Évekig viseltem egy álarcot. Egy tökéletesen kidolgozott, barátságos, simulékony álarcot, amit a világ elvárásainak vésőjével faragtam magamra. Ez volt a „jó kislány/kisfiú” álarca, a „problémamentes kolléga” álarca, a „mindig segítőkész barát” álarca. Mindig mosolygott, mindig egyetértett, sosem volt túl hangos, sosem volt túl sok.
Ez az álarc biztonságot adott. Megvédett a kritikától, a konfliktustól, az elutasítástól. Cserébe csak egyetlen dolgot kért: a valódi énemet. Az álarc mögött az én igazi arcom lassan elhalványult, levegő nélkül maradt. A szenvedélyeim, a véleményem, a határaim mind belekényszerültek ebbe a szűk, fullasztó maszkba. Én pedig lassan elhittem, hogy az álarc vagyok én.
De egy álarc, legyen bármilyen tökéletes, idővel repedezni kezd. A lélek nem bírja a hazugságot örökké. Az elfojtott érzések, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt álmok egyre hangosabban dörömböltek a belső börtönöm ajtaján. Míg egy nap, a csendes fásultság közepén, egyetlen, elementáris erejű gondolat hasított belém: ELÉG!
Elég volt a hazugságból. Elég volt a rejtőzködésből. Elég volt a félelemből, hogy mi lesz, ha meglátják, ki vagyok valójában.
Ma, ünnepélyesen és visszavonhatatlanul, többé nem kérek elnézést.
Nem kérek elnézést az érzéseimért, még akkor sem, ha azok neked kényelmetlenek. Az én könnyeim, a dühöm, a határtalan örömöm mind az enyémek. Érvényesek. Nem kérek elnézést a véleményemért, még akkor sem, ha az nem egyezik a tiéddel. A gondolataim az én tapasztalataim szüleményei. Értékesek. Nem kérek elnézést a szenvedélyemért, a hangos nevetésemért, a furcsa hobbijaimért. Azok a dolgok tesznek engem azzá, aki vagyok. Egyediek. Nem kérek elnézést a csendemért, a visszahúzódásomért, a szükségletemért, hogy néha egyedül legyek. A lelkemnek is szüksége van pihenésre.
Ez vagyok én. A tökéletlenségemmel, a furcsaságommal, a sebezhetőségemmel és a megállíthatatlan erőmmel. Aki eddig az álarcot szerette, most szabadon távozhat. Nem fogok utána futni. Aki viszont a valódi arcomra kíváncsi, azt tárt karokkal várom.
Lehet, hogy kevesebben lesznek körülöttem. De azok igaziak lesznek. Lehet, hogy az út rögösebb lesz. De az az én utam lesz.
Az az energia, amit eddig arra pazaroltam, hogy egy hamis képet tartsak fenn, most mind felszabadul. Felszabadul, hogy alkossak, hogy szeressek, hogy éljek. Teljesen, cenzúrázatlanul, bocsánatkérés nélkül.
Az álarc lehullt. A lelkem levegőt kapott. A játszma véget ért.
Az igazi életem pedig most kezdődik.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése