Ott állsz fent a magaslaton. Onnan nézel le a múltad völgyére, ahol még mindig ott áll az a fiatalabb férfi — az, aki te voltál öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt.
És ahogy ránézel, megmozdul benned valami. A gyomrod mélyén feszül egy nehéz, ismerős szorítás: a szégyen, a düh és a megbánás keveréke.
Látod a hibáit. Látod a mozdulataiban azokat a döntéseket, amiket ma már soha nem hoznál meg. Látod az arroganciáját — azt a keményre fagyott külsőt, ami valójában csak egy magára hagyott fiú félelme volt. Látod a csendjét, azt a némaságot, amivel falakat húzott maga köré, amikor valójában beszélnie kellett volna. Látod, hogyan tört össze szíveket — nem rosszindulatból, hanem mert fogalma sem volt, hogyan kell megtartani azt, amit kapott. Látod a rossz döntéseit, amelyeket az egó, a félelem vagy a megfelelni vágyás irányított helyette.
És legszívesebben odamennél, és megráznád: "Hogy lehettél ilyen vak? Hogy tehetted ezt?”
De ma, a jelen bölcsességével állj meg egy pillanatra.
És ne ítéld el őt. Mert az a férfi ott a múltban nem volt gonosz. Csak aludt. Nem volt érzéketlen sem — csak páncélt viselt, mert azt tanították neki, hogy a sebezhetőség veszélyes. Nem akart bántani senkit. Csak ő maga is vérzett belül, és egy vérző szív nem tud gyengéden érinteni — csak továbbadja azt a fájdalmat, amit hordoz.
Annak a férfinak a sötétben kellett végigjárnia az életét, térkép nélkül. Azokkal az eszközökkel küzdött, amiket akkor kapott — és talán ez nem volt túl sok.
Most pedig a benned élő, felnőtt, érett férfi erejével lépj oda hozzá.
Ne bántsd. Ne ordíts vele.
Csak tedd a vállára finoman a kezed, nézz bele a riadt szemébe, és mondd neki:
„Megbocsátok neked.
Megbocsátom, hogy akkor még nem tudtad azt, amit én ma már tudok.
Megbocsátom a tévedéseidet, mert azok voltak a lépcsőfokok, amelyek idáig vezettek.
Megbocsátom a gyengeségedet, mert abból kovácsoltad az én mostani erőmet. Nélküled — a te harcaid, a te sebeid, a te bukásaid nélkül — ma nem lennék az a férfi, aki vagyok.”
Az a férfi, aki valaha voltál, túlélte a vihart, hogy te ma élhess. Ő tartotta a hátát akkor, amikor te még nem bírtad volna el a súlyt. Ne cipeld tovább a szégyenét. Vedd le róla a terhet. Öleld át. Fogadd be a tapasztalatát — de engedd el a bűntudatát.
Mert a férfiúi erő nem azt jelenti, hogy soha nem hibázol.
Sokkal inkább azt, hogy mersz szembenézni azzal az egykori éneddel, aki hibázott, és nem megtagadod őt — hanem felemeled.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése