Szabadság

Bejegyezte: –


Az alábbiakban kifejtendő gondolatok – úgy vélem – sokakban ellenállást, sőt felháborodást szülnek majd, mert gondolkodásunkat, viselkedésünket oly mértékig befolyásolják a szocializáció (=társadalmiasítás) és a nevelés folyamata során belénk ültetett, a szabadságot semmibe vevő és korlátozó normák, hogy a szabadságunk léttényéből eredő következményeket egyszerűen el sem tudjuk képzelni. A szabadságot nem elsősorban az alattvalókat irányító vezetés, hanem a szolgalelkűségben élők értetlensége és ebből eredően a szabadok iránti dühe veszélyezteti. Az erőszakon alapuló közösségi struktúrák, társadalmak (jelenleg kivétel nélkül ilyenek léteznek – ez alól a megvalósult demokráciák sem kivételek) a közösség tagjait nem a szabadságra, hanem az irányítók érdekeit szolgáló hozzáállásra nevelik. Nem szabaddá, hanem irányíthatóvá. A legtragikusabb, hogy ezt az interiorizáció, azaz a bensővé tevés eszközével érik el, hisz a hazug, torzító “értékek“ védelmére, betartatására nem lehet mindenki mellé “rend”-őrt állítani. Ezért belső ellenőrt, úgynevezett “erkölcsi” normákat fogalmaznak meg, amelyek ugyanezt a célt szolgálják. És ahogy az az erőszakhoz illik, a normák be nem tartása esetén súlyos, akár örökkévaló büntetést helyeznek kilátásba. A külső és a belső rend biztosítékául a megtorlástól való félelem feltámasztása és folyamatos ébrentartása szolgál. És ahol a félelem, ott nincs szabadság. Ahol nincs szabadság, ott nincs szeretet. És ahol nincs szeretet, ott nincs emberhez méltó élet. 

Az ember szabad létező. Ez azt jelenti, hogy létének tudatos szférájában cselekvéseit a döntése előzi meg. A tudat az, ami megkülönbözteti más létezőktől. Mivel részese a nem tudatos anyagi világnak is, számtalan döntést nem igénylő cselekedete is van. Ezek biológiai eredetűek. Az élettelen és élő anyag reá vonatkozó törvényei nem korlátokat jelentenek a szabadságának, hanem keretet adnak a számára. 


Az emberi szabadság létéből eredő következmények

Szabad vagyok. Akkor is, ha ezt nem veszem tudomásul, akkor is, ha ezt mások nem veszik tudomásul. A szabadságomat nem tudom feladni. Ha úgy tűnik, hogy feladtam, az is a szabad döntésem következménye: szabadon döntök, hogy kitől függjek, kihez tartozzam. 

A szabadságom a maga tisztaságában, a bensőmben ragyog. Külsőleg ritkán látszik, hisz a lelki, testi kényszerek hálójában vergődve, az erőszaknak engedve úgy tűnik, eleget teszek a kényszernek, belül azonban nem azonosulok a kívülről látható cselekvésemmel. Mivel egy, egész vagyok, a belső szabadságom és a külső kényszerhelyzetem disszonanciája gyötrelemmel tölt el. Fáj a létem. Amikor már nem bírom elviselni létem fájdalmát, ott a szabadság végső ajtaja: az öngyilkosság lehetősége. 

A szabad létezőnek nincs kötelessége. A szabad létező számára a kötelesség szabadon vállalt szolgálat. A kötelesség csak a közösségben értelmezhető fogalom. A közösséget, amelyben viszont van kötelesség, azt pedig szabadon választom. Azt a közösséget, amelybe létkényszer révén kerültem (család, nemzet, ország), szabadon felvállalhatom, vagy megtagadhatom. Ahol pedig nincs kötelesség, ott a számonkérés sem lehetséges. 

A szabad létező nem sajátítható ki! Nem lehet megszerezni. Nem megvásárolható, el nem tulajdonítható. 
A másiké csak úgy lehet, ha ő, a benne ragyogó szabadságában úgy dönt, hogy odaadja magát a másiknak. Csak így lehet a másiké és csak addig, amíg ez az odaadottság tart. 


Kurt Tepperwein

Megjegyzések

Megjegyzés küldése