Engedd el, és örökre a tiéd lesz!




Kb. 6 éve beleszerettem egy nálam sokkal idősebb férfiba. Amikor először megláttam, éreztem, tudtam, hogy nekünk dolgunk van egymással, nekünk együtt kell lennünk. Hamar kiderült hogy párkapcsolatban él, ezért igyekeztem elkerülni, nem foglalkozni vele. Ez olyan "jól" sikerült, hogy a találkozásunkra rá fél évre a szeretője lettem kb. 2 éven keresztül. Rengetegszer megalázott, megbántott, tárgyként kezelt, de én akkor is "tudtam", hogy egyszer együtt leszünk, már csak idő kérdésre. Abban reménykedtem, hogy feladja értem az akkori párkapcsolatát és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Rettenetesen éreztem magam, depressziós lettem, bezárkóztam otthon. Akiket barátoknak hittem, rájöttem hogy mégsem voltak azok. Ekkor kezdtem el olvasni az oldaladat facebookon. Eldöntöttem hogy elmegyek hozzátok, de persze valami kifogás miatt legalább 3x visszamondtam a jelentkezésem. Amikor már rettenetesen fájt és fizikai fájdalmaim is voltak, bejelentkeztem Mártihoz egyéni oldásra. Elmentem hozzá, majd aznap este megjelent álmomban Ő és arra kért, hogy várjam meg, mert jönni fog, de a barátnőjét most még nem tudja elhagyni, ne haragudjak rá ezért, de mindenképpen várjam meg. Annyira valóságos volt ez az álom, mintha a lelke szólt volna hozzám. Márti tanácsára bejelentkeztem csoportos családi oldásra. Olyan hihetetlen, de pont az oldás előtti este felhívott telefonon, pedig előtte már vagy 3 hónapja nem keresett. Tudni kell azt, hogy kb. hetente, másfél hetente felhívott telefonon, találkoztunk korábban, de volt, hogy egy hónapig nem tudtam róla semmit. Szóval az első oldás előtti este eszébe jutottam... Szorgalmasan jártam oldásokra, szinte észre sem vettem, de a környezetem szerint sokat változtam jó irányba. Az emberek is kedvesebbek lettek hozzám, felfigyeltek rám a pasik is, kezdtem magam jól érezni. Egyszer csak elegem lett abból, hogy Ő akkor hív fel telefonon amikor csak kedve tartja, ráadásul mindig felzaklatottak a hívásai, ezért lecseréltem a telefonszámomat. Innentől kezdve semmit nem tudtam róla. Jártam havonta oldásokra, olvastam sokat és bíztam abban, hogy ha dolgunk van egymással, úgyis találkozunk. Telt az idő, mindennap jobban éreztem magam és boldog akartam lenni. Eszembe jutott még sokszor Ő, de már nem úgy, mint régen. Eltelt kb. 1 év, hogy semmit nem tudtam róla. Kíváncsi voltam rá, hallani akartam a hangját, ezért felhívtam őt rejtett számról (a telefonszámát természetesen fejből tudtam), és megdöbbentem amikor hallottam, hogy már nem él a telefonszáma. Azt gondoltam, hogy ez a vég és itt végleg elszakadtunk egymástól; sem Ő, sem én nem tudtuk a másik telefonszámát. Majd elmentem augusztusban egy "nőiesség és szerelem mágiája" nevezetű oldásotokra. Úgy éreztem - és oldás után Márti is mondta - hogy most átszakadt bennem valami, nagy hatással volt rám ez az oldás. Innentől kezdve beindultak a dolgok. A munkahelyemen másnap 3 férfi kollégám vallott szerelmet nekem és akivel konfliktusom volt, magától odajött hozzám és bocsánatot kért, megbeszéltünk mindent. Életemben nem kaptam annyi bókot, mint amennyit ezután az oldás után kaptam, pedig semmit nem változtattam meg magamon. Szinte szerelmes lettem önmagamba, az életbe, annyira élveztem az életet, hogy nem akartam aludni sem éjszakánkét, tele voltam energiával. Eltelt kb. 1 hónap, amikor is rájöttem, hogy Ő még mindig itt van a szívemben, és azért nem tudok kialakítani egy párkapcsolatot sem, mert nem engedtem még el. Egy este elkezdtek potyogni a könnyeim, órákon keresztül csak sírtam, sírtam, hogy mi a francért nem tudom Őt elengedni. Majd életemben először KOMOLYAN azt gondoltam, éreztem, hogy azt szeretném, hogy Ő boldog legyen, ha velem, akkor velem, de ha a barátnőjével, akkor a barátnőjével, ha egy harmadik személlyel, akkor vele, mindegy, csak az a lényeg, hogy boldog legyen. Lélekben a bocsánatáért könyörögtem, hogy rá akartam erőltetni magam, megbocsájtottam neki hogy nem engem választott. Rájöttem, hogy hiába érzem hogy mellette boldog lehetek, ha Ő nem így gondolja, nem tudok mit csinálni. Kisírtam magam és szó szerint éreztem, hogy megtörtént az elengedés, elbúcsúztam tőle minden jót kívánva. Szinte biztos voltam abban, hogy ebben az életben mi már nem fogunk találkozni. Ezután pont egy hétre rá "véletlenül" összefutottunk, több mint 1 év után. :)
A barátnője még megvolt neki, de már teljesen más szemmel néztem rá. Telefonszámot cseréltünk, de nem hívott, nem mintha vártam volna a hívását.. 1 hónapra rá felhívott, hogy találkoznunk kell. Kiderült, hogy 2 héttel előtte közös megegyezéssel szakítottak a barátnőjével és elmondta, hogy augusztusban történt valami törés a kapcsolatukban, amikor is elkezdtek távolodni egymástól, teljesen kihűlt a kapcsolatuk. Én pedig augusztus elején voltam azon a bizonyos női oldáson, ami olyan nagy hatással volt rám! Beszélgettünk rengeteget és kiderült, hogy ezalatt az 1 év alatt nagyon sokszor eszébe jutottam, hogy vajon mi lehet velem, de nem volt bátorsága megkeresni engem. Természetesen azóta együtt vagyunk és jövőre indul a baba projekt! :)

Azt gondolom, hogy ha Ő korábban otthagyta volna a barátnőjét és összejöttünk volna, szinte biztos hogy megcsalt volna engem és lehet, hogy még ehhez az exéhez is visszament volna egy idő után. Így volt a jó ahogy történt, hiszen nekik biztosan volt még lerendezni valójuk egymással, majd szépen kihűlt a kapcsolatuk, békésen szakítottak és lezárták. Mindkettőnknek jót tett ez a távolság és ennek ellenére lélekben végig össze voltunk kötve. Tehát nincs értelme félni attól, hogy elszakadunk a másiktól, ha pl. nem találkozunk vagy beszélünk hetekig, hónapokig. És az elengedés nem azt jelenti hogy nem gondolunk Rá, nem szeretjük már Őt, hanem "csak" a hozzájuk való görcsös ragaszkodást kell elengedni. 
Köszönök mindent Nektek Viki és Márti, amióta ismerlek Benneteket, nagyon sokat fejlődtem! 

Anett



Megjegyzések

  1. Nagyon tetszett ez a történet.
    Én is ebben a cipőben járok.
    Szeretek valakit, aki csak félig vállalt fel, pedig szeret.
    Ezért barátságosan véget vetettem a kapcsolatunknak.
    De itt él bennem, szerintem örökké....
    És nem tudom, lesz- e ennek ellenére folytatás.
    Most úgy élek, hogy nem lesz....

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok, hát nekem , pár dolgot kivéve, szinte mehegyezik a történet. Annyit sírtam amikor olvastam, mert valahol olyan szomorú (legalábbis Anettnak) amin keresztül ment. Én sajnosvalószínű, h olyan mélyen benne vagyok ebben, h nem tudok ebből kiszabadulni, egyszerűen nem tudom őt elhagyni,-képtelen vagyok, annyira fáj a hiánya, h borzalmas. Sajnos nekem is fizikai fájdalommal jár ez sokszor. Úgy érzem, h a mellkasom sokszor szétszakad belül. Néha én is órákon át sírok, és nem bírom abbahagyni, még most is ahogy írom a sírokat, nem tudom, h mikor múlik el, de én ilyen helyzetben még nem voltam. Ha vele maradok, fáj, de ha elhagyom még jobban. Már ötször próbáltam elhagyni, és mégis egy- két nap múlva visszamentem hozzá. Nálunk sajnos rosszabb a helyzet.....házas, van egy lányuk aki már házas, és most várják az első babájukat. Néha olyan borzalmasnak érzem magam, h hogyan kívánhatnám azt, h valaki elhagyja a családját miattam, de sokszor olyan mint aki mindig visszahúz, mert állítása szerint szeret, de ugyanakkor annyira fáj, h ha elmennék, nem tartana vissza.... már függök tőle, de sajnos tényleg így van, h eleinte boldog voltam, amikor visszamentem hozzá, és minden ment tovább, de már ez nem tart soha sokáig, mert ugyanúgy alig látom,felhívni szinte nem tudom.... és csak szakadok szét egyre jobban belül. Már nem merem mondani neki, h mennyire fáj, mert ezzel lehet, h csak rontanék a helyzeten, de így meg magamat teszem belül tönkre, de nem tudok szabadulni tőle, nekem nem megy....... képtelen vagyok. Van amikor álomba sírom magam.... Nem tudom, h mi lesz velem, nem tudom.... miért sodorta őt az élet hozzám.... miért...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése