Szerelem és megbocsátás




Kedves Viki és Márti!

Szeretném megosztani veletek személyes tapasztalatomat, amit az elmúlt két naptól kaptam. Most voltam először oldáson nálatok. Minden sejtemmel tudtam, el kell mennem. Nem volt kérdés. Meg is kaptam hozzá minden segítséget, mind időben, mind anyagiakban.
Az elmúlt pár hónapom az oldásokról szólt. Elkezdtem magam tisztítani. Olyan élethelyzetbe kerültem, amiben nagyon sokat voltam egyedül. Volt időm magammal foglalkozni s tudatosan foglalkoztam a megbocsátással. Először magammal kezdtem. Minden olyan élményt, ami eddig bűntudatot, valós vagy vélt sérelmet okozott nekem, megbocsátottam magamnak. Sétáltam a Tisza-partján s patakokban folyt a könnyem. Majdnem egy napomba telt. Szépen visszavezettem magam egészen magzatkoromig. Még én is meglepődtem, mennyi mindenre „emlékszem”! Utána megbocsátottam elhunyt szeretteimnek s kértem ők is bocsássanak meg nekem. Majd az életemben most jelen lévő személyekkel dolgoztam.
Ennek hatására nap-nap után találkoztam a múltamból emberekkel, akikkel még volt lezárandó feladatom. Ezek pusztán energiacserék voltak, de azt is tudom, kivel miért kellett találkoznom. Ezek a találkozások folyamatosak.
A másik érzés, amit megvizsgáltam magamban, azok a félelmeim voltak. Most már tisztán látom őket. Felismerem a mindennapokban és üdvözlöm őket. Már nincsenek hatással rám. Inkább figyelem, mire tanítanak, ha megjelennek. Hatalmas nyugodtságot és magabiztosságot érzek. Ez az út vezetett egyenesen hozzátok. És ami még érdekes ebben, hogy amikor elkezdtem a tudatos önvizsgálatot, még nem tudtam, hogy megyek oldásra.
Már kicsi gyermekkorom óta tudom, feladattal születtem le, nem is kicsivel. Sok dolgom van még, sok tisztításra van szükségem, de rátaláltam az útra, amin mennem kell. Kezd kitisztulni a kép.
Mindig is voltak s vannak megérzéseim, sokszor előre látok dolgokat. Ez a meditációk alkalmával is megtörtént. Sokszor előttetek jártam pár lépéssel. Még ki sem mondtátok, de én már ott voltam. (Nem tudom, mennyire írom le érthetően.)
Az emberek úgy nyílnak meg előttem, mintha egy könyvet olvasnék. Csak sokáig nem foglalkoztam velük, elnyomtam magamban. Előtérbe helyeztem másokat. Feladtam magam. De tudom, ennek így kellett lennie, mert azok a tapasztalások vittek előre.
Már régóta keresem a választ arra, mi az életfeladatom. Így jutottam el hozzátok. Már az első oldásnál kaptam valamit. Amikor a piramisban voltam, a segítőim mind körém gyűltek, legalább 20-an voltak, s körbe álltak engem. A hatalmas piramis közepén lebegtünk mindannyian. Előttem állt valaki, akit még nem tudok beazonosítani s olyan érzésem volt, mintha egy beavatási szertartás részese, főszereplője vagyok. Áldást kaptam és rám terítettek egy hófehér leplet. Mérhetetlen szeretet és erő vett körül.
A második oldásnál pedig úgy gondolom, összekapcsolódtam magammal vagy az ikremmel, ezt még nem látom tisztán. Katartikus élmény volt. Még a szünetben is alig tudtam abbahagyni a sírást. Olyan érzés volt, mint amikor a kedves hosszú-hosszú útról hazatér, találkozunk, átöleljük egymást, a szívünk összekapcsolódik s egymásba olvadunk.
A kettőből egy lett.
Tudtam, ha eljövök az oldásra, ajándékot fogok kapni. Így is lett. Akivel összekapcsolódtam, kaptam tőle egy kismadarat, amit behelyezett a szívembe.
Szívesen elmeséltem volna ezeket tegnap, de még le kellett tisztulnia bennem. A második nap oldásai is hasonló élményekkel gazdagítottak.

Hálásan köszönök mindent. 
Évi


Megjegyzések