Évekig éltem egy kísértetjárta házban. Ez a ház a saját lelkem volt. A folyosókon a múltam szellemei suttogtak, a szobákban a régi sérelmeim visszhangja kongott. Az ablakokon át a jelen szépsége helyett a tegnap homályos, szomorú táját bámultam.
Minden napomat velük kezdtem. Ott ült velem a reggelinél a rossz döntéseim szelleme. Elkísért a munkába a régi kudarcaim kísértete. Befeküdt mellém az ágyba az összetört szívem árnyéka. A jelenemet a múltbéli énem írta, és én hagytam neki. Hagytam, hogy a régi fájdalmak határozzák meg a mai döntéseimet. Hagytam, hogy a tegnapi félelmek húzzanak falakat a holnapi lehetőségeim elé.
Azt hittem, ez a sorsom. Cipelni a múltamat, mint egy nehéz, szakadt kabátot, ami már nem véd, csak a porát és a dohos szagát hordozza.
De a lelkem belefáradt a kísértetek társaságába. Beleunt a sötét szobákba. Fényre, levegőre, életre vágyott. És egy nap, amikor a múlt árnyai ismét rám akartak telepedni, egy addig ismeretlen erővel felegyenesedtem és azt üvöltöttem: ELÉG!
Ma felszólítalak titeket, lelkem régi lakói. Ma kilakoltatási végzést adok a kezetekbe.
Látlak titeket. Köszönöm a leckéket, amiket tanítottatok. Köszönöm, hogy elhoztatok idáig, ahol most tartok. Nélkületek nem lennék az, aki vagyok.
DE. A ti helyetek nincs itt többé.
Neked, a hibáim szelleme: Megbocsátok magamnak. Nem voltam tökéletes, és ez így van rendjén. A te súlyodra és vádló suttogásodra már nincs szükségem. Szabadon távozhatsz.
Neked, a régi sérelmek kísértete: Elengedem a haragot. Megértettem, hogy a neheztelés egy méreg, amit én iszom, abban a reményben, hogy a másik hal meg tőle. A te mérged többé nem mérgezi a jelenemet. Szabadon távozhatsz.
És neked, a régi, gyengébb énem árnyéka: Köszönöm, hogy megvédtél, amikor szükségem volt rá. De én már megerősödtem. Nincs szükségem a falaidra, a félelmeidre, a kicsinységedre. Most már én vigyázok magamra. Szabadon távozhatsz.
Ma kitárom a házam minden ajtaját és ablakát. Hagyom, hogy a jelen friss levegője és a napfény kiűzzön minden sötét sarokból. Kisöpröm a port, a pókhálókat, a régi emlékek törmelékeit.
Az üresség, ami utánatok marad, nem ijesztő már. Ez nem a hiány. Ez a TÉR. Tér az új élményeknek. Tér az új kapcsolatoknak. Tér az új, valódi énemnek, hogy végre kényelmesen berendezhesse a saját otthonát.
A múlt egy lezárt könyv a könyvtáramban. Bölcsességet meríthetek belőle, de többé nem olvasom minden nap. A jövő egy üres lap. De a jelen… a jelen az én kezemben van.
És én ma élni kezdek.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése