Megharcolni a szerelemért




Szia Viki! Arra gondoltam, én is megírom a történetem, mert úgy tűnik, stabilizálódtak a dolgok, és vidáman számolok be az eredményeimről. Ha gondolod, nyugodtan tedd fel a blogra.

Sziasztok! Közel hat éve ismertem meg a srácot, aki első alkalommal teljesen magával ragadott. Nem tudtam, mi ez az érzés, mert előtte nem ismertem. Éreztem, hogy talán kölcsönös az érzés. Hagytam, hadd történjenek az események, nem akartam irányítani a dolgokat. Párszor találkoztunk, sokat beszélgettünk, ő volt az az ember, akivel bármikor, bármiről tudtunk beszélgetni, sosem fogytak el a közös témák. Egyszer sem éreztem magam feszélyezve a közelében. Minden olyan természetes volt. Természetes volt számomra az is, hogy mi összetartozunk. Pár hét  után viszont egyik napról a másikra eltűnt. Nem értettem. Később kiderült, hogy egy volt barátnő felbukkanása miatt történt. Érdekes a sors, mert rengeteg idő telt el, mire egy idegen városban összetalálkoztunk. Talán a sors keze? Újra kezdődött minden előlről. Aztán véget is ért, de most miattam. Dolgozott az egóm, a sértettségem mire legyőztem, megint eltűnt. Eltelt újabb egy év. Egy autoszalonban futottunk össze. Őszintén, erre mekkora az esély? És arra, hogy egyforma típusú autót rendeljünk egyforma színben?  Mégis ez történt. Valami közünk lehet egymáshoz. Újra kezdtünk mindent. Ez most kicsit tovább, négy hónapig tartott. Újabb váratlan fordulat, meghalt a nagyapja, magába zárkózott, még a számát is lecserélte. Hónapokig semmit nem tudtam róla. Kicsit besokalltam, eldöntöttem, hogy elengedem. Teltek a hónapok, de nem tudtam senkit a közelembe engedni, egyfolytában ő járt a fejemben. Nem értettem, mi történik. Majd újra összehozott bennünket a végzet a repülőtéren. Én éppen elutaztam, ő pedig jött valakiért. Bár csak pár szót beszéltünk újra lángoltunk. Telefonszámot cseréltünk, az utazásomat végig sms-eztük, majd mikor hazajöttem, ő jött értem. Újrakezdtük. Minden tökéletes volt, szép, jó, hatalmas boldogság, terveztük az esküvőt, majd újra eltűnt, nem jött haza többet. Már nem idegeskedtem, mert azt éreztem, ez nekünk ebben az életben nem fog és nem jöhet össze. De nem tudtam megmondani miért, ez egy érzés volt. Aztán összeomlottam teljesen. Nem értettem, miért nem tudjuk elengedni egymást, és azt sem, miért nem tudunk együtt enni. Éreztem, hogy valami láthatatlan erő mindig szétválaszt minket. 

Először a barátnőm segített reikivel és az oldásokhoz fordultam, elkezdtem meditálni. Elmúlt életekben kutattam válaszokért és jöttek is. Gazdag német család kislánya voltam, a mostani szerelmem pedig a zongoratanárom, aki vagy húsz évvel volt idősebb nálam. Szerelem volt első látásra, pedig még gyermek voltam. Alig vártam, hogy felnőjek, és beteljesülhessen. Ahogy 16 lettem, megkérte a kezem, de az apám megakadályozta, hogy együtt legyünk. Eltilttottak tőle. Később megszöktem, kis ideig együtt voltunk, de aztán apám megkerestetett, és visszavitt. Boldogtalan voltam. A szerelmemet pedig meg akarta ölni. Nem sok időt bírtam a szobafogságban, újra elszöktem, de a páromnak addigra született valaki mástól gyereke, pedig tudtam, hogy engem szeret. De folyamatosan megakadályozta valami vagy valaki azt, hogy együtt legyünk. Nagyon magányos voltam.

Gyakorlatilag ez történt ebben az életünkben is megértettem és valamilyen szinten sikerült megbékélnem ezzel. A nagyszüleimmel is kapcsolatban volt ez a blokk, ezen meglepődtem. A vérvonalban futnak az energiák. Úgy érzem hogy sok munka volt magamon, hallgattam előadásokat, olvastam a cikkeidet és próbáltam a gyakorlatba átvinni a dolgokat hogy ne őrüljek meg. 

Múlt az idő, minden érdemleges történés nélkül, aztán újra előkerült. Exes története már már nevetségesen hangzott, ami miatt utoljára eltűnt. Állítólagosan kiderült, hogy lehet hogy van egy közös gyerekük, aztán kiderült, hogy mégsem az övé. 
Nem tudtam, hogy csak a sok csalódás miatt ragaszkodik hozzám vagy tényleg érzi amit én. De azt mondta én vagyok, akire vágyik. 
Végül megpróbáltam hinni és megadni magam a szerelemnek és égre boldogok vagyunk, és már nincs bennem az érzés, hogy mi van, ha újra elveszítem. Hiszen nem fogom, mert más ember lettem, letettem azt a sok batyut amit cipeltem. Ezt leszámítva van még min dolgoznom. Hálásan köszönöm. Krisztina, 36 éves



Megjegyzések