Hányszor hallottad már a saját szádból azt a mondatot, hogy "de olyan jó lelke van, csak senki nem érti meg"? Hányszor találtad magad abban a helyzetben, hogy egy kapcsolatban nem társ voltál, hanem terapeuta, ápolónő, bankautomata vagy pótanya?
Ha most bőszen bólogatsz, akkor ülj le egy percre, mert beszélnünk kell. Nagyon sok jóérzésű, empatikus nő esik abba a hibába, hogy összekeveri a szerelmet a sajnálattal, vagy akár a barátságot a terápiával. Úgy járnak-kelnek a világban, mintha egy láthatatlan neonfelirat villogna a homlokukon: “Mutasd csak a sebeidet, majd én meggyógyítalak!"
Sokan azt hiszik, hogy ez a “véletlen” műve. Hogy ők állandóan kifogják a sérült lelkeket, a problémás férfiakat, az energiavámpír barátnőket. De a fájdalmas igazság az, hogy ez egyáltalán nem a balszerencse. Ez választás kérdése.
Tedd a szívedre a kezed. A megmentő szerep valójában egy nagyon kényelmes búvóhely. Amíg a másik drámájával, az ő elakadásával, vagy az ő lelki válságával vagy elfoglalva, addig sem kell a saját életeddel foglalkoznod. Addig sem kell szembenézned azzal, hogy te mit szeretnél, miért nem haladsz, vagy éppen mitől félsz. A másikat “javítgatni” sokkal könnyebb, mint magunkat építeni.
Van ebben egy mélyebb, rejtett ok is. A szeretetéhség. Sokunkban él az a tévhit, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha hasznosak vagyunk. Hogy önmagunkért nem lehet minket szeretni, csak azért, amit adunk. Ezért keresünk öntudatlanul olyan embereket, akiknek szükségük van ránk. Mert aki rászorul a segítségünkre, az (elméletileg) nem fog elhagyni minket. A "nélkülözhetetlenség" érzése hamis biztonságot ad.
De ennek hatalmas ára van. Mert egy rehabilitációs központban nincsenek egyenrangú felek. Van az orvos és van a beteg. De ki öleli át az orvost? Ki kérdezi meg, hogy ő hogy van? Senki. Mert a betegnek a saját fájdalma a legnagyobb, az orvosnak meg az a dolga, hogy gyógyítson.
Ez az út a biztos kiégéshez és a magányhoz vezet. Mert előbb-utóbb elfogy az erőd. És amikor te kerülsz padlóra, a sérült társak legtöbbször tehetetlenül állnak, vagy továbbállnak egy újabb megmentőhöz, mert ők nem tanultak meg adni, csak kapni.
Ideje bezárni a rendelőt. Ideje levenni a képzeletbeli fehér köpenyt, és visszavenni a saját ruhádat. Nem a te feladatod megmenteni a világot, és nem a te feladatod “megjavítani” az embertársaidat. Mindenki a saját sorsáért felelős.
Amikor legközelebb találkozol valakivel, és megszólal benned a vészcsengő, hogy "jaj szegény, majd én segítek neki", állj meg. És inkább sétálj tovább. Merj olyan emberekhez kapcsolódni, akiknek nincs szükségük a megmentésedre. Akik nem azért akarnak veled lenni, mert oldod a szorongásukat, vagy mert te fizeted a számláikat, hanem azért, mert élvezik a társaságodat, szeretik a lényedet.
Lehet, hogy eleinte ijesztő lesz. Mert ha nem vagy "hasznos", akkor csak simán "vagy". De hidd el, a valódi kapcsolódás csak két egész, saját lábán álló ember között jöhet létre. Te nem rehabilitációs központ vagy, hanem egy nő, aki megérdemli, hogy ne csak adjon, hanem végre kapjon is.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése