Részletek egy elmúlt életből...



Meditációban egy nem túl régi közös életbe csöppentem vissza. Egy gyönyörű, fénylő telihold volt az iránytűm, s mögöttem folyamatosan azt suttogták: "Arra menj, amerre a fény mutat, így megtalálod a hazafelé vezető utat". Én rábíztam magam a telihold céltudatos irányvonalára. Egy kis ösvényre vezetett engem. Sötét volt, s csupán néhány bokor körvonalát láttam kirajzolódni az éjben. Hűvös este volt, s mindenhol csend honolt. Egy falu látképe tűnt fel a távolban. Egy tó mellett sétáltam el, ahol egy szerelmespárra lettem figyelmes. De tovább vezettek. Egy kis házhoz érkeztem, melynek füstölt a kéménye, égett a villany, s az ablakon keresztül a konyhába pillantottam, ahol egy család szorgoskodott. Besétáltam, s addigra már csak az őszülő, búskomor édesapát láttam. Rögtön felismertelek téged! Láttam a szomorúságot a szemedben, éreztem a fájdalmat a szívedben. Kértem, hogy beszélgessünk egy kicsit. Házastársak voltunk, mint minden életben, akkor is egymást szerettük. Jóideig bántottalak téged, megcsaltalak, s nem akartunk tudomást venni a történtekről. De mikor rájöttem tetteim súlyára, életünk ismét szép lett. Kijavítottam a hibákat, hogy ne legyenek hatással jelen életünkre. S mikor visszatértem, s elhagytam ezt az életünket, ismét láttalak boldognak, mosolyogtál, és soha többé nem érezted magad magányosnak.

Ezt az életet is köszönöm Neked!





Megjegyzések