A köröm betegségeinek lelki háttere


Küzdünk „körmünkszakadtáig”
A köröm betegségeinek lelki háttere 

Miközben bátran szembenézünk az élet kihívásaival – hol kompromisszumokat kötve, hol „körömszakadtáig” küzdve –s megpróbáljuk „kikaparni a gesztenyét” saját magunk számára, s igyekszünk mohón megkaparintani azt, ami nekünk jár, elfelejtjük, hogy tetteink következményekkel járnak. Néha túl gyengék vagyunk ahhoz, hogy „karmainkat” megmutassuk a külvilág kihívásainak, sokszor erőt mutatva (agressziónkat visszafogva) akadályozzuk meg, hogy azok bevetésre kerüljenek. Lelki sérüléseink körmünkre égnek, és nyomot hagynak. Ismerjük meg ezeket a köröm leggyakoribb 17 betegségének lelki hátterén keresztül:

Körömágygyulladás 
A köröm körüli gennyesedést sérülés, nyomás során bőr alá került Staphylococcus aureus okozza; cukorbetegeknél, gyerekeknél, fizikai dolgozóknál nagy számban fordul elő.
Lelki okai:kiállhatatlanság, jelen életbeli megszegett lelki szerződések, beszabályozottság, túlzott türelmetlenség, tudatalatti pénzcentrikusság, rosszkívánság miatti energiazavar, szorongás miatti görcsösség, hátráltató körülmények miatti szenvedés, lelki stigma miatti szorongás.
Mentális okai:elkülönülés miatti bűntudat, munkahelyi nézeteltérés miatti ártószándék, munkahelyi áskálódás, tisztességtelen módon szerzett információ, gátlás miatti ábrándkergetés, lakás elárverezés miatti hitehagyottság. 

Körömrágás 
Fóbiák, pszichés és mentális okok vezetnek a rövid körmöket, körmök körüli bőrkárosodást és vérzést, valamint körömfájdalmat előidéző kényszeres körömharapdáláshoz. 
Lelki okai:nagyzási mánia, bűnbe sodródás, sokkoló élmény, szeretve gyűlölés, gyűlölve szeretés, félelem az elpirulástól, félelem a gúnytól, kényelemkeresés, szexuális megrontottság miatti szenvedés, önállótlanság miatti szorongás, legelsővé válás kényszeres vágya miatti szorongás. 
Mentális okai:önkétely, unalmasság tévhite, népszerűtlenség miatti negatív jövőkép, meddő küzdelem miatti negatív jövőkép, szellemi túlszárnyaltság miatti hitehagyottság, saját test el nem fogadása miatti negatív jövőkép, rögeszmés szokások.

Körömtöredezettség 
A körmöt alkotó anyag megritkulása miatt jön létre; vitamin-és táplálkozási hiány, vashiány, ásványisóvesztés, emésztési probléma, pajzsmirigy-elégtelenség és hormonális eltérés okozza. 
Lelki okai: önszeretethiány, elfogadási problémák, lelki stigma, békétlenkedés, haszonlesés, jelen életbeli bűnös baráti kötődések, szeretetlenség, tudatalatti elégedetlenség, gonoszságvágy, túlzott másoktól elzárkózás, szégyenkezés miatti gátlás, bűnbe sodródás miatti szorongás, szertefoszló álmok miatti gátlás, rögeszmés szokások miatti szorongás, mentális agresszió miatti gátlás. 
Mentális okai:nézeteltérés szítása, látszat-önmegvalósítás, nagyratörés-kényszer, hetvenkedés, elfojtott szánakozás, elintézetlen sors-adósságok miatti bűntudat.

Köröm fénytelensége 
Körömlakk vagy körömlakk-eltávolító következménye a matt köröm. 
Lelki okai:támaszkeresés, önteltség, felelősséghárítás, változtatás iránti vágy, testi és lelki érzések különbözősége, tudatalatti értéktelenség érzés, léhaság miatti túlzott szorongás, kilátástalan élethelyzet miatti szorongás, bűnösségtudat miatti szenvedés. 
Mentális okai:kellemetlen tapasztalat, mentális zártság, más által betáplált valótlan képzetek, jelen életbeli érzelmi gátak miatti hitehagyottság, másokban rosszindulatot feltételezés.

Körömgombásodás 
A köröm és a körömágy gombásodásának fő oka a Candida albicans jelenléte, de lehet immunhiány következménye is. 
Lelki okai:alárendeltségre képtelenség, pszichés nyomás, lelki irányítottság, lelki irritáció, elfojtott érzelmi befolyásoltság, megállíthatatlan romlás miatti szorongás, gátlás miatti belső rendezetlenség, asztrális visszaélés miatti félelem, leépülés. 
Mentális oka:túlzott önámítás.

Köröm alatti sárgás elszíneződés 
Nikotin, körömlakk, gyógyszer mellékhatása, tüdő vagy a máj működési problémája idézi elő a köröm alatti sárgás elszíneződést. 
Lelki okai: elfojtott tettrekészség, túlzott konokság, kényesség, más félelmeivel azonosulás, kárhozat miatti szorongás. 
Mentális okai:megalkuvás, talpnyalás, nyíltságra képtelenség, állandó önigazolás, lehallgatottság tévhite, mentális trauma, tudatalatti kitörni akarás, kéretlen véleménynyilvánítás.

Körömelváltozások 
A köröm alakja, színe megváltozik, egészséges fénye eltűnik, felszíne egyenetlenné válik, hosszanti és haránt barázdák alakulhatnak ki rajta és fehér foltok; a körömelváltozások baktérium- és gombafertőzéseket is előidézhetnek, melyek gennyesedéssel és gyulladásos elváltozásokkal járnak. 
Lelki okai: lelki stabilitásvesztés, túlzott zavarodottság, tudatalatti fiatalkori szexuális visszaélések, elfojtott szexuális félelem, szeretett személytől eltávolodás miatti szorongás, lelki önkény miatti félelem, barátság elsekélyesedése miatti szorongás, kötekedés miatti szenvedés.
Mentális okai:másban hibakeresés, intellektuális önteltség, molesztálás miatti ártószándék, epés megjegyzés, titkos szerelmi viszony miatti bűntudat, saját szereppel való elégedetlenség

Köröm alatti tályog 
Bakteriális fertőzés eredményeként a köröm alapállományában kialakuló, önálló fallal rendelkező, gennytartalmú tasak. 
Lelki okai: szégyent vallás, leértékelődés, apáról való érzelmi leválás hiánya, tudatalatti félelem a kudarctól, életerő-elszívás miatti szorongás, érzelmi kiégettség, nem kívánt szerelem miatti szorongás, manipuláltság miatti szenvedés, feldolgozatlan sérelmek miatti gátlás, érzelmi energiák elfecsérlése miatti szorongás.
Mentális okai:tudatalatti szellemi befolyásoltság, túlzott önmegtagadás, bűnelnézés tévhite, rossz kívánság.

Körömleválás 
A körmöt ért erős nyomás okozta sérülés, körömágygyulladás, pikkelyfoltok következménye. 
Lelki okai:hatalomvágy, szexuális visszaélés, tekintélyhajhászás, szexuális telhetetlenség, tudatalatti szorongás, túlzott félelem a döntéshozataltól, tudatalatti félelem az önmegvalósítástól, ellentét miatti ártószándék, vétség miatti gátlás, viszontagság miatti félelem, anyakomplexus miatti gátlás. 
Mentális okai:szellemi hazugságburok, elfojtott ártó gondolatok, meg nem valósult kívánság miatti hitehagyottság, helytelen szemlélet. 

Körömszéli gennyes gyulladás 
A benőtt köröm vagy gombás, bakteriális fertőzés miatt kialakuló gyulladás a körömszél duzzanatával, bőrpírral és a köröm érzékenységével jár.
Lelki okai:sértődöttség, sápítozás, negatív energiablokkok, túlzott birtoklás, túlzott becstelenség, tartós kapcsolatok hiánya miatti gátlás, nyomasztó anyagi lehetőségek.
Mentális okai:kifigurázás, túlzott munkamánia, beszűkült képzelet, korábbi tervek feladása.

Köröm megvastagodása 
A körömágy idült gyulladásai, a körömágy sérülése és körömgombásodás hozzák létre a körömlemez megvastagodását. 
Lelki okai:düh, gyűlölség, lelki elköteleződés hiánya, kusza érzelmek, lelki fájdalom elfojtása, elfojtott szexuális konfliktus, megmagyarázhatatlan jelenség miatti szorongás. 
Mentális okai:kiégettség, kényszer, akaratoskodás, túlzott méltatlankodás, önértékelés hiánya, más túlértékelése, meggondolatlanságból elkövetett bűn. 

Köröm pikkelysömöre 
A gombás fertőzés miatt kialakuló pikkelysömör – amely az arthritis psoriaticában szenvedő betegek többségénél jelen van – a körömágy elszíneződésével, a köröm végének megvastagodásával jár együtt. 
Lelki okai:feszélyezettség, bajkeverés, önkontroll hiánya, kiüresedés, finnyáskodás, gonosz szokások, túlzott egykedvűség, elfojtott kíméletlenség, túlzott szétszórtság, túlzott érzelemszegénység, tudatalatti elzárkózás, lázítás ártóimpulzusa, társválasztás miatti szenvedés, családi vagyon elvesztése miatti szorongás, kiszolgáltatottság miatti szenvedés, ki nem élt szexualitás miatti szenvedés, kielégíthetetlen vágyak miatti szenvedés. 
Mentális okai:feldolgozatlan sérelmek miatti hitehagyottság, elvtelenség miatti bűntudat. 

Körömágytúltengés 
Acantho-keratodermia, Biemond- szindróma, Dariers-betegség, ektodermális diszplázia, köröm gombás fertőzése, pikkely-sömör, Haim-Munk-szindróma, Jadassohn-Lewandowsky-szindróma, lábujjat törő cipő, fiatalkori arthritis psoriatica, psoriasisos arthritis, Schafer-szindróma és sérülés okozzák a körömágytúltengést. 
Lelki okai:kényelmesség, semmittevés, túlzott megfeleléskészség, teljes visszavonultság, segítség elutasítása miatti szorongás, anyagi kihasználtság érzés. 
Mentális okai:ármánykodás, sumákolás, jelen életbeli mentális blokkok miatti hitehagyottság. 

Körömelvékonyodás 
Veleszületett vagy szerzett (tisztítószer, vashiány okozta) körömelváltozás. 
Lelki okai:félelem a nyilvánosság előtti beszédtől, jelen életbeli lelki kísértések, félelem az újba kezdéstől, túlzott komorság, túlzott feszengés, kiéletlen ösztönök, tudatmanipuláció miatti félelem, elfojtott hajlamok miatti szorongás, szerelmi bosszú miatti szorongás. 
Mentális okai:gondolkodási blokkok, megátkozás, ballépés miatti bűntudat, jelen életünkben elkövetett hibák miatti bűntudat, epés megjegyzés miatti ártószándék, bárgyúság, elfojtott önérvényesítés.

Körömfájdalom 
Benőtt körmök és bakteriális fertőzésre utaló fekete köröm idézik elő a lábujjak és a kézujjak körmeinek a fájdalmát. 
Lelki okai:luxusvágy, szeretetmegvonás, bizalomébresztő modor, meglepettség, linkség, érzelmi támogatás hiánya, nevetésre képtelenség, lelki agyonkínzottság, hatalomgyakorlási mánia, tudatalatti félelem, rossz munkafeltételek, család elhanyagolása. 
Mentális okai: dogmatika, gunyorosság, munka elvesztése miatti hitehagyottság, múltbeli cselekedetek miatti bűntudat, tudás elhallgatása miatti bűntudat, konfliktuskeresés miatti bűntudat.

Köröm domborodása 
Született vagy szerzett (tüdőbetegségre vagy szívbetegségre utaló) elváltozás. 
Lelki okai: mérgelődés, félrelépés, kiborulás, szédelgés, lelki táplálék megvonása, érzések szabadon engedése, alantas haj- lamok, színlelt érzelem, elfojtott félelem a felelősségre vonástól, kiúttalanság miatti szenvedés, partner megunása miatti szenvedés. 
Mentális okai:hibás gondolatok, rosszallás, szellemi fejlődés elakadása, rosszhiszeműség, tapasztalati rabság.

Körömelhajlás 
Nyomás, mechanikai sérülés, keringési zavar, lábat szorító cipő okozza a körömlemez kóros fejlődését és meghajlását. 
Lelki okai:ellenkezés, önimádat, pajzánság, traumatikus események, létezés miatti bűnösségérzet, szexuális késztetés, térigény, apai befolyásoltság miatti gátlás, határidő miatti túlzott szorongás, munkahelyi harc miatti szorongás, kilátástalan helyzet.
Mentális okai:elnyomott tehetség miatti bűntudat, elfojtott rossz szándék.


Forrás: Késmárki László: Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2012.





Megjegyzések