2016. december 28., szerda

Az élet vonata


Az élet olyan, mint egy vonatutazás...
 
"Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, még mély szomorúsággal a másiknál.
 
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a tesvéreink, barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan azok közül akik beszálltak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Még vannak olyanok a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan , amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások -fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik kocsiban utaznak.
Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.
Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos , nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen utazás , telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziával, reménnyel és csalódással.....és visszafordolni soha nem lehet.
Próbáljuk meg a velünk utazók jó oldalát nézni , és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait....
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel,akiknek szüksége van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez annak is megadatik, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk is segített.
Az utazás nagy találmánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg,és azt sem, hogy utitársaink mikor , nem szólva arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
 
Úgy érzem vigasztalhatatlan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból. Azt hiszem , igen.
Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás folyamán találkoztam, fájdalmas.
A gyermekeimet egyedül hagyni, nagyon szomorú lesz.
De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni , olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik.
Ami boldoggá tesz a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Ezért tegyünk úgy , hogy jó utunk legyen, és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást." Osho



Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:

Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése