Karmikus társak, tanítók és igaz szerelem


Akkor az első kérésnek eleget téve, szeretnék írni Nektek magamról, illetve arról, hogyan vonzottam be a másik felem. :)
Nem választottam magamnak könnyű gyerekkort, anyukám 17, apukám 19 évesek voltak, amikor megérkeztem a családba (csak azért kezdem ennyire a legelején, mert ez szorosan összefügg a párkapcsolattal). A szüleim kapcsolata nem szerelem volt, csupán egy jól sikerült “barátság” :) Nyilván nem voltam tervezett gyermek (sőt, első szexuális élmény hozadéka lett egy új élet), így egész életemben meg akartam felelni. Sokszor éreztem magam feleslegesnek. Tudtam, hogy engem nem vártak. Sőt, nyűg és teher voltam. Később ezekkel az érzésekkel mindig sikerült olyan párt választanom, akik tovább erősítették bennem az áldozatszerepet. Az érettségi után még aznap összepakoltam és elköltöztem egy fiúhoz, akit alig ismertem. Ő nem a makulátlan múltjáról volt híres. 3 és fél év megaláztatás után tovább léptem. Megcsaltak, ugyanúgy, mint anyukámat. Nálunk a családban ez volt a nők programja. Ezt cipeljük generációk óta. Ez sok helyen így van, csak nem beszélnek róla. Őszintén szólva, sosem hittem el, hogy lehet egy olyan párom, aki önmagamért szeret. Bennem általában megmentőt láttak a férfiak, természetesen azért, mert ezt a szerepet vettem magamra még gyermekkoromban. Állandóan meg akartam menteni a szüleimet. 22 éves korom után nem is nagyon voltak kapcsolataim, plátói szerelmekbe menekültem, a valóság mindig túl rideg volt. Olyan emberek után sóvárogtam, akikről tudtam, hogy elérhetetlenek. Egyfajta önvédelem volt ez. Tudat alatt tudtam, hogy így nem sérülhetek. Borzalmasan szenvedtem, és hibáztattam mindenkit a boldogtalanságomért. Közben elkezdtem tanulni és próbáltam megérteni a dolgok értelmét. Mindig újabb és újabb feladatok elé állított a sors. Nekem mindig kellett valaki, akiben reménykedhetek, de közben megmagyaráztam magamnak, hogy nem állok készen egy kapcsolatra. 
14 éves koromban szerelmes voltam egy focista fiúba (legalábbis azt hittem, szerelmes vagyok), akinem volt felesége. Természetesen csak távolról szerettem őt. 2-3 éven keresztül mondogattam, hogy biztosan neki leszek a felesége. 30 éves koromban futottunk össze újra. Na vajon mikor? A válópere napján. Amikor elhárult minden akadály, és tényleg lehettem volna a felesége. Vigyázz, mit kívánsz, mert megvalósul! Szerelmes lett belém. Hát igen, de ő nem az volt, akinek 14-16 évesen elképzeltem. Lett belőle egy rövid kapcsolat, de aztán meghalt ez a fiú. Ahogy elkezdtem oldani magam, sorra bukkantak fel a múltból a lerendezetlen kapcsolatok. Szép sorban elkezdtem feldolgozni őket, és egyre jobban éreztem magam. 
Majd 33 éves koromban pont egy lélektárs oldás után az interneten ismertem meg egy srácot, ami akkor rendkívül sorsszerűnek tűnt. Véletlenszerű volt az egész, az élet intézte. Minden érzést megkaptam tőle, amire valaha vágytam. ő volt az első, aki “más, mint a többi”. Ma már tudom, hogy azért, mert közben rengeteget változtam, és elkezdtem magamba engedni a szeretetet. Megtapasztaltam, mi az az önzetlenség, a szabad akarat és a valódi szeretet. Amikor nem vársz viszonzást. Kis idő után kiderült, hogy ő párkapcsolatban él, de még mielőtt találkoztunk volna, szakítottak. Néhány hét csoda következett, egy gyönyörű érzés költözött a szívembe. De még mindig tele voltam félelmekkel. Még mindig kevésnek éreztem magam. Így utólag teljesen egyértelmű, hogy még mindig nem voltam felkészülve egy igaz szerelemre. Ott működtek bennem a régi fájdalmak, pedig azt hittem, már régen túl vagyok rajtuk. Ezek a kapcsolatok azért jönnek, hogy rádöbbentsenek, mely részeink nincsenek még begyógyítva. Kevés meditálni ezeken, át kell ültetni a gyakorlatba. 
Aztán megtörtént a legszörnyűbb dolog a világon, szó nélkül eltűnt. Egyszerűen nem jelentkezett többé, pedig előző nap még azt mondta, mi egy lélek vagyunk. Kezdődött egy óriási küzdelem magammal. Megint megbírkózni azzal, hogy kevés vagyok… Én csak arra vagyok jó, hogy elhagyjanak… Hogy kihasználjanak… Amennyire csak lehetett, a lehető legmélyebbre süllyedtem az önsajnálatban. 
El kellett kezdenem újra gyógyítani magam. Elő kellett szendem a régi emlékeimet. Meg kellett értenem, miét történik ez velem. 
Aztán jött egy új férfi az életembe (aki egyébként régóta ismertem), és Ő még nagyobbakat rúgott belém. Azt hittem, érzelmileg már nem süllyedhetek lejjebb, de rácáfoltam. :) Ami negatív történhet egy kapcsolatban, az velem megtörtént. Amennyire csak meg lehet alázni egy embert, velem megtették. Utólag rendkívül hálás vagyok neki, mert igazán ő adott nekem esélyt arra, hogy meggyógyítsam ezt az áldozatszerept magamban. Rájöttem, hogy ezt csak azzal teszik meg, aki hagyja. Rájöttem, hogy azért bánt, mert ezt várom el. 
Nagyon nehéz volt, de elkezdtem összeszedni magam. Értettem én az eszemmel, hogy el kell engednem ezeket a helyzeteket és embereket, de a szívem máshogy érzett. Harcolt egymással a kettő. 
Végül felismertem, hogy az elengedés mást jelent, mint amit eddig hittem. Nem a szeretetet kell elengednem, hanem a fájdalmat. Hinnem kell abban, ha dolgom van vele, akkor úgyis elvezetnek bennünket egymáshoz. Ha pedig nincs, akkor ha fejen állok, akkor is vége lesz ennek a kapcsolatnak.
Ezért telefont ragadtam, felhívtam ezt a fiút és elmondtam neki, hogy az ő élete az értékrendem szerint az emberiség legalja, de mindezek ellenére szeretem őt. Tudom, hogy ez nem szerelem, de feltételek nélkül szeretem őt. Megköszöntem a sok tanítást amit adott, de mondtam, hogy itt az idő elengedni egymást. A lelkitársak nem feltétlenül párkapcsolat céljából kerülnek egymás életébe. Elmondtam, milyen hálás vagyok neki, amiért megtanított feltétel nélkül szeretni, és mindig itt lesz a szívemben, de ez a szenvedés teljesen felemésztett. Nem harcolok azért, hogy ne szeressem, mert ha tegnap szerettem, holnap is fogom. Ez a szeretet. Azt nem lehet kitörölni. Ezt el kell fogadni. De ez nem azt jelenti, hogy együtt boldogok tudunk lenni. Ezt a szívem mélyén mindig tudtam, de nem akartam ezzel szembenézni. 
Az energiák elég gyorsan működtek. Ahogy megtörtént a valódi elengedés, 2 órára rá megismertem a párom. 
A telefonbeszélgetés után azt éreztem, már nem akarok mindináron társat. Tudtam, ha itt az ideje, úgyis megjelenik. Nem sokat kellett várnom. :) 
Egyáltalán nem vettem őt komolyan, főleg mikor megtudtam, milyen fiatal. Jót tett a lelkemnek, hogy valaki tisztel és kedves velem. Aztán elég hamar, pár nap után komolyra fordultak az érzelmek. Ez teljesen más volt, mint előtte. Nem aggódtam, nem stresszeltem, nem féltem attól, hogy mi van, ha elveszítem. Minden olyan természetes volt és jött magától. Én dupla nyilas vagyok, ő dupla ikrek, azaz pont a tükörképem. Ami bennem hiányosság, benne többszörösen megvan, és ez fordítva is igaz. Addig nem tudunk a valódi párunkkal együtt lenni, míg vannak dolgok, amik túlzottan túltengenek bennünk, mert addig az a másikban brutális, elviselhetetlen hiányként jelentkezik. És ez fordítva is igaz. 
Rendkívül gyorsan alakult ki egy harmonikus, igazi békés kapcsolat. Ez már lassan 4 éve tart. Ahogy telik az idő, a szeretet egyre mélyül. Azt érzem, hogy otthon vagyok. Biztonságban vagyok. Ő az, aki kitalálja minden gondolatom. Aki gyógyítja a kisgyermeket bennem. Minden, amit megélünk, tökéletesnek jellemezném. Valóra váltja az összes gyermekkori álmom. Tavaly szeptemberben kérte meg a kezem, ami maga volt a csoda. Minden szépen, sorjában halad, ahogy a nagykönyvben meg van irva. Ahogy kisgyermekként megálmodtam.
A szerelem egy teljesen más érzés, mint amit hittem róla. Egy hihetetlen megnyugvás, béke és harmónia. Senki és semmi nem tud elbizonytalanítani az érzéseimben. Ez nem egy égető lángolás, hanem egy mély bizonyosság. 
Mindig azt hittem, és azt tanították velem, hogy gy párkapcsolatban is kell külön töltött idő, mert a felek megunják egymást. Háát, nálunk erre nincs szükség. Mi mindent együtt csinálunk, és ez sosem volt teher egyikőnknek sem. Ha a párom meccsre megy, akkor is szívesebben visz engem, mint a barátait. 
A boldogság része lett a mindennapjaimnak. Ahányszor megölel, hálás vagyok a létezésnek azért, hogy ezt megélhetem. Minden nap megköszönöm a sorsnak, és tudom, hogy pont a megfelelő időben érkezett. Ha évekkel előtte ismerem meg, elmenekült volna előlem, ma már tudom. 
Minden túlzás nélkül Ő a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Sokan mondják, ha szeretsz valakit, nem tudod megmagyarázni, miért van, egyszerűen szereted. Én el tudom mondani, azért szeretem a páromat, mert számomra ő a legjobb ember a világon. 
Azt nem mondom, hogy mindenkinek olyan társat kívánok, mint ő, mert mindannyian különbözőek vagyunk. Azt kívánom, hogy ezt az érzést találd meg, és azt, aki Számodra a tökély. Mert hidd el, van ilyen. 

 És szintén visszautalnék arra, hogy vigyázz mit kivánsz, mert megvalósul!!! Világ életemben májusi esküvőről álmodoztam, de amikor megkérte a kezem, más időpontot terveztünk. Aztán az élet úgy hozta, hogy csak májusban tudjuk megtartani. :) Elfogadom, hisz minden úgy van jól, ahogy van. :) Végtelenül boldogok vagyunk, és tudom, hogy ez mindig így lesz.

Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Kövess bennünket instagrammon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/

Megjegyzések