Miért fáj a gyomrom? A gyomor betegségeinek lelki háttere I. rész


Az énünk olyan, mint egy jéghegy. Kilenctized része a felszín alatt van. Személyiségünk, egónk a jéghegy csúcsa. Az ego miközben sodródik az élet óceánjában, egyre bizalmatlanabb a másik emberrel, a világgal, sőt saját magával szemben is. 
Az ego démonizálódik, elidegenedik, mert nem tanul veszteségeinek jelentéséből. Az ego állandó konfliktusban van, háborúzik környezetével, verseng társaival, és küzd saját magával. A harc miatt az én erődöt von maga köré. Falai, bezárt kapui elválasztják a bentet a kinttől. Már azt sem tudja néha, mi van benn, és mi van kinn. 
E zárt rendszerben az elfogadhatatlan érzéseket csak börtönbe zárni lehet. Épp ezek az eldugott, elpalástolt, magunkba fojtott, elítélt, „lenyelt” érzések betegítik meg az embert. A feszültség, a frusztráció, a düh a félelmek, a vélt és valós sérelmek és általában az érzelmek elfojtása negatívan hatnak közérzetünkre. A folyamatos érzelemelfojtás a szervezetben gátat képez, „gyomron üt”, „megrogyaszt” bennünket, ami egy idő után depresszióhoz és más testi, lelki és mentális betegséghez vezet. 

Cikkünk első részében a gyomor 10 leggyakoribb betegségének lelki hátterét mutatjuk be:


Gyomorbaj

Gáz, szél, gyomorrontás, hasmenés, gyomorégés, refluxbetegség, hányinger, terhesség, gyomorfekély, nem fekélyes diszpepszia, oesophagitis, rekeszsérv, epekő, gyomorrák, nyelőcsőrák, achalasia, krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, cirrózis, nyombélfekély, akut gyomortágulás, gyomorhurut, májgyulladás, uremia, gastrointestinalis műtét utáni állapot, alkohol, dohányzás és rossz étkezési szokások idézik elő a gyomorbajt. 
Lelki okai: elégedetlenség, hirtelen kitörések, gyermek cserbenhagyása, lelki forrongás, túlzott félelem a megbocsáthatatlan bűnöktől, elfajuló vita miatti félelem, hűtlenség miatti szorongás, származás miatti gátlás.
Mentális okai:szellemi mellőzöttség miatti negatív jövőkép, tudatalatti önmegtagadás, szülőnek visszabeszélés, szerelem miatti bűntudat, küldetéssel szembeni lázadás miatti bűntudat.


Gyomortáji fájdalom

Emésztési zavarok, gastrooesophagealis reflux, gyomorhurut, gyomorfekély, hasnyálmirigy-gyulladás, hasnyálmirigy rák, gyógyszerek, laktáz hiánya, felszívódási zavar, gyomorrák, parazitás fertőzés, myocardialis ischaemia, miokardiális infarktus, tüdőgyulladás, hasi sérv, intestinalis ischaemia, terhesség, rekeszsérv, epehólyag-betegség, epekő, perforált gyomorfekély, angina, Zieve-szindróma és Zollinger-Ellison-szindróma okozzák a gyomortáji fájdalmat. 
Lelki okai: elhagyottság, létbizonytalanság, becsvágyás, érzésnélküliség, kitűnni vágyás, szófogadatlanság, rigolyásság, elszemélytelenedés, félelem a szabadságtól, szégyenletesség, mindenki iránti tudatalatti ellenérzés, sokkoló élmény miatti szorongás, erotománia, impotencia miatti gátlás.
Mentális okai:szembehelyezkedés a szokásokkal, tagadás, meghazudtolás, más kigúnyolása, kiüresedett hit, lelki önkínzás miatti bűntudat, rábeszélhetőség.


Gyomor túlsavasodása

A magas savtartalmú gyümölcsök, húsok, tejtermékek, édességek, italok gyomorégéssel, emésztési zavarral és a gyomor-nyálkahártya eróziójával járó túlsavasodást indukálnak, amely fekélyhez vezet. 
Lelki okai:elkeseredettség, ragaszkodás, társtalanság, kudarcélvezés, érzelmi zsarolás, pénzre ácsingózás, rejtett gyűlölet, anyagi javakhoz ragaszkodás, testi hiba miatti szorongás, kegyeletsértés, testi erőfitogtatás, önmagával való diszharmónia, tiszteletre vágyás, szexuális vágyálom ártóimpulzusa, honvágy miatti szorongás. 
Mentális okai:betegségtudat miatti negatív jövőkép, meghazudtoltság, érzelmi mellőzöttség miatti ártószándék, kierőszakolt szeretet miatti bűntudat.


Gyomoratrófia

Kóros állapot, amelyben a gyomor izmai elgyengülnek, mind az izmok, mind az emésztőnedvet termelő mirigyek mennyisége csökken, így az emésztőnedvek hiánya alakul ki. 
Lelki okai:szerelmi bánat, érzelmi disszonancia, elfojtott elnyomottságérzés, élettől elfordulás, rosszkívánság miatti létrontás, végzetes betegség miatti félelem, gorombaság miatti gátlás, gátlás miatti közösségtől elszakadás, belső bíró miatti gátlás, váratlan kellemetlenség miatti szorongás, atyai szigor miatti félelem. 
Mentális okai:akaratosság ártásimpulzusa, frusztráció miatti hitehagyottság, ígéretszegés, birtoklási mánia ártóimpulzusa, torzsalkodás. 


Gyomorrontás

Hasi panaszokkal, az étvágy csökkenésével, hányingerrel és hányással jár együtt. 
Lelki okai: önteltség, felelősséghárítás, változtatás iránti vágy, testi és lelki érzések különbözősége, tudatalatti értéktelenség érzés, támaszkeresés, léhaság miatti túlzott szorongás, kilátástalan élethelyzet miatti szorongás, bűnösségtudat miatti szenvedés. 
Mentális okai:kellemetlen tapasztalat, mentális zártság, más által betáplált valótlan képzetek, jelen életbeli érzelmi gátak miatti hitehagyottság, másokban rosszindulatot feltételezés.


Gyomor-nyelőcső visszafolyás

A gyomorszáj nyitottsága miatt az emésztésnél a gyomortartalom a nyelőcső felé visszaáramlik, és nyelőcsőgyulladást okoz-hat;rekeszizomsérv, az epeelválasztás zavarai, szorongás válthatja ki. 
Lelki okai:idegi izgatottság, túlzott belső aktivitás, önös érdekű szeretet, túlzott egzisztenciális félelem, tudatalatti sötét törekvések, kilátástalan élethelyzet, munkahelyi kényszerhelyzet miatti szenvedés, spiritualitással szembeni tudatalatti félelem, szóbeli megállapodás megszegése miatti félelem, önmaga elszigetelése, kapcsolat felbomlása, krónikus félelem, múltbeli érzések, félelmen alapuló ellenszegülés, jelen életbeli anyagi hiányérzet, örökös bizonytalanság, ellenszenvet keltés, túlzott fizikai vágyak, túlzott lelki irányítottság, elhalasztott tervek miatti szorongás.


Gyomor-bélrendszeri vérzés

A gyomor, a vastag- és a vékonybél vénáinak és artériáinak megrepedése és egyes gyógyszerek (pl. aszpirin és más nem szteroid gyulladásgátlók, alvadásgátlók, sztreptokináz) vérzést válthatnak ki. 
Lelki okai: ellenállás, megriadtság, érdekszeretet miatti szorongás, alárendeltség miatti szenvedés, érzéki csalódás. 
Mentális okai: bosszú fixa ideája, társ folytonos ellenőrzése, társ felvállalhatatlansága miatti negatív jövőkép, balszerencse miatti hitehagyottság, profanizálás, érdekszeretet tévhite, gyermekkori negatív mentális élmények miatti negatív jövőkép. 


Gyomordivertikulum

Gyomor melletti daganatok és gyógyult gyomorfekélyek idézik elő a gyomorfal elvékonyodását, tömlőszerű kitágulását, amely akadályozza a tápanyag továbbítását és nyomja a környező szerveket. 
Lelki okai:kegyetlenség, irigy versengés, szexuális félelem, szülői korlátozás, tudatalatti hiúság, tudatalatti szexmánia, elfojtott szeretetlenség, tudatalatti hátráltatottság érzés, önpusztító tévhitek miatti szenvedés, kiszámíthatatlan következmények miatti szorongás, elfojtott félelem a munkaviszony bizonytalanságától.
Mentális okai:öncsalódottság, tudatalatti hiányban gondolkodás, indokolatlan állítás, szidalmazás, információ visszatartása miatti bűntudat, elfojtott hitbéli válság, kisiklottságérzés miatti negatív jövőkép, zsémbeskedés, mással szembeni maximalizmus.


Gyomorégés

A fokozott gyomorsavtermelés, a savas gyomortartalom visszaáramlása a nyelőcsőbe, a gyomornyálkahártya károsodása okozza az égő, fájdalmas érzést. 
Lelki okai:sértődékenység, rombolás, rosszalkodás, lelki megnyomorítottság, szokatlan viselkedés, betegségtudat miatti szenvedés, fölöslegesség érzés miatti szenvedés, spiritualitással szembeni elfojtott félelem, kritikák túlreagálása miatti szenvedés, szellemi identitásválság miatti szorongás. 
Mentális okai:gyarlóság tévhite, félelem miatti öngyilkossági szándék, szorongás miatti rendezetlen gondolatok. 


Gyomorfájás

Refluxbetegség, gyomor- illetve nyombélfekély, epekövesség, hasnyálmirigy-gyulladás és vakbélgyulladás okozhatja. 
Lelki okai: elfojtott neurotikus szorongás, tudatalatti félelem a szeretettől, megszorítással szembeni ellenállás, görcsös hatalomra törés, elfojtott megoldatlan érzelmi kötődések, belső harc miatti szorongás, érzelmi feszültség, tudatalatti hódítási késztetés, bosszú ártóimpulzusa, tudatalatti félelem a nehézségektől, szülőktől függés miatti szorongás, hazudozás miatti gátlás, nyomor miatti szorongás, átmeneti sikertelenség. 
Mentális okai:naivság, túlzott általánosítás, túlzott szellemi megalkuvás. 


Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2012.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai II. kötet Ankh Kiadó 2014.


Megjegyzések