Meg kell újulni a szerelemben is

 




"Szia Viki!


Először is hálás köszönet a munkásságodért, a tehetségedért, amit kaptál, és hogy sok embernek tudtál, tudsz segíteni, köztük nekem is.  A történetem párkapcsolati témában írnám neked, hogy az emberek tudják, ilyen is létezik. Szóval én a feleségemmel, most már bátran kijelenthetem, szerelmemmel 23 éve ismerjük egymást, vagyunk együtt, 17 évnyi házasságban. Sokszor hibáztam, sokszor megcsaltam őt. 9 éve derült ki ez teljesen, de akkor már én is szerettem volna, hogy kiderüljön. Egy hajszál híján, de együtt maradtunk, meglátjuk hogyan is tovább. Sok testi tünetet vizsgálva dokik után 4 évvel ezelőtt pszichológushoz kezdtem járni, ahol egy hipnoterápia után olyan pofon jött az életembe, amely gyökeresen megváltozott mindent. Szinte öngyilkos közeli állapotba kerültem, teljesen megbillent minden, erős fizikai tünetekkel, a dokik nem is sejtve, friss tanulóként mit is okozott, de utólag csak is hálával tartozom neki, hogy ezt okozta az életembe. Nem akarom ragozni, a 4 év során az derült ki, minden egyes alkalommal, amikor valamit le kellett pakolnom, hogy a feleségemet, szerelmemet szeretem. Ebben Viki neked is óriási segítséged volt, de persze emellett számtalan dolgot próbálva, az önismeret útjára lépve. Kiderült, a feleségem előző életben olyan mély sebet ejtett bennem, hogy elhagyott, hogy ebben az életben azt teszteltem, mit bír ki mellettem. Holott most tőle ebben az életben feltétel nélküli szeretet kapok. Nagyon sok mindenen mentünk, megyünk át, azonban most jött el az idő, hogy elengedjem a kétséget, amely mindig is bennem volt, hogy milyen is egy párkapcsolat. Sok dolog történik az ember életében, amelyet szülők, örökölt és tanult családi és transzgenerációs minták okoznak, köztük természetesen nekem is elég karmikus dolog a szülőkkel is. Mindez hatással van a párkapcsolati, szerelmi életedre is. Soha nem akartam, nem tudtam igazán felnőni, de mindennek eljön az ideje. Hogy mi is a konklúzió, ami miatt a párkapcsolatról írok neked?Sokszor olvastam nálad is mesés történetekről, amelyek csak úgy megtörténnek. Lényegében a mi találkozásunk is ilyen volt, csak még nagyon fiatalon, nem is tudta az ember, hogy értékelje. Szóval sok mesés és gondtalan találkozás, szerelem van, és azt érzed ő az életed párja, a lelki társad, és minden tökéletes. De az ember változik, és sokszor a párkapcsolat is vele együtt. Hogy mibe vagy szerelmes, mit látsz meg a párodba neked kell megtalálnod, mint ahogy magadban is, hogy épp mibe lehetsz szerelmes. Mindig, minden folyamatosan változik, de egy párkapcsolatban, egy szerelmen is egy életen keresztül dolgozni kell, hogy ez a szerelem fent maradjon, megújuljon. Még egyszer hálás köszönet a munkásságodért, köszönettel, József"


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html

Megjegyzések