Évekig viseltem a legdivatosabb modern páncélt: az elfoglaltságot. A naptáram tele volt, a telefonom folyamatosan csörgött, az agyam pedig zúgott a feladatoktól és a határidőktől. Az "elfoglalt vagyok" nem egy állapot volt, hanem egy identitás. Egy pajzs, amiről azt hittem, megvéd. Egy rang, ami azt hazudta, fontos vagyok.
Mert a világ ezt tanította nekünk. Azt, hogy aki elfoglalt, az sikeres. Aki pihen, az lusta. Aki nemet mond, az önző. Aki nem pörög ezer fokon, az lemarad. Részt vettem a "ki a fáradtabb" olimpián, és büszkén viseltem a túlhajszoltság mártírkoszorúját. Azt hittem, ez az élet. Rohanni egy cél felé, ami mindig egy lépéssel előttem jár.
De egy nap, a sokadik "nincs rá időm" mondat közepén, a lelkem megálljt parancsolt. Rájöttem, hogy a rohanó vonaton, amin ülök, nincsenek ablakok, csak egy sebességmérő. És a vonat nem visz sehová, csak körbe-körbe jár. És én nem akarok többé utazni rajta.
Ma meghúzom a vészféket. Ma leszállok. Ma kiállok a peronra, veszek egy mély lélegzetet, és kiplakátolom a saját életem falára az új szabályokat.
Ma, ünnepélyesen és visszavonhatatlanul, bejelentem:
Többé nem vagyok elérhető a felesleges meetingekre, amik egy e-mailben is elintézhetők lennének. Az időm értékesebb annál. Többé nem vagyok elérhető mások drámájára, pletykáira és energiát szívó panaszáradatára. A békém szent és sérthetetlen. Többé nem vagyok elérhető a felszínes kapcsolatokra, amik csak elveszik az időmet, de nem táplálják a lelkemet. A mélységet választom a mennyiség helyett. Többé nem vagyok elérhető a bűntudatra, ami a pihenés vagy a "semmittevés" miatt ébred bennem. A regenerálódás nem luxus, hanem létszükséglet. Többé nem vagyok elérhető annak a kényszernek, hogy azonnal válaszoljak minden üzenetre, minden e-mailre. Én irányítom a kommunikációt, nem az irányít engem. Többé nem vagyok elérhető a "nincs időm" hazugságának. Időm van. Pontosan annyi, mint mindenkinek. Csak mostantól én döntöm el, mire fordítom. Arra, ami igazán számít.
Aki eddig a rohanó, stresszes, mindent megoldó énemhez szokott, lehet, hogy csalódni fog. Lehet, hogy lemaradok "fontos" dolgokról. Lehet, hogy nem leszek benne mindenben. Nem baj.
Mert cserébe visszakapom önmagamat. Visszakapom a reggeli kávé nyugodt ízét. Visszakapom a mély, érdemi beszélgetéseket. Visszakapom a képességet, hogy csak úgy üljek és nézzem a naplementét. Visszakapom a kreativitásomat, ami a csendből és az unalomból születik.
Ez az én csendes lázadásom a zaj ellen. Ez az én forradalmam a saját életemért.
A vonat elment. Én pedig itt állok a csendes, virágos réten. És végre van időm.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése