Engedd el azt, ki rabságban tartja lelked!




Vannak az életben olyan szívet érintő találkozások, melyben egy-egy pillanatra igazán közel kerülünk önmagunkhoz. Azt érezzük, hogy a másik emberrel összeadódó energiáink egy egészet alkotnak, nem hiányzik semmi. Megtapasztaljuk a valódi harmóniát, szeretetet. A lélek emlékezni kezd, végre otthon érzi magát. Hiszen mióta a földre jöttünk, erre az érzésre vágyunk. Születésünk óta keresünk valamit, amiről úgy érezzük, valamikor, valahol elveszítettük. 


Ha lélektárssal találkozunk, megtapasztaljuk ezt a csodát, és onnantól kezdve rabjai leszünk a másiknak. Akkor is, ha az idő nem alkalmas arra, hogy kapcsolatot kezdjünk. Akkor is, ha elválaszt bennünket fél világ. Semmi másra nem vágyunk jobban, mint a beteljesedésre. 


Talán elgondolkodunk azon, hogy mi ez az őrületes hiányérzet a lelkünkben? Hiszen alig ismerjük a másikat… Oly keveset tudunk róla… Mégis szenvedés nélküle minden eltöltött óra…


Hidd el, nem a másik ember hiányzik, hanem maga az érzés. Hiányzik itt a földi létben az egység, amit odahaza (a születésed előtt) megtapasztaltál. Az az önmagad hiányzik, aki boldog volt a másik mellett néhány pillanatra. Boldog önmagad hiányzik, aki telve volt reménnyel, aki hitt a csodákban. S ahogy Ő elment, magával vitte a reményt. 


A lélektársak tanítanak meg az élet egyik legnagyobb leckéjére, az elengedésre. Hiszen csak akkor van tétje, ha lélekben közel áll hozzánk valaki. Akkor tudom bebizonyítani, hogy nem az önzőségem vezérel, hanem a szeretet. Elfogadom, ha menni akar. Elfogadom, ha nem engem választ. Felismerem, hogy a szeretet nem akar birtokolni.  A szeretet nem köthető feltételekhez. 

Mindig lesz helye a szívemben, hiszen ő a részem. De nem állítom meg az életem miatta, nem zárkózom be az élet elől, nem erőszakolom rá magam. Nem zsarolom, és nem hiszem, hogy jobban tudom, mi kell neki, mint ő maga. A lelke tudja, milyen megtapasztalásokra van szüksége. 

Szeretettel a szívemben elengedem, de attól még ugyanúgy szerethetem tovább. Becsülöm magam annyira, hogy nem szenvedek, nem kínlódok, hanem hiszem, ha itt az ideje, történetünk folytatódik tovább. 


Hálás vagyok, hogy Isten keresztezte utunkat, és megmutatta, mivé válhatunk, ha elengedjük a múlt fájdalmait, félelmeit. Hiszen a tiszta szereteten alapuló kapcsolatok már nem tűrik a játszmákat, a féltékenységet, a gyűlöletet, a zsarnokságot. 


Az én feladatom az, hogy tökéletesítve lényem méltóvá váljak e lélektársi kapcsolat megélésére. S hogy eljutok-e addig ebben az életben? Ez senki máson nem múlik, mint rajtam…


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések

  1. Csodálatos írás. Nagyon fájdalmas volt olvasni, de minden mondata igaz.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, nagyon felemelő és gyógyító írás, még ha könnyű nem is.
    Én is megéltem ezt, és már nem szenvedek, sokkal inkább hálás vagyok, hogy megtörtént. Olyan érdekes, hogy elengedés folyamata sokkal többet tett hozzá a fejlődésemhez, mint maga a kapcsolódás szépsége. Megtanulni, mi a valódi feltétel nélküliség, micsoda feladat félretenni az egót. Hol könnyekkel, hol mosollyal, de elfogadom, hogy így van rendjén. :-)
    Üdv, áldás! - Gina

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése