Írtam már egyszer, amikor megtaláltam a másik felem. Azóta már a felesége vagyok, és azóta is egy csoda Vele minden nap <3. Aztán amint helyrejött a szerelem, kihívások jöttek a karrier fronton. Volt egy munkahelyem, ahol sok évet töltöttem, lépkedtem felfelé a ranglétrán, szerettem amit csináltam - aztán kb 1 év alatt összeomlott ott a világom, nem tudtam kezelni a túlterhelést, és még csak meg sem fizették. Bár, a fizetés sem segített volna sokat, mert ez a klasszikus értelemben vett kiégés volt, arra pedig a pénz nem gyógyír. Találtam egy szuper munkahelyet, vezető pozícióból váltottam olyan szakmai pozícióra, ami értékelte a tudásomat, de nem járt azzal a nyomással, amivel egy vezetői, és lett egy nagyon jó fej, laza főnököm. Az előző után szinte pihenésnek éreztem, miközben a fizetésem lényegesen magasabb volt. Aztán jött a Covid, és 1,5 év után kiadták az utamat :-D Igazából itt kezdődött az az utazás, amiről ez a tapasztalat szól. Nyilván az ember önérzetének sem esik jól egy ilyen helyzet, de tudtam hogy nem a teljesítményemnek köszönhető, így ezen sokat nem agyaltam, a fő kérdés inkább az volt, hogy merre tovább. Szerettem volna gyorsan másik munkát találni, és találtam is 2 hónapon belül 2-t is, de mindkét helyről eljöttem - az elsőről a második kedvéért, a másodikról meg azért mert egy rémálom volt. Persze vívódtam magammal, hogy az embernek örülnie kellene hogy ebben a helyzetben talált munkát, nem kellene csakúgy feladni, meg kellene próbálni - de annyira a régi munkahelyi viszonyaim felerősített példájában találtam magam, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a lelkem ordította, hogy "fuss!". Szóval futottam, és kerestem tovább, de már körvonalazódott, mit nem akarok, és mi az amit igen, és ebből az lett, hogy míg előtte 2 hónap alatt 50 helyre adtam be a jelentkezésem, ezúttal a következő 2 hónapban csak 3 helyre. Egyszerűen ennyi volt olyan, ami megfelelt az elvárásaimnak. Már kezdtem megérteni, mit jelent ez a "szeresd magad", "értékeld magad" mantra, mert most egy olyan helyzetben választottam a saját jól-létemet, ahol mindenféle racionális érv az ellenkezőjét javasolta volna. Nem mondom, hogy mindezt nagyon magabiztosan tettem: éreztem hogy ez a helyes, de rettenetesen féltem, bűntudatom volt, hogy megengedhetem-e magamnak, hogy ennyi hónapig nem dolgozom, csak mert keresem "az igazit". Elfogynak a megtakarításaim, a férjemre támaszkodom (ja igen, kicsit kontrolláló típus vagyok, nekem ez is nehezemre esett, pedig Ő mindenben készségesen támogatott). Végül sikerült, egy elég hosszadalmasra nyúlt felvételi procedúra után, (és mostanra már a kezdés után is) úgy érzem, megtaláltam a helyem. Mind értékrendileg, mind szakmailag az én világom, és anyagilag is rendben van. Végeredményben, akár a Covid előtti munkahelyemhez hasonlítom, akár a teljes sztorit nézem a régi munkahelyemről történt váltástól kezdve, azt érzem, hogy nagyonis sorsszerű volt minden probléma ami szembejött, mert ahova ezek vezettek, az tényleg az a hely, ahol lenni akarok. Közben a sok munkanélküli hónapban tanultam szeretni magam: én egyébként egy iszonyatosan feladatközpontú ember vagyok. A munkanélküliség első 2 hónapját sikerült úgy eltölteni, hogy feladatot feladatra halmoztam a ház körül (nagytakarítás, lomolás, megint nagytakarítás), és ennyi itthon töltött hónap kellett ahhoz, hogy tényleg olyan dolgokat kezdjek csinálni, amiket én szeretnék, és nem olyanokat, ami "hasznos". Úgy tűnik, munka mellett is sikerül tartanom, hogy minden napba csempésszek valami olyan tevékenységet, ami a lelkemnek jó. Sikerült beépítenem a mozgást is az életembe, ami eddig évekig nem ment, most pedig már nem bírom nélküle. Azt kell mondanom, ez a kirúgás megváltoztatta az életemet, csak nem úgy, ahogy egyesek tervezték :-D És közhelynek tűnik ugyan, hogy a nehézségek azért vannak, hogy aztán még feljebb emelkedhessünk belőlük, de ez most tényleg igaz, hiszen ha ezek nincsenek, nem leltem volna meg a helyemet mind munkahelyi fronton, mind az énidő tekintetében. És ami miatt ez nekem most még sokkal többet jelent, az az, hogy tudom, igenis én hoztam meg a nehézségek közepette a bátor döntést, hogy nem érem be akármivel, hanem hű leszek magamhoz, ahhoz amit a lelkem súg (ordít),és nem érem be kevesebbel, mint amire igazán vágyom. Pedig még megfogalmazni is nehéz volt, hogy mi az, elsőre inkább azt láttam csak, mi nem az :-)
Tudom, kicsit hosszú lett, de ez a pandémia sokakat tett ki olyan kihívásnak, amivel előtte nem szembesültünk - legyen az munkahely vagy a bevételek elvesztése, egészségügyben dolgozók iszonyatos leterhelése, home office-ban és online oktatásban egyszerre helytálló szülük helyzete, stb. - és talán nyújt Nektek a történetem egy reménysugarat, hogy lehetséges ebből jobban kijönni, mint ahogyan belementünk, sőt, akár nagyon jól kijönni. Kívánok bátor, szívből jövő döntéseket Nektek - baromi nehéz tud lenni, sok kétség gyötri közben az embert, de megéri. Sosem éreztem még magam ennyire felszabadultnak és önazonosnak, mint most. <3. K. Viktória
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése