Évekig cipeltem egy súlyt, aminek nem ismertem a nevét. Egy megmagyarázhatatlan szomorúságot a derűs napokon. Egy állandó szorongást a bőségtől. Egy irracionális félelmet a boldogságtól. Újra és újra ugyanazokat a mintákat ismételtem a kapcsolataimban, a pénzügyeimben, az életemben, mintha egy láthatatlan erő taszított volna vissza mindig ugyanabba a körforgásba.
Nem értettem. Miért érzem magam bűnösnek, ha sikeres vagyok? Miért várok árulásra, ha valaki szeret? Miért élek hiányban, amikor mindenem meglehetne?
Aztán egy nap, a csendben, megértettem. Ezek nem az én érzéseim. Ezek nem az én félelmeim. Ezek nem az én mintáim. Ezek csak visszhangok. Egy régmúltból érkező, generációkon átívelő örökség. Én voltam a legújabb láncszem egy fájdalomból, nélkülözésből és ki nem mondott traumákból kovácsolt láncban. Tudattalanul hordoztam a dédanyám elfojtott gyászát, a nagyapám háborús félelmeit, az anyám meg nem élt álmait. Az ő befejezetlen történeteiket próbáltam lejátszani a saját életem színpadán.
De a lelkem egy nap azt ordította: ELÉG!
És ez az ordítás egy hadüzenet. De nem nekik, hanem a terheiknek.
Ma, itt és most, tisztelettel fordulok felétek, Őseim. Tisztelem a sorsotokat, a küzdelmeiteket, az erőtöket, amivel túléltétek a legnehezebb időket is. Köszönöm az életet, ami rajtatok keresztül áramlott el egészen hozzám. A véretek az én vérem, az erőtök az én örökségem.
DE!
A ti fájdalmatok nem az én fájdalmam. A ti sorsotok nem az én sorsom. A ti láncotok ma véget ér.
Szeretettel, de határozottan visszaadom nektek a szegénységi fogadalmakat, amiket a nélkülözésben tettetek. Az én valóságom a bőség. Visszaadom nektek a háborúk félelmét, az üldöztetés rettegését. Az én valóságom a biztonság. Visszaadom a nők elnyomásának néma fájdalmát, a feláldozott tehetséget. Az én valóságom a szabad önkifejezés. Visszaadom a ki nem mondott gyászt, az elfojtott könnyeket, a megkeményedett szíveket. Az én valóságom a nyílt, áramló szeretet.
Én már nem a ti befejezetlen mondataitokat ismétlem. Én ma egy új történetet kezdek írni. Egy olyan történetet, ami a szabadságról, az örömről és a teljességről szól.
Ezzel a döntéssel nemcsak magamat szabadítom fel. Felszabadítalak titeket is. Elengedem a lelketeket, hogy végre megpihenhessen. És felszabadítom a jövőt. Az én gyermekeimnek és unokáimnak már nem kell ezeket a terheket cipelniük. Az ő örökségük már a szabadság lesz. Én leszek az az ős, akire majd büszkén tekintenek vissza, aki elég bátor volt ahhoz, hogy megtörje a láncot.
Köszönöm az életet, amit adtatok. A terheket most leteszem.
A lánc megtört. Én pedig szabad vagyok.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése