A lélek hosszú útja már a magzati lét alatt elkezdődik


Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Minden ember egy külön csoda. És bár az élet számtalan területén lenyűgöző teljesítményekre vagyunk képesek, semmiféle módon nincs ráhatásunk arra, hogy melyik két sejtünkből jöjjön létre egy új kis élet.

Elgondolkodtató, hogy milyen „emlékeket” hordoznak azok a petesejtek és hímivarsejtek, amelyekből az új élet fogan.

A petesejt akkor keletkezik, amikor az édesanya két hónapos embrionális állapotban, az ő édesanyjának a méhében van. Ekkorra a petesejtek csíra formájában már jelen vannak. Ez azt jelenti, hogy a női petesejt a nagymama táplálkozását, a nagymama szokásait, a nagymama hangulatait is rögzíti, de már az édesanya, mint embrió és magzat szűrésében.

Megrendítő, hogy micsoda ősiséget hordoz ez a női oldal.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg a hímivarsejt életét, teljesen más időtávokkal találkozunk. A férfi ondósejtjének genezise körülbelül fél év. Ez azt jelenti, hogy az ondósejt az apa utolsó félévének tapasztalati lenyomatait hordozza, vagyis friss, aktuális tapasztalatok, élmények hatásait rögzíti.

Tévhitekkel ellentétben az ondósejtek nem harcolnak egymással, mára a kutatások 5-7 féle funkciójukat különítik el. Az ondósejtek jelentős része arra hivatott, hogy utat képezzen az úgynevezett sprintereknek, akik majd valamikor eljutnak a petesejthez. Az az ondósejt, aki végül bejut a petesejtbe, valójában nem is győztes, hanem inkább kiválasztott.

Az élet első három hónapja izgalmasabb és kockázatosabb, mint az azután következők. Ha durva fejlődési rendellenesség alakul ki, a természet szelekciója életbe lép és – általában az első 12 héten belül – spontán bekövetkezik a vetélés.

A megtermékenyült petesejt beágyazódásának élménye olyan lehet, mint amikor egy hosszú, kimerítő és fáradságos út után megérkezünk egy biztonságos, barátságos és meleg házba. De nem is házba, inkább palotába, kastélyba, ahol mesés lakomával és kényeztetéssel várnak bennünket. Talán ez az a kép, ami leginkább kifejezi, hogy milyen jelentőségű ez a megérkezés és beágyazódás.

A két élet – az anya és a baba – vére nem keveredik össze, vagyis közvetlenül nem találkozik egymással. Ez biológiai szinten is mutatja, hogy az első pillanattól kezdve a baba egy önálló lény. Nem az anya része, nem az ő tulajdona, hanem egy az ő méhében fejlődő új élet.

Régen úgy mondták, hogy a baba egy ajándék, hogy áldott állapotban van az az édesanya, aki egy magzatot hordoz a szíve alatt. Ezek a kifejezések nagyon pontosan megjelenítik, hogy az anya élet iránti feltétlen elfogadása milyen kedvezően hat a kisbaba fejlődése szempontjából. A kisbabának így az lesz a magzati bevésődése, hogy szeretve vagyok, elfogadva vagyok, nem kell semmit tennem ahhoz, hogy elfogadjanak, nem kell elvárásoknak megfelelnem, hanem saját jogon, az életem jogán táplálva vagyok és szeretve vagyok.

Gyakran az élet egészen különleges módon gondoskodik arról, hogy élve maradjon. Megfigyelték, hogy azoknál a pároknál, akik nem nagyon szerettek volna gyermeket, magzatuk rejtőzködött, a negyedik hónapig szinte alig adott magáról hírt. Amikor viszont túl volt azon az időponton, amikor az abortuszt végre lehet volna hajtani, elképesztő módon elkezdett növekedni és teljesen behozta kortársait.

Azok a párok, akik jól vannak együtt, elköteleződtek egymás iránt és örömmel várják a baba érkezését, nagyon jó helyzetben vannak, hiszen babájuknak osztatlan örömben van része, amikor kiderül, hogy él. Azoknál a pároknál, ahol csak véletlenül, vagy szándék ellenére fogant egy baba, a magzatnak át kell mennie azon a folyamaton, hogy elfogadják-e a létezését.

Ha konkrétan megjelenik az életet fenyegető abortusz, és túl hosszú ideig tart ez az életet elutasító szakasz, akkor ez nagyon nagy kockázati tényezőt jelenthet a felnőtt ember életére nézve. Ilyen magzati háttérrel sokkal nagyobb a valószínűsége a felnőttkori megbetegedéseknek. A pszichoterápiás tapasztalatok is igazolják, hogy ezeknek az emberek komoly problémát jelent az elfogadás hiánya.

Az önbizalomhiány egy enyhe, pillekönnyű kifejezés ahhoz képest, ahogy egy elutasított gyermek érzi magát. És ha elutasítva érzi magát már egészen pici korában, ennek következtében másképp fejlődik, másképp sír, másképp örül, másképp táplálkozik, esetleg iszonyatos dühöket él át, ami megjelenhet akár alvásban, vagy nyugtalanságban is.

Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban az édesanya és édesapa ténylegesen fogadja el ezt az életet. Felmerülő kétségeiket, aggodalmaikat pedig beszéljék meg egymással, beszéljék meg a saját szüleikkel, vagy beszéljék meg segítő szakemberekkel. A saját babánk elfogadása kulcskérdés.

A foganás előjátéka a magzati létünknek, és az egész magzati létünk a születéssel bezárólag előjátéka az életnek.

Döntően befolyásolja a felnövekvő gyermek és a majdani felnőtt életét az, hogy milyen tapasztalatokat szerzett az anyaméhben. A fogantatásnak nagyon fontos szerepe van a következő módon: az édesanya és az édesapa ténylegesen készül-e arra, hogy gyermekük legyen, vagy pedig úgy állnak hozzá, ha majd fogan egy baba, egybekelnek. Ez így óriási súlyt tesz a kisbaba foganására, hiszen attól teszi függővé a pár az együttlétét, hogy fogan-e a baba.

A párnak érdemes eldöntenie előbb, hogy együtt vannak-e, elköteleződnek-e egymás iránt, és ezt érdemes megpecsételni valamiféle módon. A legegyszerűbb és legtermészetesebb módja ennek a házasságkötés, ami messze több, mint egy papír. A biztonságos házasságban fogant gyermekek egészségi állapota következetesen jobb és stabilabb, mint az együttélésből származó gyermekek egészségi állapota.

Forrás: Vendég a háznál című műsor „Élet a születés előtt” című sorozata







Megjegyzések