Évtizedekig álltam háborúban a saját testemmel. Idegenként éltem a saját bőrömben, egy olyan otthonban, amit sosem szerettem igazán. A tükör nem egy barát volt, hanem egy ellenséges hadbíró, aki minden nap ítéletet mondott a hibáimról. A mérleg egy hóhér volt, aki a hangulatomat és az önértékelésemet egyetlen számmal végezte ki.
Minden egyes striát, minden egyes heget, minden egyes plusz kilót egy-egy elvesztett csatának éltem meg. Összehasonlítottam a testemet másokéval, és mindig alulmaradtam. Sanyargattam, büntettem, éheztettem, és kritizáltam minden porcikáját, abban a reményben, hogy egy nap majd elérem azt a tökéletes, elérhetetlen ideált, amit a világ elvárt tőlem. Azt hittem, ha majd a testem tökéletes lesz, én is boldog leszek.
De ez a háború csak egyetlen dolgot eredményezett: kimerültséget. A lelkem belefáradt abba, hogy a saját otthonát bombázza. A testem belefáradt a folyamatos ostromba. És a csendes kimerültségben, a fegyverek zaján túl, meghallottam egy halk hangot. A testem hangját. Azt suttogta: Én a te oldaladon állok. Mindig is a te oldaladon álltam. Én vagyok az, aki a levegőt veszi, aki a szívedet dobogtatja, aki végigvitt téged minden nehézségen. Meddig bántasz még?
És ez a suttogás egy földrengés erejével rázott meg. Ma leteszem a fegyvert.
Ma, ünnepélyesen és visszavonhatatlanul, békét kötök.
Bocsánatot kérek tőled, Testem. Bocsánatot kérek az éheztetésért, a túlhajszolásért, a kíméletlen kritikáért. Bocsánatot kérek, amiért másokhoz hasonlítottalak, és sosem láttalak meg téged a magad csodálatos valójában. Bocsánatot kérek, amiért a szépségedet egy számban, egy méretben, egy külső ideálban kerestem, és nem a te életerődben és bölcsességedben.
Mostantól új szövetséget kötünk. A szövetségesed leszek, nem a börtönőröd. Meg fogom hallani, amikor pihenésre vágysz, és megadom neked. Táplálni foglak szeretettel, nem pedig büntetni megvonással. Mozgatni foglak az örömért, nem a szenvedésért. Tisztelni fogom a hegeidet, a ráncaidat, a történeteidet, amiket magadon viselsz. Mert ezek mind az én történeteim is. A tükörbe nézve többé nem a hibákat keresem, hanem a csodát: téged.
Ez a test az én szent templomom. Az egyetlen otthonom, ami elkísér a születéstől a halálig. Nem egy dísztárgy, amit másoknak mutogatok, hanem egy csodálatos, élő, lélegző szövetséges.
A háború véget ért. A béke megköttetett. És én, évtizedek után először, végre hazatértem. Önmagamba.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése