossz”, ezáltal pedig elítéli az ítélkezést. Az ember nem ítélheti el az ítélkezést, mert így nem fog megvilágosodni… Az ítélkezésnek létjogosultsága van, mivel létezik. Az ítélkezés a létezés isteni aspektusa. Csakis úgy érhettek el változást, ha elfogadjátok, hogy ítélkező lények vagytok. Ha változásra vágytok, és képesek vagytok elfogadni, hogy ítélkező lények vagytok, akkor elősegítitek a változást. Amit azonban megtagadtok, annak erőt kölcsönöztök, és kénytelenek lesztek magatokra venni.” (P'TAAH)
A megoldás tehát az, hogy egyre inkább tudatosítjuk magunkban, hogy mit ítélünk el
saját magunkban, másokban és az életben. Ebben az esetben egyre kevesebbszer fogunk
ítélkezni.

Betz Robert






Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Lépj ki régi cipődből : Feláldozni önmagunkat másokért



Sok ember, nő és férfi egyaránt, érzi állandóan azt a késztetést, hogy segítenie kell másokon.
A legkülönfélébb dolgokkal törődnek. Törődnek a partnerükkel, a gyermekükkel, a szüleikkel, a cégükkel, a közösséggel, az egyesülettel, és még sorolhatnánk. A figyelmüket és a gondolataikat szinte mindig valaki más köti le.
Nagyon szorgalmasak, és ritkán tudnak megnyugodni.

Szinte minden idejüket – még az estéjüket is – azzal töltik, hogy valaki másért tesznek valamit. Minden elképzelhető dologban benne vannak. Ezek az emberek gyakran végeznek segítő munkát, például ápolók vagy szociális munkások. A gondolataik mindig csak egy kérdés körül forognak: Mit tehetnék még?

Az ínséges időkben sok szülő azt hangoztatta: „A gyermekeinknek majd jobb lesz, mint nekünk!” Másként megfogalmazva: „Feláldozom az életemet, az egészségemet, a boldogságomat a gyermekeim boldogságáért!” 
Habár az ínséges időket ma már csak kevesen érzik, sok szülő még mindig így gondolkodik, és öntudatlan döntéseket hoz.
A nők a férjeikért és a gyermekeikért élnek. A férjek a családjukért élnek és dolgoznak. A felnőtt gyermekek az anyukért és az apjukért élnek. Mások a cégért áldozzák fel magukat, az egyesületért, másokért élnek.

Hát nem csodálatos, hogy annyi ember van, aki másokat támogat, és önzetlenül, áldozatosan él?
Hát nem csodálatos, hogy sokan ma is Teréz Anya és Assisi Szent Ferenc példáját követik?


Arra kérlek, hogy ezen a ponton figyelj oda, és tedd fel magadnak a kérdést:

Milyen ember az, aki másokért él?
Hogy néz ki?
Milyen arckifejezéssel éli az életét?
Boldog, egészséges és kiegyensúlyozott?
Békét és nyugalmat teremt maga körül?
Ha te magad is azok közé tartozol, akik feláldozzák magukat, akkor kérlek, tedd fel magadnak a kérdést: „Milyen arc néz vissza rám a tükörb l? Boldog, egészséges és kiegyensúlyozott ember vagyok?”
Ha erre a kérdésre egy őszinte „nem” a válasz, akkor rájössz, hogy itt valami nincs rendben.
Akkor arra invitállak, hogy állj meg egy pillanatra, és nézz magadba, hogy feltehesd magadnak az élet legfontosabb kérdéseit: „Mit keresek itt valójában? Mi értelme az életemnek? Mi értelme van mindennek?”

Sajnálatos módon az olyan emberek többsége, akik sokat tesznek másokért, elhanyagolják saját magukat. Kevés idejük van magukra, ritkán tudnak kikapcsolódni és nyugodtan kiélvezni valamit. Ritkán ajándékozzák meg magukat valami széppel, és ritkán utaznak el pihenni.

És ezek az önfeláldozó emberek egyszer csak úgy érzik, hogy kiégtek.Addig dolgoznak, amíg a testük bedobja a törülközőt. Elsőként általában gerincproblémák jelentkeznek náluk. 
Hiszen ezek az emberek láthatatlan terhet cipelnek, elsősorban nem tudatos bűntudatot.

Te is ezek közé az önfeláldozó emberek közé tartozol?
Amennyiben igen, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy továbbra is így akarsz-e élni.

Ez az élet nem arra lett kitalálva, hogy feláldozd magad. A Jóisten nem fog kitüntetni téged ezért. Az önfeláldozás egy program, és azt jelenti, hogy nem szereted saját magadat. Ráadásul valójában azoknak az embereknek sem teszel szívességet, akikért feláldozod magad. Azt mutatod meg a gyermekeidnek, hogy hogyan kell boldogtalanul élni.
Tényleg ezt akarod?
Miért áldozzák fel magukat egyes emberek másoknak cselekedeteik által? Ez kétségbeesett próbálkozás, amely a szeretet megszerzésére irányul. Egy olyan program, amelyet korán megtanultunk valamelyik szülőnktől.
Elképzelhető, hogy ellestük tőlük ezt a viselkedést, és azt mondtuk: „Én is így akarok élni.”
Esetleg megértettük a szülők üzenetét, amely így hangzott: „Ha sokat teszel másokért, akkor rendben vagy, akkor megdicsérünk és szeretünk.” 

Már kisgyermek korunkban az önfeláldozás programja mellett döntöttünk. Annak idején nem volt más választásunk, később pedig elmulasztottuk megváltoztatni a programot. Magától értetődővé vált. Nem számít, hogy negyven vagy hetven éves vagy, ebből a régi cipőből bármikor kiléphetsz.
Hozhatsz új döntést.

Sohasem leszel boldog azáltal, hogy feláldozod magad másokért.

Bizonyos idő elteltével azonban boldogtalanná és beteggé válsz, ha még nem vagy az. Aki feláldozza magát, többnyire nem vallja be magának, hogy valamit meg akar szerezni. A másik ember hálája után sóvárog, dicséretet és elismerést akar kapni az áldozatért cserébe. Ez nem tudatosan történik. „A legnagyobb adakozók általában a legaljasabb megszerezni vágyók” – mondta nekem egyszer az egyik tanárom. Az asztal fölött adnak, az asztal alatt pedig – nem tudatosan – tartják a markukat, és ellenszolgáltatást várnak.

Mit gondol az a „valami” az önfeláldozó emberekben?
Hogy hangzik az a döntés, amelyet egykor meghoztak?
Belül a következőket hallja:
„Nem vagyok rendben úgy, ahogyan vagyok. Senki sem szeret önmagamért. Csak akkor érek valamit, ha valami jót teszek, és csak akkor számíthatok arra, hogy szeretni fognak. Előbb hasznossá kell tennem magam. Előbb be kell bizonyítanom, hogy megérdemlem az elismerést, a dicséretet és a szeretetet. Ki kell érdemelnem, hogy szeressenek!” 

Ismerősen hangzanak ezek a mondatok?
Emlékezz vissza, hogy mit vártak tőled a szüleid. Mi volt a feltétele a dicséretüknek és az elismerésüknek? Mikor voltál jó kisfiú vagy jó kislány?
Számos szülő a következő utasításokat adta: „Tedd magad hasznossá. Legyél szorgalmas. Bizonyítsd be,
hogy érsz valamit. Akkor rendben vagy. Akkor meg foglak dicsérni.”

Ezek a gyerekek már nagyon korán mindent megtettek azért, hogy megfeleljenek szüleiknek, hogy bebizonyítsák nekik, hogy érdemesek szeretetükre. Emlékezz vissza, hogy nálatok otthon mi történt.
Az önfeláldozó ember a lelke legmélyén rossz véleménnyel van saját magáról. Azt szeretné, ha ezeket a bántó gondolatokat a külvilág megerősítené, mintha tükörbe nézne.
Ez egy boldogtalanság-program.
Változtasd meg!
Sohasem késő. Ha figyelmesen olvasod, rengeteg javaslatot fogsz találni, amelyek segítségével új útra térhetsz, az önmagad iránti szeretet útjára.
Ez a folyamat egy döntéssel kezdődik: „Teljes szívemből azt kívánom, hogy képes legyek elfogadni és szeretni önmagamat. Kitárom szívemet a saját magam iránti szeretet felé.”

Minden ember arra vágyik, hogy szeressék és elismerjék; arra vágyik, hogy észrevegyék és értékeljék; arra vágyik, hogy megértsék és elfogadják olyannak, amilyen.
Együttérzésre, érintésre, mosolyra, bátorításra, vigasztalásra és arra a visszajelzésre vágyik, hogy „Úgy vagy rendben, ahogyan vagy”.
A legtöbben gyermekkorukban megtanulták, hogy mindez nincs ingyen, hogy a szeretetet és az elismerést ki kell érdemelni.
A bennünk lakozó gyermek továbbra is azt hiszi, hogy sokat kell tennie mások szeretetéért és elismeréséért. Pontosan úgy, ahogyan annak idején segíteni akart a szüleinek, vagy akár meg akarta menteni őket, felnőttként is más emberekről vagy állatokról gondoskodik.
A szívedben éhező, szeretetre vágyó ember, aki elsősorban másokért létezik, ellentételezésben és elismerésben reménykedik. Megtört szívvel kóborol a világban, és a jósága révén gyógyulásban, együttérzésben és annak megerősítésében reménykedik, hogy jó és kedves ember.
A legkevesebb, amiben reménykedik, a köszönetnyilvánítás.
Sajnos azonban csalódni fog, mert csalódnia kell.
Azok, akik feláldozzák magukat másokért, sohasem lesznek boldogok, és szinte sohasem válnak valóra a reményeik. Sokévnyi önfeláldozás után pontosan a reményeikkel ellentétes dolgok fognak bekövetkezni:

Azt a nőt, aki húsz éven keresztül feláldozta magát a férjének, és mindent megtett érte, húsz év után el fogja hagyni a férje. Másik nőt fog keresni magának, gyakran egy fiatalabbat. 
Azt a férfit, aki minden áron meg akart felelni a feleségének, és az ízlése szerint alakította a ruhatárát, a frizuráját, a szabadidős tevékenységét, végül unalmasnak fogják titulálni, és elhagyják. 
Azok a szülők, akik egész életükben a gyermekeikért gürcöltek, és akiket sokszor anyagilag is támogattak, végül gyakran magányossá válnak, és már annak is örülnek, ha a gyerekek legalább karácsonykor rájuk nyitják az ajtót. A gyermekük – életük értelme – idő közben a saját életét éli.Kérlek, tedd fel magadnak a kérdést: Jelen pillanatban saját magamért vagy másokért élek? És amennyiben az energiáim és az időm nagy részét másokra fordítom, ez a munka örömet okoz nekem, teljessé és boldoggá tesz engem?

Robert Betz





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


Mielőtt másokat hibáztatnánk....



A sértődöttség vagy a harag olyasmi, amivel nagyon nehéz szembenézni. Hiszen amikor felfedezzük magunkban, sebezhetőnek, rémültnek és gyengének hihetjük magunkat. Ráadásul ezek az érzelmek más, hasonló emlékeket aktivizálhatnak bennünk, s ettől újraéljük korábbi erőtlenségünket.

Előfordul, hogy úgy próbáljuk kézbevenni a dolgokat, hogy megbüntetjük a körülöttünk lévőket, akár őket okoljuk ezekért az érzésekért, akár ártatlan kívülállók. 

Megpróbáljuk „kiegyenlíteni a számlát”, vagy úgy manipulálni az embereket, hogy a helyzet urának higgyük magunkat.
Ezek a hadműveletek ideiglenesen kielégíthetnek, de csak elodázzuk a szembesülést fájdalmunkkal.
A sértődöttségtől nem kell olyan nagyon félnünk. Nem kell annyira erőlködnünk, hogy elkerüljük. Habár nem olyan kellemes, mint teszem azt, a boldogság, de érzelem ez is.
Átadhatjuk magunkat neki – azután továbbmehetünk.

Persze, nem kell folyton keresgélni magunkban, vagy túlságosan belelovalni magunkat. Üljünk le, érezzük át, gondolkodjunk el, hogy kell-e valamit tennünk azért, hogy a továbbiakban megóvhassuk magunkat tőle – aztán lépjünk tovább.
Nem kell elsietnünk a döntést. Nem kell másokat büntetnünk azért, hogy így tartsuk kordában a saját érzelmeinket. 

Kezdjük azzal, hogy megosztjuk őket másokkal. Ettől megkönnyebbülünk, és nem csak mi gyógyulhatunk meg, hanem ők is.
Végül megtanuljuk, hogy az igazi erő abban nyilvánul meg, hogy akár meg is sértődhetünk, ha úgy alakul, és ha tudjuk, hogy akkor is megóvhatjuk magunkat, ha fájó érzelmeket fedezünk fel magunkban. 

Az igazi erő jele, ha saját fájdalmunkért nem másokat hibáztatunk, és vállaljuk a felelősséget negatív érzelmeinkért is.

Ma akkor is átadom magam érzéseimnek, ha fájdalmasak. Ahelyett, hogy sietősen cselekednék vagy megpróbálnék valaki mást megbüntetni, vállalom a sebezhetőséget, hogy átérezzem érzelmeimet.

Melody Beattie



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

5 jel, hogy rossz úton jársz, de az angyalok próbálnak visszaterelni a helyesre

Mikor jársz rossz úton? Amikor letérsz a személyes ösvényedről vagy mikor elkezdesz helytelenül cselekedni. Mindezt azért, mert depressziós vagy, negatív életszakaszon mész keresztül, esetleg befolyásoltság alatt állsz. Ám az angyalok ilyenkor sem hagynak magadra és próbálnak visszaterelni a helyes útra. Íme, 5 jel, amiből megtudhatod, hogy ez történik-e most veled!


Szögezzük le, az mindenkivel előfordul, hogy letér a helyes útról. Ez még nem bűnös vagy rossz dolog. Akkor jelent problémát, amikor az ember nem akar vagy nem tud visszatérni és önpusztító tevékenységbe fog. Még szerencse, hogy angyalaink mindig mellettünk állnak és próbálnak megmenteni.


5 jel, hogy letértél a helyes útról, de az angyalok próbálnak visszajuttatni oda


1. Már nem érdekel semmi

Amikor valamilyen negatív esemény hatására, vagy a depresszió kialakulása miatt elveszíted az érdeklődésedet, önbecsülésedet minden és mindenki iránt, az már jelzi, hogy leléptél az útról. Az érdektelenség és közömbösség állapota napról napra erősebb, amikor nem hogy mások nem izgatnak, de a saját magad jóléte és jövője sem. Van, aki képes akár egy nap alatt is túllendülni ezen, de sokan megragadnak ebben az állapotban és hosszú távon kiégnek. Az angyalok ilyenkor próbálnak újra tüzet lehelni a lelkedbe. Olyan szerencsés, váratlan fordulatokkal, meglepetésekkel állnak elő, amik lehetőleg felvillanyoznak.



2. Önpusztító tevékenységbe kezdesz

Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, hogy az alkohol vagy kábítószerezésbe meneküsz. Már az elég önpusztító lehet ha egy nap hat kávét iszol meg és kettesével szívod a cigarettát. Vagy egy éjszakás kalandokba hajszolod magad, felmondasz a munkahelyeden, esetleg felégeted magad körül a kapcsolataidat és úgymond ”kiszállsz” mindenből. Általában ezek közül egyszerre több „tünet” is megszokott jelenni. Az angyalok ilyenkor már drasztikusabban lépnek fel, és mindig küldenek egy segítő kezet – ami talán szó szerint is pofon vág – de minimum a szavaival magához térít téged. Ha kell olyan, rémálmot küldenek a szemedre, ami menten elgondolkodtat. Ha nem vagy annyira magad alatt, akkor ez egy szép álom is érkezhet azzal a szándékkal, hogy reményt keltsen benned.



3. Kért és keresetlen tanácsok garmada

Sokszor, aki letér az útról, tanácstalanná válik és nem tudja merre menjen, mit tegyen. Ilyenkor mindig érkezik egy jó barát, egy rokon, egy idegen, egy kedves takarítónő, akárki, akitől ha kérted, ha nem, de tanácsokat, bölcsességeket kezdesz el kapni. Érdemes meghallgatnod, mert bár lehet te úgy éled meg, végig kell hallgatnod a sok „marhaságot”, de nem tudhatod, hogy köztük nem szerepel-e az a megoldás, amire éppen szükséged van!



4. Drámai esemény történése

Ha nagyon letértél az útról és már az elveszés szélén állsz, vagy már kezded az önpusztítást tökéjre vinni, sokszor egy drámai eseménnyel avatkoznak közbe az angyalok. Ez jelentheti azt, hogy valami olyannak leszel a szemtanúja, ami kapásból felér egy arcul csapással. Talán sikeresen megúszol egy balesetet, és az fog elgondolkodtatni, visszatéríteni a helyes útra. Netán olyan hírt kapsz, ami végett azonnal fel kell ébredned a kábultságodból. Bármi drámai dolog megtörténhet veled, ami mondhatni megvilágosít és kitisztítja az elmédet. Még egy isteni jelenés is belefér. Sosem az a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak, félelmet keltsenek benned, de ha arra van szükség ahhoz, hogy észhez térj, akkor egyáltalán nem boldogan, de megteszik a te érdekedben.



5. Jelek mindenütt

Ezt főleg akkor vetik be, amikor még nem vagy egészen eltévedve vagy mikor dacolni akarsz a sorsod, a személyes utad ellen. Amikor olyan vagy, mint egy kisgyermek, aki nem akarja azt tenni, amit a szülei mondanak. Ebben az esetben szabályosan elárasztanak jelekkel. Néha egészen egyértelművel – például ha a sorsod Rómába vezet, mindenütt Róma táblákat fogsz látni – vagy kevéssé egyértelművel, de olyan figyelmeztető jelleggel, például az égek sorozatos kiégése a környezetedben. Akárhogy is, megtalálják a módját annak, hogy ejnye-bejnye ideje már visszatérned az utadra vagy legalábbis vedd már észre, hogy arra vezet, amerre mutatják, sugallják.


Írta: Wadolowska Balogh Orsolya





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:


2016. június 28., kedd

Lehetsz az az ember...

Lehetsz az az ember, aki életével példakép lesz sokaknak. Aki úgy cselekszik, mint ahogyan beszél. 
Aki képes másnak csalódást okozni, hogy hű maradhasson önmagához. 
Aki minden reggelt, ébredést egy új lehetőségnek lát, és eszerint cselekszik. 
Aki tudja, hogy az életében minden érte történik, saját maga hozzájárulásával, s vállalja mindennek a felelősségét. 
Aki nem mások megmentésével foglalkozik, hanem naponta törekszik arra, hogy tegnapi önmagához képest jobb emberré váljék. 
Aki tudja, hogy ha kapni akar, elsőként adnia kell. Nem másoknak, hanem önmagának. Hiszi, hogy a világ ettől lesz gazdagabb. 
Lehetsz az az ember, aki lehetőséget lát az esőben, a szélben, a viharban, és akkor is önfeledt, amikor mások asztal alá bújnak. 
Aki tökéletesnek látja ezt a tökéletlen világot, és hiszi, hogy az ő világa a valódi. 
Aki képes szeretni csupán magáért a szeretetért, és nem vár viszonzást érte. 
Egy ilyen ember valóban az, akinek nem a csillagok irányítják a sorsát, hanem ő irányítja a csillagokat.
Hidd el, Benned van ez a lehetőség... 

Mohácsi Viktória   (http://elozoeletek.blogspot.hu)



Aktuális tanfolyamok és oldások programja az alábbi linken megtekinthető:

Honnan ismered fel az igazit?

Az igazit onnan ismered fel, hogy minden körülmények ellenére Téged akar. Nem hiteget, nem szépítget, tisztán és őszintén közelít feléd. Nem játékszer vagy, nem pótlék, hanem valódi élmény. Tiszteli és megbecsüli érzéseid, nem visszaél velük. 
Az igazira nem kell várnod, minden szeretete feléd irányul. Megragad minden pillanatot, melyet Veled tölthet. 
Az igazi nem bizonytalan abban, hogy Téged akar, mert tudja, hogy egyedi vagy, utánozhatatlan és egész életében erre vágyott. Megbecsüli a Veled töltött időt. 
Ha valaki bizonytalanságban tart, és kétségeivel rombolja önbecsülésed, engedd el! Még ha eddig igaznak is vélted a kapcsolatot, nem más, mint egy tanítás...


Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu/)



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Müller Péter: "Vannak ösvények, amelyeket el kell hagynunk, még ha fáj is, mert nem a miénk már"

Forrás: Dreamstime

Vannak ösvények, amelyeket el kell hagynunk, még ha fáj is, mert nem a miénk már. 

Ez a mondat nem mindenkinek szól. Csak annak, akinek új ösvény nyílik az életében, s amit eddig járt, azt el kell hagynia, mert nem az övé már. És ez nagyon fontos. Életünkben sok énünk halt meg, és sok történet és szereplő vált emlékké bennünk, azok, akiket régi énünk szeretett valaha. 

Gondolj a régi iskolatárasaidra. Netán első szerelmeidre. És sok mindenkire még. 


Szüntelen változásban élünk, Testünk minden sejtje hétévenként teljesen kicserélődik. A lelkünk is, ha jól élünk, a szüntelen változás állapotában van. Nevezhetjük ezt érésnek is. Aki jól él, az úgy tud bánni a lelkével, mint a jó hajós a vitorlájával: tudja, hogy milyen hullámok között és milyen szélirányba hajózik. A gyenge és riadt lelkű ember fél a változástól. A bölcs megtalálja benne a nyugalmát. És van ennek még egy nagy titka: a szíved, lelked közepe nem változik. A HAJÓS ugyanaz. Bármit hoz a jövő, bármerre fúj a szél. A HAJÓS ugyanaz! Csak kalandja a nagy vízen a szüntelen változás.




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Müller Péter: "Van, amit nem szabad mélyre engedni"





Csak akiről leperegnek az esőcseppek, csak az tudhatja, hogy meg is lehet száradni. 

Bizony, az élet játék is. És van, amit nem szabad mélyre engedni és mellre szívni. Milyen jól vannak tervezve a madarak, akiknek repülni kell, hogy tolluk egy-kettőre lepergeti a vizet, és máris szállhatnak föl a magasba. Fel-fel az égre. 

És neked nem kell repülnöd, szállnod? 

Nem akkor érzed jól magad, ha röpülsz, ha szabad vagy?... Nos, akkor tanulj meg könnyen felejteni minden sérelmet, bosszúságot, fájdalmat, szomorúságot! Hosszú az út még! Menj tovább, és ne akarj semmit se görcsösen, csak játsszál! Miért ne nevetnél néha gyakrabban olyasmin is, ami másokat lever? Miért ne táncolnál többet?Miért ne mosolyognál többet, őszintén? Laza lelki tartás, tanácsolta magának az a nagy író, akiről a fenti mondás is szól, és akiről leperegtek az esőcseppek.





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Müller Péter: "Képes vagy összeszedni magad!



Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. 

Lelked nehéz. Életed is nehéz. Minden elveszett. De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Jé, mondod, és lassan meglebbented őket, egyre gyorsabban és gyorsabban és merészebben – és fölszállsz!

És elhagyod a földet, a mocsarat, minden bánatot, gondot és nehézséget! És szállsz! Tiéd a kék ég. A csillagok! Igen, az öröm szabadságélmény! Vagy így mondom: megszabadulásélmény! Azt kérded, minek örülj? Annak, hogy élsz, hogy vagy! Hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg napsütés. És annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad! Fedezd föl végre, hogy szárnyaid vannak! És abban a pillanatban könnyűvé válik még a nehéz is! És megéled, mi az igazi öröm. Ez a te lelked és igazi hazád létélménye!




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Elengedés, elfogadás - Avagy kiért és miért vagyunk felelősek?

Az elengedések idejét éljük. Tudd, hogy csak azt veszítheted el, ami már nem szolgálja a fejlődésed. Ami távozni akar Tőled, engedd el jószívvel. Ne nehezítsd tisztulásodat, fejlődésedet a ragaszkodás csapdájával. Kizárólag az egó ragaszkodik emberekhez, helyzetehez, illúziókhoz, hamis énképekhez. Ne azonosulj az egóval, tanulj meg hallgatni szíved szavára. Egyedül jöttél ebbe a világba, egyedül fogsz távozni is. SENKIÉRT és semmiért nem vagy felelős, kizarólag a saját boldogságodért. Ne más emberek életének megoldásán fáradozz. Inkább nézz szembe végre a sajátoddal. Az igazi bölcsesség ott kezdődik, amikor megadod a lehetőséget a másik embernek (lehet akár a gyermeked vagy édesapád), hogy Ő saját maga oldja meg helyzetét. Ha mindenáron segíteni akarsz, elveszed tőle a fejlődés lehetőségét és egyre mélyebbre taszítod őt. A valódi segítség a másik embernek az, ha kinézed belőle, hogy képes megoldani azokat a feladatokat, melyeket magára vállalt. Erőt csupán ebből tud meríteni. Te nem cipelheted más emberek terheit, mert összeroppansz a súlya alatt. Ezzel mindkettőtöket a mélybe taszítod. Neked egyetlen feladatod van embertársaiddal: az elfogadás. Akár a felemelkedést, akár a pusztulást választja Ő, Te elfogadod a szabad akaratát. Ez az emberi lét csodája, szabadon dönthetünk. Senkit nem tudsz megmenteni önmagától. Senkinek nem tudsz segíteni, aki önmagán nem segít. Ja, hogy ez nehéz vagy fájdalmas? Mindannyiónknak. De nem lehet, hogy nekünk ezáltal kell megtanulni az elfogadást?? 

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu)



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: