Van a spiritualitásnak egy árnyékos oldala, egy finom, szinte észrevehetetlen csapdája, amibe a legjószándékúbb lelkek esnek bele a leggyakrabban. Ez a spirituális mártír archetípusa.
Ő az, aki csendben tűr egy bántalmazó kapcsolatban, mert azt hiszi, a megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet ezt jelenti. Ő az, aki az utolsó energiáját is odaadja másoknak, és a saját szükségleteit a szőnyeg alá söpri, mert azt tanulta, az önfeláldozás a legfőbb erény. Ő az, aki szinte büszkén viseli a terheit, és a beszélgetésekben óvatosan utal arra, mennyi nehézségen ment keresztül, mert a lelke mélyén azt hiszi, a szenvedés nemessé tesz.
A mártír a szenvedésből kovácsol magának hamis koronát. Az identitását, a különlegesség-tudatát abból nyeri, hogy ő az, aki mindent kibír, aki mindenkinél többet elbír. A keresztje a legfőbb ékszere.
De ha kíméletlenül őszinték vagyunk, ez a minta soha nem a tiszta szeretetből fakad. Hanem a legmélyebb, legtöbbször gyerekkorból hozott, tudatalatti értéktelenség-érzésből.
A spirituális mártír lelkének legmélyén ott van a hiedelem: „Puszta létezésemmel nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég szerethető. Ezért a szeretetet és a megbecsülést ki kell érdemelnem a szenvedésemmel.”
A szenvedés lesz a valuta, amivel megpróbálja megvásárolni a szeretetet a Teremtőtől és az emberektől. A „jó ember” szerepe pedig a páncél, ami megvédi attól a rettegéstől, hogy talán alapból nem érdemli meg a jót.
A probléma az, hogy az Univerzum nem a tetteidre, hanem a rezgésedre válaszol. És a mártír hiába viselkedik szentként, a lénye az értéktelenség és az áldozati szerep frekvenciáján rezeg. Ezért mit fog bevonzani? Még több olyan helyzetet, amiben szenvedhet, amiben feláldozhatja magát, amiben bizonyíthatja, hogy ő a „jó ember”, aki mindent eltűr. Egy ördögi kör, ami megerősíti a hamis identitását.
A gyógyulás útja a mártír számára a legbátrabb lázadással kezdődik: a saját „szentsége” elleni lázadással.
Amikor először mer nemet mondani. Amikor először meri a saját szükségleteit a másoké elé helyezni. Amikor először meri levenni a hátáról a mások által rárakott (és általa is felvett) terheket.
Ez a pillanat ijesztő. Mert az egója azt sikítja: „Önző vagy! Rossz ember vagy!” De a lelke, talán először az életében, fellélegzik.
A valódi spiritualitás nem a szenvedésről szól. Hanem a szenvedésből való tanulásról, és annak elengedéséről. A valódi szolgálat nem az önfeláldozás, hanem a saját, feltöltött, ragyogó lényedből való adás.
A feladatod nem az, hogy cipelj egy keresztet. Hanem hogy megértsd, miért vetted fel, majd tedd le, és válaszd helyette a saját, örömteli, felszabadult életedet.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése