Szerelem és lélektársi kapcsolatok



2012-ben elindult egy óriási átalakulás a Földön, melynek végeredménye egy sokkal jobb életminőség lesz. Ebben az időszakban megfigyelhetjük, hogy teljesen átalakulnak emberi kapcsolataink.  


Az embereket most szembesítik legmélyebb félelmeikkel. Sokakat kényszerít döntésre az élet, hogy átértékeljenek régi barátságokat, rokoni kapcsolatokat, házasságukat. 


Ez az időszak nagyon sok embert elengedésre tanít és arra, hogy megtanuljon feltételek nélkül szeretni. Gyakoroltatják velünk az elfogadást, megértést, alázatot és a megbocsátást. 


Csalódást okoznak hozzánk közel álló személyek, ugyanakkor segítségünkre sietnek ismeretlenek. Úgy gondolom, mindennek megvan a maga helye és ideje. Mindennek megvan az oka és a célja. Ha befelé figyelünk, megkapjuk kérdéseinkre a válaszokat. 


Egyre több ember érzi, hogy hiányzik valami az életéből. Talán nem tudja megfogalmazni, mi az, de folyton keresi. 

Mintha bekapcsolna lelkében egy program, vágyik a mély szerelem, a feltétel nélküli szeretet, a beteljesedés után. 


Ez az időszak sokaknak megadja a lélektárssal való kapcsolódást. Vannak, akik még nem szeretik magukat eléggé ahhoz, hogy létezni tudjanak egy feltétel nélküli szereteten alapuló, őszinte kapcsolatban. Bár a lélektárs-kapcsolódás megtörténik, a beteljesülés még várat magára. Elindul egy óriási fejlődési folyamat. A következő 9-10 évben teljesen átalakulnak emberi kapcsolataink. Más dolgok kapnak hangsúlyt és figyelmet, az emberek egyre inkább igénylik azokat a kapcsolatok, melyben lelkük hazaér. 


Találkozol valakivel, és lelkeitek felismerik egymást. Úgy érzed, hazataláltál. A lélektársak egymásra találása hihetetlen nagy csoda, mégis az emberek egy része megijed és menekülőre fogja, mert fél, hogy irányítható lesz, és minél jobban szeret, annál sebezhetőbb. Az emberek másik fele pedig rabja lesz ennek az érzésnek, és függni kezd a másik embertől. 


Sokat kell tanulnunk a szerelemről a következő években. Meg kell nyitni a szívünket és ráérezni, hogy a csoda ott van bennünk. A feltétel nélküli szeretet nem vár viszonzást. Nem azért szeretek valaki, hogy viszontszeressen, csupán az adás öröméért. Azért, mert jó szeretni. Hajlandónak kell lennünk megszabadulni az elvárásoktól. 

A szerelem nem bartel üzlet. Nem azért szereted a másikat, mert viszontszeret, hanem csupán önmagáért. Nem akarod megváltoztatni, nem elégedetlenkedsz, folyton azt közvetítve felé, hogy nem elég jó. 


Sokan vannak, akik türelmetlenek, ki akarják zsarolni a kapcsolatot. Biztos vagyok benne, hogy őket lélektársa a  következő években leckék által türelemre tanítja.


Elsőként ezek a helyzetek megtanítják velünk az elengedést. Eltűnik a másik, vagy ideiglenesen másik párt választ magának. Aztán jön az alázat, a megbocsátás, majd az elfogadás leckéje. Egyik sem fog menni, ha nem tesszük zsebre az egónkat. 


Ha nem jött létre még köztetek fizikai síkon a kapcsolódás, az azért van, mert mindkettőtöknek jelenleg más feladatai vannak. Sokkal bölcsebb ezekre koncentrálni, és hagyni, hogy a másik is saját útját járja. Tudom, hogy ez nem egyszerű. De pont ez a lényeg. Rajta kívül ezt senki más nem tudja megtanítani veled. 


Arra kérlek, ne akard mindenáron meggyorsítani a folyamatot. Ne akard megoldani a feladatait. Ne akard megmenteni önmagától. Ne akard ráerőszakolni magad. Ne hidd, hogy te jobban tudod, mire van szüksége, mint ő maga! 

 Becsüld őt, tisztelt a szabad akaratát!  Hidd el, hogy egyedül is megállja a helyét és megjárja az útját. A lélek-kapcsolat úgyis megmarad. Engedd el a kezét és bízz az isteni gondviselésben. Minden okkal történik a világban.


Ilyenkor jön a következő kérdés: Ha nincs itt az ideje, akkor miért találkoztunk?  Ezen mindig jót mosolygok. Vajon mennyivel szebb azóta a világ? Ezeknek a találkozásoknak a célja, hogy megtanulj olyan dolgokat, amire eddig semmi és senki más nem tudott motiválni (pl. elengedés). Ajándékként fogd fel ezt a találkozást. Ez egy kiváltság.  Ő egy óriási tükör számodra. Jelenléte által megláthatod, mi az, amiben még változnod, fejlődnöd kell. Ha nem vállal fel, kérlek azon gondolkodj, te még miben nem vállalod magad. Ha visszautasít, akkor gondold át, te mit utasítasz el magadban. Ő semmi mást nem tesz, mint megmutat téged önmagadnak.

 Meg kell értened, hogy elsőként az a feladatod, hogy tisztában légy azzal, ki vagy te, és mit keresel a világban. Le kell vetned az összes álarcod, amit a neveltetés és a társadalom rád kényszerített. 


A lélektársak egymásért (is) születtek. De hogyan tudna valaki feltételek nélkül szeretni, ha nem vagy önmagad? Addig nem látja a valódi értékeidet. Hogyan tudna szeretni, ha önmagadat sem szereted? Amikor még magadnak sem mered megmutatni, ki is vagy te. 

Fel kell ismerni, hogy a játszmák ideje lejárt, nincs szükség álarcokra. Aki azt akarja, hogy szeressék, az legyen szerethető. Aki azt akarja, hogy szeressék, az tanuljon meg először szeretni. Főként önmagát.


Légy hálás azért, hogy ő létezik. Bárhol van, bárkivel és bármit is csinál. Légy hálás minden felismerésért, amihez elvezet téged. Akár lesz még dolgotok egymással, akár nem.


Hiszen a szeretet elfogad. A szeretet megbocsát. A szeretet csak megállíthatatlanul áramlik. Ha ezt megtanulod, megértél egy lélektársi kapcsolatra. 


Szeretettel: 


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



Megjegyzések

  1. Én sem Pesten élek de nagy szükségem lenne a segítségedre Viki.

    VálaszTörlés
  2. En is eltem valakivel kirol ma is hiszem hogy lelektarsam volt.rejtve meg mindig hiszem hogy meg osszefut utjaink.nehezen engedtem el,es o is engem,de egymas mellett keptelenek voltunk elni szokasaink es nezeteink miatt.nincs perc hogy ne gondoljak rea.es erzem hogy o is ugy van vele.

    VálaszTörlés
  3. Kedves viki olvasom itasaid nagyon jo tampontokat kapok mar jo uton hakadok megertettem sok mindent ikerlangok folyamatait koszonom hogy vagy nekunk aldad rad

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése