Ikerlelkek útja - 3. rész

Számtalan vihar tépázta esztendő, hiábavaló törekvés, aljas árulás után Anipe úgy döntött, nem engedi többé, hogy érzéseit kisajátítsák, így óriási lakatokkal zárta be szívét. Megvárta, míg megnyílik a lelkek otthona, s úgy döntött, Teremtőjéhez hazatér. 

Ezen a szent helyen békesség költözik a lélekbe, azonban Anipe minden sejtjét szorongó feszültség járta át. Nem nyugodott lelke, hiszen tudta, hogy a lét fájdalmait magával hozta. Elmenekült, elfutott, magára hagyva azt, aki nélkül nem tudott élni. Talán most eszmélt fel abból a szörnyű álomból, ami odalent súlytotta őt. 

Látta odaföntről kedvesét, ahogy vágtázik világokon át, szüntelenül utána kutatva. Látta, ahogy térdel a hatalmas lépcsőn, szent sas templománál. Könnyei hullottak szakadt ruhájára, s nem érdekelték már földi lehetőségek. S bár sokáig maradt még élete színpadán, mindezt teljesen lélektelenül tette. Mint egy robot, dühe rabja lett örökre. Érzéseit zsákba rejtve, mészárolta le a fekete sereg katonáit, kik rákényszerítették lelke másik felét a távozásra. Azonban semmit nem tudott Anipéről. De érezte, hogy lelkük együtt táncol. A teste pedig vérengző vadálattá vált. Hidegen hagyták a síró szemek, az éhes szájak, a könyörgő tekintetek. Aki fekete lepelt viselt, annak életét elvette. 

Szüntelenül kereste Anipét, aki nélkül fél lélek volt csupán. Minden este kiült a szikla tetejére, s a naplementében látta kedvese arcát. Ilyenkor rövid időre a lelke visszatért belé, s néhány könnycsepp lefolyt orcáján. 

Gyönyörű tavasz volt, rózsaszín virágok nyíltak a kis szigeten. A búskomor, magányos lélek a víztükörben önmagát nézte. Anipe hangja szólt a távolból: - Vándor! Egyetlen útitársam! Örök Szerelmem! Nélküled sehová sem megyek! Megvárlak!

S mintha kivágták volna további emlékeit, már nem volt lényeges, ami történt, a csónakjával elúszott a végtelenbe. 

A következő kép, amire emlékszik, hogy fogja édesanyja kezét, Ő kisgyermek még. Ránéz a lefátyolozott aszzonyra, s Ő elkiáltja magát: - Khalil! Ma a király teszi tiszteletét nálunk! Te vagy minden reménységünk. 


De Ő meg sem hallotta édesanyja hangját, mert szeme megakadt egy csillogó szemű, mosolygó kislányon, aki nagyapja szekerén üldögélt, itt a vásáron. Fonott, szőke haját tekergette, és almát rágcsált. Láthatóan magányos kis lélek volt. Nagyott dobbant a szíve… Lelkük felismerte egymást… Most végre találkoztak… Végre egyidősek. De mihez kezdenek egy újabb kihívással? Hogy küzdenek meg egy zsarnok szülőpárral, aki fiúkat a király lányának ígérte? Hogy veheti fel ezzel a versenyt egy árván maradt kislány, akit idős nagyapja nevel? De csakis tisztességre, alázatra, szeretetre… Megkezdődik újra a harc a szerelemért…

Guzsik-Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 



Kövess bennünket instagrammon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


Könyveimről információkat itt találsz: https://elozoeletek.blogspot.com/2019/08/konyvinformaciok.html

Megjegyzések