Te voltál a lelkem legszebb kísértete. Nem is jöttél, hanem megjelentél. Nem maradtál, csak kísértettél. A te törvényeid szerint éltünk: akkor bukkantál fel, amikor neked volt szükséged a fényemre, és akkor tűntél el, amikor nekem lett volna szükségem a tiédre.
Én pedig, a naiv házigazda, mindig nyitva hagytam neked a lelkem kapuját.
Bejöttél, és jóllaktál a figyelmemmel, a reményemmel, az energiámmal. Felmelegedtél a szeretetem tüzénél. Én pedig azt hittem, ez a szerelem. Azt hittem, a türelmem majd meggyógyít, a hitem majd megváltoztat. Azt hittem, ha sok jót adok, te is jó leszel hozzám.
De amikor jóllaktál, amikor az én energiámból feltöltötted a saját ürességedet, egyszerűen köddé váltál. Otthagytál a csenddel, a bizonytalansággal, és a legkegyetlenebb fegyvereddel: az önváddal. "Mit rontottam el? Miért nem vagyok elég? Ha türelmesebb lettem volna..." – ezeket a mérgezett magokat ültetted a lelkembe, amíg távol voltál.
Amikor már majdnem begyógyultak a sebek, amikor már majdnem összeszedtem magam, te megérezted. Érezted, hogy az energiaforrásod apadni kezd. És újra megjelentél. Egy kedves szóval, egy ígéret morzsájával, egy vágyakozó pillantással újra bedobtad a horgot a szívembe.
De ma, a sokadik kör után, végre nem a horgot látom. Hanem a mögötte álló, számító játékost. Ma végre nem a benned rejlő, sebzett gyermeket látom, akit meg kell menteni. Hanem a felnőtt férfit, aki felelős a tetteiért. Ma végre nem a szerelmet látom. Hanem a játszmát.
Úgyhogy ma, visszavonhatatlanul és végérvényesen, bezárom előtted a lelkem kapuját.
Többé nem vagyok a te menedéked, a játékszered, a gyóntatószéked. Gyógyítsd meg magad. Többé nem elemzem a szavaidat. A tetteid üvöltenek, és én végre meghallom őket. Többé nem vagyok az érzelmi rabszolgád, aki arra vár, hogy te kegyeskedj figyelmet fordítani rá. Én felszabadítom magam. Többé nem érdekel, hogy te mit látsz bennem. Csak az érdekel, hogy én mit látok a tükörben. És egy erős, méltóságteljes nőt látok, aki ennél sokkal, de sokkal többet érdemel.
Tudom, hogy a távozásomért dühös leszel, kritizálni fogsz, engem teszel majd felelőssé. Tedd azt. Ez a te védekező mechanizmusod, a te egód játszmája. A szavaid már leperegnek rólam. Mert a lelkem kapuja zárva.
Az energiám szent. A szívem szent. Az életem szent. És ebbe a szentélybe csak az léphet be, aki maga is egy teljes, szent birodalommal érkezik. Nem egy kísértet, aki csak táplálkozni jár vissza.
A játszma véget ért. Én pedig végre nyertem. Mert visszanyertem önmagam.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése