A gyermek és az édesanya kapcsolata: egy különleges kötelék


Élt egyszer egy kisfiú, akinek minden reggel, ébredéskor, az első gondolata az édesanyja volt. Nap mint nap hálát adott azért, hogy létezik, és ők ketten itt vannak egymásnak.  

Felkelés után sokszor az édesanya munkáját imitálta a gyermek. Szemmel láthatóan élvezte, ahogy kavicsokat rakosgatott az asztalon, később lebontogatta, majd újra építgette őket.

Az anyuka mosolyogva figyelte, ahogy játszik a kicsi, bár legtöbbször akkor indult munkába, amikor a kisfiú még aludt. Nem volt segítségük, de tudták, hogy egymásra mindig számíthatnak. 

Egy napon az édesanyja nagyon beteg lett, és ágyba kényszerült. A kisfiú aggódva figyelte. Látta, hogy az addig mindig erős anyukája most gyenge, és szeretett volna segíteni rajta.

A gyermek tisztában volt azzal, mennyi mindent tesz kettőjükért nap, mint nap. Dolgozik, rendben tartja az otthonukat, finomakat főz, és még róla is gondoskodik. Tudta, hogy az édesanyjának meg kell gyógyulnia, és ő bármit megtett volna azért. 

De a kisfiúnak is rendkívül fontos szerep jutott. Ő volt az édesanyja vigasza és reménysége. Főzött neki levest, elolvasta a kedvenc meséjét, és amikor elaludt, imádkozott érte.

Az nő végül jobban lett, és a kisfiú boldogan szorította magához. Az édesanya látta, hogy mennyire fontos a gyermek számára a jól-léte, és elmondta neki, hogy mennyire hálás azért, hogy ilyen csodálatos gyermekkel ajándékozta meg a Teremtő.

Az édesanyánk valóban nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Ő az, aki gondoskodik rólunk, vigyáz ránk, és mindig támogat bennünket. De mi is ugyanolyan fontosak vagyunk neki. Boldogok, ha mi is boldogok vagyunk.


Női felmenőink olyanok, mint a gyöngyszemek egy gyöngysorban. Minden egyes szem különleges és fontos. Ahogy együtt ragyognak, még szebbek és értékesebbek lesznek. 


Az édesanyánk szeretete és gondoskodása nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk, és az életünk sokkal szegényebb lenne.


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html


 

Megjegyzések