Évekig a történetem rabja voltam. Egy díszes, de nehéz páncélt viseltem, amire az volt ráírva: "Túlélő". A sebeim voltak a kitüntetéseim, a traumáim a személyazonosságom, a múltam fájdalma pedig a legfőbb érv, amivel igazoltam a jelenem korlátait.
Büszke voltam a történetemre. Arra, hogy mennyi mindent éltem túl. Arra, hogy a nehéz gyerekkorom ellenére talpon maradtam. Arra, hogy a mérgező kapcsolataim után is képes voltam újra bízni. A történetem adott nekem erőt, karaktert, mélységet. Azt hittem, a történetem én vagyok.
De rájöttem a legkegyetlenebb igazságra: amíg a történetedhez ragaszkodsz, addig a múltad foglya maradsz. Amíg a "túlélő" címkét viseled, addig a lelked tudat alatt újra és újra megteremti azokat a helyzeteket, amikben “túl kell élnie”. Amíg a sebeidet mutogatod a világnak, addig sosem fognak igazán begyógyulni.
A történeted egy idő után már nem menedék, hanem egy börtön lesz. Egy kényelmes, ismerős cella, aminek a falait te magad építetted a saját fájdalmadból.
De megértettem: Én nem a történetem vagyok.
Ma levetem a "túlélő" páncélját, mert többé nem túlélni akarok, hanem élni. Ragyogni. Virágozni. Ma elengedem a "nehéz gyerekkorom volt" narratíváját, mert a múltam nem egy életfogytiglani ítélet, hanem egy lezárt fejezet. Ma elengedem az "engem mindig elhagynak" történetét, mert rájöttem, hogy a múlt mintázatai csak addig ismétlődnek, amíg én magam ismétlem őket. Ma elengedem az összes címkét: az "érzékenyt", a "harcost", a "megmentőt". Ezek mind csak szerepek voltak, nem a valódi lényem.
Ki vagyok én a történetem nélkül? Ez a legfélelmetesebb és legfelszabadítóbb kérdés.
A történetem nélkül én egy tiszta lap vagyok. Egy végtelen potenciál. Egy határtalan lélek, akit nem a múltja, hanem a jelenben meghozott döntései határoznak meg.
Ez nem a múlt megtagadása. Ez a múlt tiszteletteljes elengedése. Köszönöm a leckéket. Köszönöm az erőt, amit a nehézségekből merítettem. De többé nem cipelem a hamvakat. A tűzből kimentettem a parazsat, a többit pedig rábízom a szélre.
Mostantól, ha valaki megkérdezi, ki vagyok, nem a történetemet fogom elmesélni. Hanem a szemébe nézek, és azt mondom: "Én vagyok. Itt és most."
És ez elég. Ez minden.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése