Ugyanebben az órában, a város túlsó felén, Khalil egy pazar, selyemkárpitokkal díszített szoba ablakában állt. Az aranykalitka még sosem tűnt ennyire fullasztónak. Lenézett a lenti, sötétbe vesző utcákra, és tudta, hogy mindent hátrahagy. Egy darab pergamenre csak három szót írt, mielőtt az íróasztalon hagyta: "A saját sorsomat választottam."
A megbeszélt sikátorban találkoztak. Két apró árnyék a nagyobb árnyak között. Egy bólintás, egy szótlan pillantás elég volt. Elindultak a déli kapu felé, a falak mellett osonva, a kapualjak sötétjét kihasználva. A város éjjel egészen más arcát mutatta. A kihalt utcák fenyegetőnek tűntek, minden távoli zajtól, egy macska nyávogásától vagy egy ablak csapódásától összerezzentek.
Egyszer csak csizmák csattogása hallatszott a kövön. Hangosabb lett, közeledett. Egy őrjárat. Khalil megragadta Anipe karját, és berántotta egy szűk, bűzös résbe két ház között. A fáklyájuk imbolygó fénye végigsöpört a sikátor nyílásán, hosszúra nyújtva az árnyékokat. Anipe a falnak lapult, szíve a torkában dobogott, és szinte érezte a mellette álló Khalil lélegzetvisszafojtott mozdulatlanságát. Az őrök elhaladtak, a hangjuk elenyészett a távolban. Pár örökkévalóságnak tűnő másodpercig még mozdulatlanok maradtak, majd némán továbbosontak.
Végre elérték a déli fal melletti, ritkán használt kiskaput. A terv szerint az őrségváltás idején érkeztek. Hallották, ahogy a katonák morogva, fáradtan átadják egymásnak a szolgálatot. Most vagy soha. Khalil elővette a kabátja alól a feszegetéshez szánt, ellopott fémdarabot. A zár régi volt és rozsdás. Ahogy a fiú megpróbálta elfordítani, a fém fülsértő, hangos nyikordulással válaszolt. Mindketten halálra rémültek. De semmi. Az őrök figyelmét lekötötte a saját morajlásuk. Khalil egy utolsó, elszánt mozdulattal elfordította a zárat. A kapu egy apró kattanással engedett.
Átcsusszantak a résen, és a nehéz tölgyfaajtó halkan, de véglegesen csukódott be mögöttük.
Megálltak a fal tövében. A különbség megdöbbentő volt. A város tompa morajlása eltűnt, helyét a tücskök végtelen ciripelése és a hűvös éjszakai szél halk süvítése vette át. Felettük, mint egy bársonykupolán szétszórt gyémántpor, a csillagok milliói ragyogtak olyan fényesen, ahogy a város füstje és fényei között sosem láthatták. A szabadság érzése egyszerre volt mámorító és gyomorszorítóan ijesztő.
Khalil előhúzta a zsebéből az összetekert térképet. A halvány csillagfénynél alig látták a rajzot, de a horizonton ott sötétlett az, amiért jöttek: a Keleti Hegyek távoli, hatalmas, fenyegető sziluettje.
A város börtöne mögöttük volt, az ismeretlen vadon pedig előttük. De legalább együtt néztek szembe vele. Egy utolsó pillantást vetettek egymásra, majd elindultak a sötétségbe, ami az új életüket jelentette.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése