Évekig azt hittem, az életem egy véletlenek sorozata. Hogy az emberek csak úgy jönnek-mennek, sebeket ejtenek, örömet okoznak, majd eltűnnek a sors szeszélye szerint. Úgy éreztem magam, mint egy sodródó falevél a sors viharában, tehetetlenül és kiszolgáltatottan. Áldozatnak éreztem magam.
De mi van, ha az életed nem véletlenek sorozata, hanem egy tökéletesen megrendezett, isteni film? És a főszereplő... te magad vagy.
Ma, a saját történetem főszereplőjeként, visszatekintek a stáblistára. És már nem a fájdalmat látom, hanem a zseniális rendezést. Már nem a sérelmeket, hanem a tökéletes szereposztást. És ma, visszamenőleg, köszönetet mondok minden egyes szereplőnek.
Neked, aki összetörted a szívemet: Te voltál a főszereplő abban a fejezetben, aminek a címe: "Hogyan tanuld meg szeretni önmagad, amikor senki más nem teszi?". A te távozásod kényszerített rá, hogy a romokon felépítsem a saját, belső birodalmamat. Te voltál a legkegyetlenebb, de leghatékonyabb tanítóm. Köszönöm a szerepet. A lecke megtanulva.
Neked, aki elárultál: A te szereped az volt, hogy megtaníts a szent "nem"-re. Hogy ráébressz, a határtalan bizalom naivitás, és az én lelkem egy szentély, aminek falai és kapuja van. Te voltál a mester, aki megmutatta, hol nincsenek határaim. Most már vannak. Erősek és magasak. Köszönöm a szerepet. A lecke megtanulva.
Neked, aki nem hittél bennem: Te voltál az, aki megkérdőjelezte az álmaimat, aki leértékelte a képességeimet. Neked köszönhetem, hogy abbahagytam a külső elismerés hajszolását. A te hitetlenséged kényszerített rá, hogy megtaláljam a saját, rendíthetetlen, belső hitemet. Köszönöm a szerepet. A lecke megtanulva.
Neked, aki csak egy rövid időre jöttél: Te, a futó kaland, a nyári barátság, a pillanatnyi, mély kapcsolódás. Azt tanítottad, hogy a csoda néha csak egy pillanatig tart, és pont ettől értékes. Hogy nem minden kapcsolatnak kell örökké tartania ahhoz, hogy örök nyomot hagyjon. Köszönöm a szerepet. A lecke megtanulva.
Ma már látom. Senki nem lépett véletlenül az életembe. Mindenki egy isteni casting tökéletes választása volt. A rendező – a felsőbb énem, az Univerzum, a Sors – pontosan tudta, milyen karakterekre van szükségem ahhoz, hogy a karakterem fejlődjön. Hogy a gyenge, sodródó áldozatból egy bátor, tudatos, a saját történetét kezében tartó hőssé váljak.
A legnagyobb "gonoszok" a filmemben valójában a legbátrabb lelkek voltak. Ők vállalták a hálátlan feladatot, hogy fájdalmat okozzanak nekem, azért, hogy én rátaláljak a saját erőmre.
Ma már nem átkozom a szereplőket. Ma már látom a rendező zsenialitását. Többé nem vagyok a történetem áldozata. Én vagyok a rendező, a főszereplő, és a kritikus is, aki a film végén felállva tapsol.
Mert a film... rólam szólt. Mindvégig.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése