2016. december 28., szerda

Amikor kicsúszik lábunk alól a talaj (vallomás az életről)


Sziasztok! 11 éve élek Mexikóban (kisebb megszakításokkal), és tavaly Áprilisban kezdtem el Viki blogját olvasgatni. Pár hét elteltével ez lett a legnagyobb szenvedélyem. Minden reggelem ezzel kezdem, mert töltődöm tőle, s így könnyebben vészelem át a hétköznapokat. Ma már merek beszélni az életemről, és ezt neki köszönhetem. Egyenlőre név nélkül teszem, de már nem hazudok magamnak sem. 29 éves vagyok, és nagyon szegény gyermekkorom volt. A szüleim nevelőotthonba adtak 3 hónapos koromban, de nem mondtak le rólam, így kénytelen voltam ott nevelkedni, nem kerülhettem családhoz. Nagyon kemény évek voltak. Többször megerőszakoltak (már 12 éves koromban), nagyon szégyelltem a testem, nem tudtam mit kezdeni a nőiességemmel. 6-szor volt öngyilkossági kísérletem, de mindig valami csoda folytán életben maradtam. Ma már tudom, hogy azért, mert feladataim vannak. 17 évesen elszöktem egy fiúval, drogozni kezdtem, 3-szor voltam terhes, ami mindig megszakítással végződött. Abbahagytam az iskolát és nem akartam élni. Nagyon rossz útra vitt a fiú, de mindenáron ragaszkodtam hozzá, hiszen előtte soha életemben nem tartoztam senkihez. 17 éves koromban kaptam először ajándékot. Sírtam az örömtől 3 napig, nem is tudtam mit kezdeni vele. Nem bírtam kimutatni a szeretetemet. Nem értettem, hogy miért szeretne engem bárki is. Egész életemben csak szolgáltam mindenkit. Végül Mexikóban kötöttem ki és prostituált lettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon megviselt, mert végre szeretetet kaptam emberektől. A szexet sosem élveztem, de boldoggá tett, amint láttam, hogy örömüket lelik bennem a férfiak. Öleltek, ajándékokat kaptam, és nagyon jól megfizettek érte. Egy idő után már volt, aki csak beszélgetni járt hozzám. Sokszor meg is aláztak, de megtanultam ezt kezelni. Esténként kisírtam magam, és  nem foglalkoztam vele. Sokszor voltam beteg. De nem tudtam elképzelni, hogy normális életet éljek. Tavaly áprilisban nagyon intenzív álmaim kezdtek lenni. Folyamatosan boldog voltam álmomban. Elkezdett foglalkoztatni a dolog, hogy milyen lehet boldognak lenni. Meg akartam fejteni, mit jelent az álmom, így találtam rá Viki blogjára. Éjszakákon keresztül olvastam, csak olvastam... Fájdalmas volt rádöbbennem, hogy ezt a sok-sok megtapasztalást mind az én lelkem akarta és hívta életre. Én akartam, én választottam, mert tudtam, hogy olyan erős vagyok, hogy mindezen felülkerekedjek és kiegyenlítsem a karmám. Megcsináltam az összes lelki gyakorlatot és döbbenetes módon kezdtem jobban érezni magam. Alig tudtam aludni, mert folyamatosan az életemen gondolkodtam. Az járt a fejemben, hogy vajon meddig akarok még ilyen önmarcangoló, szánalmas életet. Ha ezt én választottam akkor most dönthetek vajon úgy, hogy változtatok rajta? Nagyon sokmindent megértettem, de rengeteg dolog volt, ami nem állt össze a fejemben. Végül augusztusban döntöttem el, hogy hazamegyek Magyarországra, és összeegyeztettem Vikivel, hogy egy rövid ideig szeretnék minden oldásra elmenni. Nagyon intenzív volt, felkavarodott a lelkem, hiszen az összes oldást egyszerre csináltam végig. Számomra a legnehezebb a megbocsátás volt. Megbocsátani a szüleimnek, és megbocsátani önmagamnak, hogy ilyen próbatételek elé állítottam magam. Meg kellett bocsátanom az összes tettem. Napokig csak sírtam és rettentően fájt a fejem. Szembe kellett néznem azzal, miket tettem előző életeimben. Embereket öltem, bántottam a gyerekeimet, vallási vezető voltam, aki félrevezette az embereket, és még sok más kiderült. Ezért büntettem magam. Amikor ezekkel szembenéztem, valami hatalmas felismerést tettem, és kezdett megkönnyebbülni a szívem. Szívritmuszavarral születtem, és az oldások alatt sokszor volt nagyon erős szívdobogásom. A nőiességemen napokat dolgoztunk. Sok életemben voltam férfi, ráadásul sokat bántottam és aláztam a nőket, ebből azért most jócskán visszakaptam. Ezért akartam ebben az életemben mindezt megtapasztalni. Végre megértések születtek bennem. Amint szembenéztem a multammal, meg tudtam bocsátani a jelent. Rengeteg anyagi blokkot szabadítottunk fel. Hiába kerestem sok pénzt, mindig odaadtam másnak, szeretetet akartam vásárolni. Tudom, hogy nem volt Vikinek könnyű dolga velem, mert sokat kételkedtem (főként magamban nem bíztam, s ezáltal másban sem), de mégis azt éreztem, ez lehet a megoldás az életemre, vagy most vagy soha. Egy sürgető érzés lett úrrá rajtam. Szinte minden nap fel akartam adni, annyira nem bíztam magamban. Az lebegett a szemem előtt, ha már ennyi energiát beletettem és több ezer kilómétert utaztam, végigcsinálom. Hihetetlen, hogy a blokkjaim még ebben is meg akartak akadályozni. Kiderült, hogy zenével kellene foglalkoznom ebben az életemben. Ez nem volt elfogadható számomra, mert sosem tudtam énekelni, bár szívesen tettem volna. De zongorázni megtanultam gyermekkoromban. Pár hét után hatalmas könnyebbség érzéssel tértem vissza Mexikóba. Sokkal színesebbnek láttam a világot, mintha minden új életre kelt volna. Sokkal kedvesebbek lettek az emberek, mosolyogtak rám, és pedig kihúztam magam és büszkén vállaltam, aki én vagyok. Azóta (lassan fél éve) nem nyúltam drogokhoz. A 11 éves kapcsolatomból kiléptem úgy, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom. Féltem a páromtól, mert nagyon agresszív. Ennek ellenére ő azt mondta, megért engem, hogy én jobbat érdemlek, és a közösen összegyűjtött pénzünknek felét nekem adta, ami nem kevés. Kibéreltem egy másik lakást, 2 hétig ki sem mozdultam, próbáltam összerendezni a gondolataimat. Még ekkor is óriási tisztuláson mentem keresztül, egyfolytában sírtam. Október óta újra zongorázom, meditációs cdkhez készítek aláfestő zenét. Már szerződésre is felkértek. Még tettem néhány tétova kísérletet, de a szakmát is végleg abbahagytam. Karácsonyra az összes testi problémám, betegségem tünetmentes lett. Fél év után érzem azt, hogy már majdnem tiszta vagyok. Már csak nagyon kevés sérelem van bennem, de azokon folyamatosan dolgozom. Ne fekszem le úgy, hogy ne adnék hálát minden nap ezekért. Folyamatosan tanít az élet, de már nem hátrálok meg. Most újra választás előtt állok, ugyanis 2 hónapja párkapcsolatban élek egy magyar fiúval, akit Mexikóban ismertem meg. Az első ember, akivel őszinte voltam teljes mértékben. Már hiszek benne, hogy valaki valóban önmagamért szerethet. Bár úgy érzem, még ezen kicsit dolgoznom kell. A fiú otthon tervezi az életét, így lassan döntenem kell. Már nem aggódom semmin, nem görcsölök, mert tudom, hogy nem ő fog boldoggá tenni, a boldogság bennem van, mindegy hol vagyok, mit csinálok. Azt gondolom, ha a pokolból fel tudtam magam hozni, akkor ezek után már a többi gyerekjáték.
Viki, nincsenek szavak rá, hogy megköszönjem a sok segítséged. Talán csak annyit írok, hogy örök hálám Neked! S.T.





Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése