Amikor a gyermek előbújik az anyaméhből, az életének legmegrázóbb pillanata. Még a halál sem lesz ekkora megrázkódtatás a számára, hiszen a halál legtöbbször figyelmeztetés nélkül érkezik. A halál általában akkor jön el, amikor az ember öntudatlan.
Születésekor azonban a gyermek tudatánál van.
A kilenc hónapon át tartó, hosszú, békés álmát most megzavarták - és akkor még el is vágják a zsinórt, mely az anyjához köti. Abban a pillanatban, amikor a köldökzsinórt elvágják, egy félelmekkel teli személyiség kialakulását alapozzák meg. Ennek nem ez a megfelelő módja, mégis mindenhol így csinálják.
A gyereket lassabban, fokozatosan kellene elválasztani az édesanyjától, ahelyett, hogy ilyen nagy megrázkódtatásnak teszik ki azonnal. Ezt meg lehetne oldani, tudományosan megvalósítható volna.
1. Például nem szabadna, hogy a szülőszobában vakító fények legyenek, hiszen a gyermek kilenc hónapig teljes sötétségben élt, és a szeme ilyenkor még nagyon érzékeny.
Ennek ellenére a kórházakban mindenütt reflektorokkal meg neoncsövekkel világítanak.
Az újszülött tehát váratlanul szembe találja magát a vakító fényárral... nagyon sok ember emiatt bajlódik gyenge látással, és kényszerül később szemüveg használatára. Az állatoknak nincs szükségük szemüvegre. Láttál már olyan állatot, amelyik szemüveggel rohangál? Egész életükben tökéletesen éles a látásuk, az utolsó pillanatig. Csak az ember kivétel ez alól is...
A gyermekeket csak sötétségben volna szabad megszülni; esetleg tompa fényben, mondjuk néhány gyertya világíthatna. A sötétség az ideális, de ha szükség van némi fényre, akkor még mindig a gyertyaláng a legjobb.
És mit művelnek még az orvosok? Szusszanásnyi időt sem hagynak a gyereknek, hogy ezzel az új valósággal megismerkedhessen.
Visszataszító, ahogy a csecsemőket fogadják ebben a világban!
2. Fejjel lefelé felemelik a levegőbe, majd pedig a fenekére csapnak egy jó nagyot. Ennek az ostoba szertartásnak a hátterében az áll, hogy az orvosok úgy gondolják, így a gyerek majd könnyebben kezd el lélegezni, hiszen az anyja méhében nem lélegzett önállóan, az anya vette a levegőt helyette, ő evett helyette, eddig mindent ő tett meg helyette.
Nem valami ígéretes kezdet, ha az embert azzal üdvözlik az életben, hogy fejjel lefelé lógatva a fenekére sóznak egy nagyot!
Az orvos azonban nem ér rá szórakozni! A gyermek különben nyilván elkezdene lélegezni magától is, csak ott kellene hagyni kicsit az anya hasán. Mielőtt a köldökzsinórt elvágják, az anyja hasára kell helyezni, és ott hagyni kicsit pihenni. Előtte belül volt, a pocak túloldalán, most pedig kint van. Ez nem olyan óriási változás. Az anya ott van vele, megérintheti, megtapinthatja. Érzi a vibrálását. Tökéletesen tudatában van annak, hogy az a hely az otthona: Igaz, kibújt már onnan, de mégis az otthona. Hadd maradjon egy kis ideig még az anyával, hogy kívülről is megismerkedjen vele - hisz belülről már
ismeri.
És addig nem szabadna elvágni a köldökzsinórt, amíg magától el nem kezd lélegezni!
Ehhez képest mi folyik a szülőszobákban? Elvágjuk a köldökzsinórt, és megütjük a gyereket, mintha csak azt kiabálnánk, hogy „Ébresztő, tessék lélegezni!" De ez így nem más, mint kényszer, erőszak, teljességgel tudománytalan és természetellenes is.
Hadd lélegezzen magától az a gyerek! Eltarthat jó néhány percig, amíg belekezd. De mégis hova sietünk? Egy élet minősége függ ezektől a pillanatoktól! Két-három perccel később is elszívhatod azt a cigarettát. Később is suttoghatsz idétlen bókokat a barátnőd fülébe. Egy kis várakozás nem árthat senkinek. Hova ez a nagy rohanás? Nem tudsz három percet rászánni arra az újszülöttre? Mert többre nincs is szükség. Csak fektessétek az anya hasára, hagyjátok egy kicsit békén, és három percen belül már el is kezd lélegezni.
Amikor már magától lélegzik, egy picivel magabiztosabbá válik, hogy érzi, képes önállóan is élni. Ekkor lehet elvágni a köldökzsinórt - hiszen most már semmi haszna többé. Így azonban nem okoz majd megrázkódtatást a gyermeknek.
3. Ezután legalább ilyen fontos, hogy ne csavarjátok takarókba és ne tegyétek ágyba. Kilenc hónapon át mezítelen volt, a kis teste nem ismeri még a takarót, az ágyneműt vagy az ágyat - ne változtassatok ezen túl gyorsan. Tegyétek bele inkább egy kis kádba, ahol a magzatvízhez hasonló minőségű víz van. Ez pedig az óceán vize: ugyanolyan arányban van benne só és ásványi anyagok.
Ez is annak a bizonyítéka, hogy az élet az óceánban alakult ki. Tulajdonképpen még most is ott alakul ki. Ezért van, hogy a terhes nők annyira kívánják a sót. A méhük felszívja - a gyermeknek pontosan az óceán vizével azonos összetételű folyadékra van szüksége. Keverjétek ki ezt az arányt egy kis kád vizében, aztán fektessétek bele a babát!
Remekül fogja érezni magát. Az egész környezet valahogy ismerős lesz a számára.
Japánban egy zen szerzetes nagyon fontos kísérletet hajtott végre: megtanított egy három hónapos csecsemőt úszni. Lassan vitte egyre lejjebb az életkort; először kilenc hónapos kisgyerekekkel próbálkozott, aztán hat hónaposokkal, végül már három hónapos csecsemők úsztak a segítségével. Én azt mondom, hogy még így is messze van az igazi eredménytől, hiszen egy újszülött is tudna úszni, elvégre az anyja méhében sem csinált mást. Tehát nyugodtan megadhatjátok azt az esélyt a kisgyereknek, hogy az anyaméhhez hasonló helyre kerüljön.
Osho
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése