Pénz és előző életek




Oldáson egy olyan előző életembe kerültem vissza, amelyben középkori parasztként a franciaországi háborúkba kellett követnem az uramat. Egy vár támadásában vettünk részt. Ezután az összes ottani lakost lemészárolta a lord, aminek következtében a várban levő összes kincset meg tudta kaparintani. Olyan hálás volt azért, mert segítettem neki az öldöklésben, hogy ismét gazdaggá tett. Saját gazdaságot teremthettem magamnak. Mivel azonban mindennek a vagyonnak emberi vér volt az ára, nem telt benne sok örömöm. Akár történelmi igazságnak tekintjük ezt a történetet, akár nem, megvan a maga pszichológiai igazsága, s ez a látomás segített nekem abban, hogy a jelenlegi életemre vonatkozóan megváltoztassa a pénzzel kapcsolatos attitűdömet. Korábban valahogy “bűnösnek, a szellemi világtól távolinak” tartottam, most pedig megint elkezdtem élvezni- és egyre többet gyűjtöttem belőle. Felismertem, hogy nincs abban semmi rossz, ha valaki sok pénzt keres, ha azt becsületesen teszi, nem pedig más kárára. J.H.



Megjegyzések