Békés harcos útja

Csendben voltunk, közben Szókratész friss salátát készített. Egy kérdésen tűnődtem.

- Szókratész, hogyan hajtom ezt végre? Hogyan nyitom meg magamat a tudatosság fényének?

- Nos - válaszolt kérdéssel a kérdésemre -, mit csinálsz, ha látni akarsz?

- Hát , nézek - mondtam nevetve -; úgy érted, hogy meditálok, nem igaz?

- Igen! - válaszolta. - Ez a lényege - folytatta, miközben befejezte a friss zöldségek vagdosását. -

Két szimultán folyamat létezik: az egyik a belátás - a figyelem akarása, a tudatosság irányítása arra pontra,

amelyet látni akarsz.

A másik folyamat a megadás minden felmerülő gondolat szabadon bocsátása.

Ez a valódi meditáció, melynek segítségével megszabadulhatsz az elmétől. Véletlenül van egy ide illő történetem is.

Egy meditációt tanuló mély csendben ült egy csoport gyakorlatozó között. A vér, halál és démonok látványától megrettenve felállt, odament a tanítóhoz, és azt súgta neki:

- Roshi, iszonyú látomásom volt.

- Hadd menjen.

Néhány nappal később fantasztikus erotikus képzet látogatta meg. S bepillantást nyert az élet értelmébe, működésébe, angyalokkal, kozmikus környezetbe ágyazva.

- Hadd menjen - mondta a tanító, mögé lépett, és egy bottal hátba verte.

Nevettem a történeten, és azt mondtam:

-Tudod, Szok, azon gondolkodom...

- Szókratész fejbe vert egy sárgarépával, és így szólt:

- Hadd menjen.

Ettünk. Villámat beleszúrtam a zöldségekbe; ő pedig minden egyes kis darabot fa evőpálcikával vett ki,

és rágás közben csendesen lélegzett. Soha nem vett ki újabb falatot addig, míg meg nem rágta az előzőt,

mintha minden egyes falat maga is egy-egy étkezésre való eledel lenne. Szinte csodáltam, ahogyan evett,

miközben én csak vidáman faltam az ételt.

Én fejeztem be elsőnek, hátradőltem, és kijelentettem:

- Azt hiszem, most már készen állok egy igazi meditációra.

- O, igen - tette le az evőpálcikáit -, „az elme leigázása". Bárcsak érdekelne ez téged.

- De hát érdekel. Tudatosságot akarok, ezért vagyok itt.

- Te képet akarsz kapni magadról, nem tudatosságra vágysz. Azért vagy itt, mert nincs jobb választási

lehetőséged.

- De én tényleg meg akarok szabadulni a zajos elmémtől - ellenkeztem.

- Ez a legnagyobb illúziód, Dan. Olyan vagy, mint aki nem hajlandó szemüveget viselni, mivel „soha többé nem fogják az újságokat olvashatóan nyomtatni".

- Tévedsz - mondtam fejemet rázva.

- Nem igazán számítok rá, hogy már most belátod ennek az igazságát, de hallanod kell.

- Miről beszélsz? - kérdeztem türelmetlenül, de a figyelmem valahol kint járt.

- A lényeg - mondta Szókratész olyan hangon, amely egyből megragadta a figyelmemet - az, hogy te a kisszerű, idegesítő, rendkívül zavaros meggyőződéseiddel és gondolataiddal azonosulsz. Azt hiszed,

hogy egyenlő vagy a gondolataiddal.

- Képtelenség.

- Makacs illúzióid süllyedő hajók, kölyök. Azt ajánlom, addig engedd el őket, amíg nem késő.

Egyre idegesebb lettem, de visszafogtam magam.

- Te honnan tudhatod, hogy én az elmémmel azonosulok?

- Oké - sóhajtott. - Bebizonyítom neked: mit értesz azon, amikor azt mondod, „hazamegyek"?

Nem veszed-e magától értetődőnek, hogy te és az a ház, ahová mész, két különböző dolog?

- De, természetesen. Még jó hogy az.

Elengedte a füle mellett a válaszomat.

- Mit értesz azon, amikor azt mondod, „ma fáj valamim". Ki az az Én, aki különbözik a testtől, és úgy beszél róla, mint a birtokáról?

Nevetnem kellett.

- Ez szemantika, Szókratész, mondanod is kellene valamit.

- Hát persze, de a nyelv hagyományai felfedik, hogyan látjuk a világot. Valójában úgy viselkedsz, mintha egy „elme" vagy valami testen belüli kifinomult valami lennél.

- Miért tenném ezt?

- Mert legjobban a haláltól félsz, legmélyebben pedig a túlélés van beléd vésődve. A Végtelent akarod, az Örökkévalóságra vágysz.

Tévhitedben - amely szerint ezzel az „elmével", „lélekkel", „szellemmel" azonosítod magadat - úgy véled, van egy kibúvói nyújtó záradék a halandósággal kötött szerződésedben. Talán „elme" formájában elszárnyalhatsz a testedből, ha az meghal, nem igaz?

- Létezik ilyen elképzelés - vigyorogtam.

- Pontosan ez az, Dan. Ez olyan elképzelés, amely semmivel sem valóságosabb, mint az árnyék árnyéka.

Íme az igazság: a tudat nem a testben található; valójában inkább a test van a tudatban. És te ez a tudat vagy; nem a fantom elme, amely annyi gondol okoz neked. Te vagy a test, de minden más is vagy. Ez az, amit a látomásod felfedett számodra. Csak az elme van félrevezetve, csak azt fenyegeti a változás.

Így, ha ellazulva, gondolat nélkül létezel a testedben, boldog, elégedett és szabad leszel, nem érzékeled az elszakadást. A halhatatlanság máris a tiéd, de nem oly módon, ahogyan elképzeled, vagy reméled.

Halhatatlan vagy azóta, hogy megszülettél, és jóval azután is az maradsz, hogy a tested elenyészett már.A test a tudatosság; halhatatlan. Csak megváltozik.

Az elme - saját személyes hiedelmeid, történeted, identitásod - a halandó részed; mi szükséged rá?

Szókratész karosszékében elhelyezkedve befejezte a mondanivalóját.

- Szókratész - mondtam -, nem tudom, hogy mindez leülepedett-e bennem.

- Persze hogy nem! - felelte nevetve. -

A szavak soha nem jelentenek sokat, csak ha magad is megtapasztalod az igazságukat. És akkor végül felszabadulsz, és tehetetlenül zuhansz az örökkévalóságba.- Ez elég jól hangzik.

Elnevette magát. - Igen, mondhatnám, hogy „elég jól". De most egyelőre az alapokat teszem le az azután

következőkhöz.

-Szókratész, ha nem vagyok azonos a gondolataimmal, mi vagyok én?

Úgy nézett rám, mintha éppen azt magyarázta volna el, hogy egy meg egy az kettő, mire én megkérdeztem

volna, hogy mennyi egy meg egy.

A hűtőszekrénybe nyúlt, elővett egy hagymát, és beletette a kezembe. - Hámozd meg, rétegenként! - szólított fel.

Elkezdtem hámozni.

- Mit találtál?

- Egy másik réteget.

- Folytasd.

Leszedtem még néhány réteget. - Csak újabb rétegeket, Szok.

- Folytasd a hámozást, amíg nincs több réteg héj. Most mit találsz?