Évekig futottam egy olyan versenyen, amire nem én neveztem be. A közösségi média és a társadalmi elvárások láthatatlan versenypályáján. A szemem szinte soha nem az utamon volt, hanem azokon a személyeken, akik mellettem futottak.
Néztem az ő tempójukat, az eredményeiket, a tökéletesnek tűnő életüket. Összehasonlítottam a saját kezdő lépéseimet az ő diadalmas befutójukkal. Összehasonlítottam a saját, kulisszák mögötti küzdelmeimet az gondosan megszerkesztett kirakatukkal. És minden egyes összehasonlítás egy újabb seb volt a lelkemen. Egy újabb hang a fejemben: "Nem vagy elég jó. Le vagy maradva. Neked sosem fog sikerülni."
Ez a verseny a lélek sivataga. Egy olyan hajsza, amiben lehetetlen győzni, mert a célvonal mindig odébb kerül. Mindig lesz valaki, aki gyorsabb, aki szebb, aki sikeresebb, vagy boldogabbnak tűnik. És te csak futsz, egyre kimerültebben, egyre reménytelenebbül, egy olyan díjért, ami nem is létezik.
De ma úgy döntöttem, hogy letépem a rajtszámot, és kilépek a pályáról.
Többé nem mérem a saját teljesítményemet másokéhoz. Többé nem hasonlítom a saját, göröngyös hegyi ösvényemet az ő sima autópályájukhoz. Nem tudhatom, milyen tájakról mondtak le azért a gyorsaságért, milyen árat fizettek a sima útért. Az én utam az enyém, a kilátásával, a nehézségeivel, a virágaival együtt. Többé nem irigylem a gyümölcsöt a fájukon, mert nem tudom, milyen viharokat élt túl a gyökerük, és milyen mélyről kellett táplálékot szívniuk. Én a saját magomat gondozom, hogy a gyümölcsöm édes legyen. Többé nem hallgatok a "le vagy maradva" hazugságára. Az élet nem egy verseny. Az élet egy utazás. És én a saját tempómban haladok.
Az én egyetlen, méltó ellenfelem a tegnapi önmagam. Ma egy kicsit bátrabbnak, egy kicsit őszintébbnek, egy kicsit szeretettelibbnek lenni, mint tegnap – ez az egyetlen győzelem, ami számít.
Mostantól a saját ösvényemre figyelek. A saját lábnyomaim porára. A saját lélegzetem ritmusára.
És amint levettem a szemem a többiekről, megláttam a saját utam szépségét. Megláttam a virágokat, amiket eddig észre sem vettem. Meghallottam a madarakat, amiket eddig elnyomott a versenydrukkerek zaja.
Az én utam nem jobb vagy rosszabb, mint a tiéd. Csak más. Az enyém. És ez elég. Ez minden.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése