Mielőtt megszülettem a földi létbe, a lelkem pontosan tudta, mire van szükségem a fejlődéshez. Nem a könnyű utat kereste, nem a vattacukorba csomagolt kényelmet. Olyan segítőt keresett, aki megtanít harcolni, kiállni magamért, és megtalálni a saját, belső, rendíthetetlen erőmet.
És akkor meglátott téged. Rögtön tudta: te leszel az.
Gyermekként sokszor nem értettelek téged. A szigorodat kritikának, a csendedet távolságtartásnak, az elvárásaidat egy megmászhatatlan hegynek éreztem. Szerettem volna megfelelni neked, szerettem volna látni a büszkeséget a szemedben, és minden tettemmel a te elismerésedet kerestem. Sokszor éreztem úgy, hogy elbukom, hogy nem vagyok elég jó, hogy a te világodban a szeretetet ki kell érdemelni.
De ma, a felnőtt énem bölcsességével visszanézve, már mást látok. Látom a lélek szintű szerződést, a tökéletes tervet. Látom a tanítót, akit kértem.
A te szigorod tanított meg a fegyelemre és a kitartásra. A te csended kényszerített rá, hogy megtaláljam a saját belső hangomat, és merjek bízni benne. A te magas elvárásaid tanítottak meg arra, hogy soha ne elégedjek meg a kevesebbel, és hogy higgyek a saját képességeimben, még akkor is, ha más nem teszi. Te voltál az, aki nem engedted, hogy a panaszkodás mocsarába süllyedjek, hanem mindig a megoldás, a cselekvés felé tereltél.
Te nem megtörni, hanem megedzeni jöttél. Mint a kovács, aki a tiszta vasat tűzbe teszi és kalapálja, hogy abból egy erős, hajlékony, törhetetlen penge legyen. A tűz és a kalapács néha fájt, de a lelkem tudta, hogy erre van szüksége ahhoz, hogy a saját erejére találjon.
Köszönöm, Apukám. Köszönöm, hogy te voltál a szikla, aminek a biztonságából elindulhattam a világba. És köszönöm, hogy te voltál a vihar, ami megtanított repülni. Köszönöm a tartást, a gerincet, a felelősségtudatot, amit a lényeddel tanítottál.
Ma már tudom, hogy a szereteted mindig ott volt, csak nem a mesék habos-babos nyelvén kommunikáltad. Ott volt minden ledolgozott órában, minden megkeresett forintban, ami a mi biztonságunkat szolgálta. Ott volt a büszke pillantásodban, amit talán ritkán láttam, de annál többet ért.
Hálás a szívem, hogy téged választottalak. Hogy bevállaltad ezt a nehéz, de csodálatos tanítói szerepet az életemben. Köszönöm a legnagyobb kincset, amit apától kaphat a gyermeke: a hitet, hogy képes megállni a saját lábán. Köszönöm az életemet.
Szeretlek.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése