Az eszköztelen gyógyítás valódi receptje - az ima alapú terápia


Isten úgy hozta létre a világot, hogy a világ fel tudja fedni Istent, vagyis a Végtelen annyira fedi fel a végest, hogy az le tudja rántani a leplet a Végtelenről. Az Egységből annyira merül fel a sokféleség, amennyire az egység a sokféleségből. Az Egy kettőt csinál, hogy a kettő Egyet tudjon csinálni. Ez az élet célja. Unió Istennel, az Egységgel mára nemcsak egy misztikus cél, hanem az eszköztelen gyógyítás valódi receptje.
Az ima alapú terápia az imán keresztül kéri az Isteni Név beavatkozását. Az imádkozási pózok, az arkangyalok, angyalok ujjtartásai nevükkel együtt rezegtetve legtöbbször mentális nyomatékot adnak egy-egy mozgásmintába kódolt elemi erő rezgés-kombinációjából kialakult szubtilis energiáknak, amik a biológiai, lelki és mentális folyamatok összerendezése során nem várt asztromentális és spirituális kondíciókat is felszabadítanak.
Az isteni áldással beáradó fény – melyet a kéz terel a megfelelő szervhez – átalakítja az ember fizikai és asztráltestét. A kéztartásokkal nemcsak a szenvedés enyhíthető, hanem szellemi és lelki képességek is megszerezhetők. Nyugalmat, harmóniát, Istennel való egységet segítenek elő.

Forrás: Késmárki László: Angyali imák és kéztartások Ankh Kiadó 2015.





Megjegyzések