Odaültettem a szüleimet, és az ő elvárásaik szemüvegén át néztem magam. Odaültettem a szerelmeimet, és az ő figyelmük és szeretetük morzsáiból próbáltam összerakni a saját értékemet. Odaültettem a barátaimat, a főnökeimet, sőt, néha vadidegeneket is a közösségi médiából, és az ő véleményük, a tetszésnyilvánításuk lett az én napi betevőm.
Az életem egy folyamatos tárgyalás volt. Én voltam a vádlott, ők pedig az esküdtszék. Minden szavamat, minden tettemet, minden döntésemet úgy hoztam meg, hogy nekik tetsszen. Azt kérdeztem: "Elég jó lesz ez nekik? Szeretni fognak ezért? Elismerik majd az erőfeszítéseimet?"
És amikor megkaptam a dicséretet, az olyan volt, mint egy drog. Egy rövid, eufórikus mámor, amit hamarosan a szorongó üresség követett. Mert a külső elismerés sosem tudott betölteni azt a belső lyukat, ami a saját magamba vetett hitem helyén tátongott. Az ítélőszék mindig újabb és újabb bizonyítékokat követelt.
De ma, a sokadik felesleges kör után, a lelkem fellázadt. Ma kimondom a szót, amitől eddig rettegtem: EZT BEFEJEZEM!
Ma, ünnepélyesen és visszavonhatatlanul feloszlatom a bíróságot.
Ezennel értesítek mindenkit, aki eddig a lelkem trónján ült: a mandátumotok lejárt. A ti véleményetek többé nem az én mércém. A ti elvárásaitok többé nem az én iránytűm. A ti tapsotok többé nem az én levegőm.
Többé nem hagyom, hogy egy másik ember hangulata határozza meg az én napomat. Többé nem áldozom fel a saját igazságomat azért, hogy a tiétekbe beleférjek. Többé nem kérek engedélyt arra, hogy önmagam legyek.
Én adok engedélyt magamnak. Én ismerem el a saját erőfeszítéseimet. Én ünnepelem a saját győzelmeimet, legyenek azok bármilyen aprók is. Én bocsátom meg a saját hibáimat, és tanulok belőlük.
A trón mostantól üres. És ez így van rendjén. Mert az én értékem nem egy királyi székben dől el, hanem a saját szívemben él. Nem függ attól, hogy mások mit gondolnak, mit mondanak, vagy mit éreznek. Az én értékem állandó. Megkérdőjelezhetetlen. Az enyém.
Aki az igazi énemre kíváncsi, azt tárt karokkal várom. Aki csak ítélkezni vagy uralkodni akart felettem, annak jó utat kívánok.
Az ítélőszék bezárt. A tárgyalás véget ért. A csendben pedig végre meghallom a legfontosabb hangot: a sajátomat.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése