A túlzott önállóság valójában bizalomhiány


Hányszor mondtad ki büszkén, kicsit megemelve az álladat, hogy "köszönöm, nem kell, majd én megoldom"? Hányszor érezted azt a furcsa, dacos elégedettséget, amikor egyedül cipelted fel a negyedikre a nagybevásárlást, megszerelted a csöpögő lefolyót, vagy egyedül fizetted ki a váratlanul jött, hatalmas kiadást, miközben mindenki más széttárta a kezeit?

Sokszor azt hisszük, ez az erő jele. Hogy a teljes függetlenség a legnagyobb erény, amit egy nő elérhet a mai világban. De ideje, hogy valaki a szemedbe mondja, még ha fáj is: ez a fajta kőkemény önállóság valójában nem az erő jele. Ez egy páncél. És a páncél alatt nem egy legyőzhetetlen hős lakik, hanem egy rettegő kislány, aki egyszer nagyon régen megtanulta, hogy nem számíthat senkire.

A túlzott önállóság valójában egy mély bizalomhiányból fakadó védekezési mechanizmus. Valamikor, talán még gyermekkorodban, amikor hiába kértél, és nem kaptál, vagy egy nagyon fájdalmas felnőtt csalódás után hoztál egy néma döntést: soha többé nem leszek kiszolgáltatott. Soha többé nem adom meg az esélyt arra, hogy cserbenhagyjanak. Mert ha én csinálom, akkor az el van végezve. Ha én fizetem, akkor az ki van fizetve. Ha én döntök, akkor nem érhet meglepetés.

A kontroll illúziója biztonságot ad. De ennek a stratégiának hatalmas ára van. A legszomorúbb az, hogy ezzel a viselkedéssel pont azt éred el, amitől a legjobban félsz: a végtelen magányt. Mert aki mindent megold egyedül, annak nem lehet segíteni. A páncélodról lepattannak a segítő kezek, még a jószándékúak is. A környezeted egy idő után leszokik arról, hogy megkérdezze, miben segíthet, hiszen "te úgyis megoldod".

Sőt, ami még rosszabb: ez a működés mágnesként vonzza azokat az embereket – legyenek azok barátok vagy társak –, akik boldogan és kényelmesen elvannak a te árnyékodban. Akiknek tökéletesen megfelel, hogy te vagy a motor, a bank és a menedzser egyszemélyben. Te pedig ott maradsz a nap végén kimerülten, és nem érted, miért rád hárul minden feladat, miközben te magad vetted ki a többiek kezéből a felelősséget.

Az igazi erő nem az, hogy mindent a hátadon viszel, amíg össze nem roppansz. Az igazi erő az, ha mersz sebezhető lenni. Hogy azt mondod: "ez most nekem túl nehéz, kérlek, segíts". Az, hogy mersz bízni abban, hogy ha hátra dőlsz, lesz, aki elkapjon. 

Tedd le a csomagot. Nem kell mindig neked lenni a tartóoszlopnak. Engedd meg magadnak a gyengeséget, és engedd meg másoknak, hogy bizonyítsanak neked. A "majd én megoldom" egy biztonságos, de nagyon magányos börtön. A szabadság számodra akkor érkezik el, amikor mersz kérni és elfogadni.

Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)

Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek  (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)

Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop    (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts

Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/

Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html

Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/

YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A

Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html

Megjegyzések