Évek óta járod az utadat. Könyveket olvasol, meditálsz, segítőkhöz jársz. Elemzed a karmádat, gyógyítod a belső gyermekedet, oldod a blokkjaidat. A spirituális fejlődés a mindennapod részévé vált. Ismered a játszmákat, felismered a mintákat, érted a miérteket.
Büszke is vagy minderre. Arra a rengeteg munkára, amit magadba fektettél. Az identitásod részévé vált, hogy te az vagy, aki „dolgozik magán”. A harcos. A túlélő. Az, aki a nehéz sorsát cipelve is töretlenül halad előre.
De hadd kérdezzek valamit, a legmélyebb őszinteséggel: Boldog vagy?
Vagy a gyógyulás maga lett az újabb függőség? A szenvedés egy ismerős, otthonos börtön, aminek már minden zugát kiismerted?
Mert a fájdalom, bár rossz, de legalább ismerős. Tudod, hogyan kell benne létezni. Tudod, hogyan kezeld. A falai biztonságot adnak. De mi van a falakon túl? Ott van a határtalan, ismeretlen boldogság. És az, őszintén szólva, rémisztő.
Rémisztő, mert felelősséggel jár. Amíg a sebeidet gyógyítod, mindig van mire fogni, ha valami nem sikerül. „Azért nem működik a párkapcsolatom, mert még az apasebemet gyógyítom.” „Azért nincs elég pénzem, mert még a szegénységtudatomon dolgozom.” Ezek kényelmes magyarázatok. De mi történik, ha ezeket elengeded? Akkor már nincs több kifogás. Akkor már csak te vagy, a döntéseid, és a felelősség, hogy megteremtsd az életed.
Rémisztő, mert nem tudod, ki lennél nélküle. Ha már nem te vagy a „sebzett harcos”, akkor ki vagy? Mi lesz a történeteddel? Miről fogsz beszélgetni? A szenvedés és a gyógyulás központi témává válhat, ami összeköt másokkal. Félsz, hogy ha boldog leszel, unalmassá válsz? Hogy elveszíted a mélységedet, a különlegességedet?
Rémisztő, mert mi van, ha megszerzed, és utána elveszíted? Talán könnyebb soha nem kapni meg azt a szerelmet, azt a sikert, mint megkapni, és utána szembenézni az elvesztésének lehetőségével. A szenvedés állandó. A boldogság törékenynek tűnik. Ez a gondolat a félelem legnagyobb hazugsága.
A spirituális út célja nem az, hogy életed végéig a saját hamvaidban turkálj. A cél az, hogy egy ponton felállj, leporold magad, és azt mondd: „Kész. Megtanultam a leckét. Meggyógyultam.”
A valódi bátorság nem a fájdalom elviselése. A valódi bátorság az, amikor mersz boldog lenni. Amikor mersz egyszerűen csak jól lenni, minden dráma és mélyenszántó elemzés nélkül. Amikor lemered tenni a harcos kardját, és megtanulsz egyszerűen csak élni a napsütésben.
Ma tedd fel magadnak a kérdést: Készen állsz rá, hogy boldog legyél? Vagy a szenvedés börtönének rácsai mögül biztonságosabbnak tűnik a világ?
A döntés, mint mindig, a tiéd. A börtön ajtaja nyitva áll. Mindig is nyitva volt.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése