Biztonság vagy változás?



Észrevetted, milyen sokan azonosítják a “biztonságot” azzal, hogy beleragadnak bizonyos élethelyzetekbe? Milyen sokan becsapják még önmagukat is? 

Biztonságnak minősítik a megszokott párkapcsolatot, attól függetlenül, hogy már réges régen nem működik. Pedig sokkal több feszültséget, kellemetlen érzést nyújt, mint boldogságot. 


Más biztonságosnak véli az évek óta meglévő munkahelyet, ahonnan szinte minden nap feszülten távozik, és viszi haza a problémákat. Nem becsülik meg sem anyagilag, sem szakmailag. 


Vannak emberek, akik azért éreznek biztonságosnak emberi kapcsolatokat, barátságokat, mert régóta tartanak. Felszínesek, de legalább együtt tudnak keseregni az élet 'tragédiáin'. Ha ez nem lenne, talán üresebbnek éreznék az életüket. 


A legelkeserítőbb talán az, hogy úgy élnek le életeket, hogy minden nap ugyanazt teszik, az egész létezésük rutinná válik. Élettelenül, lélektelenül ébrednek és hajtják álomra fejüket. Várják, hogy jobb legyen, várják a megváltást, és fogalmuk sincs arról, hogy ez mind ott lapul bennük. A sors áldozatának érzik magukat, és nem akarnak szembe nézni azzal, hogy ami körülöttük van, az mind a saját gondolataik és hozzáállásuk eredménye. 


Tudom, a változás sosem egyszerű. A változás fájdalmas. De sokkal fájdalmasabb, ha úgy halad el az élet a fejünk felett, hogy sosem éltünk igazán. Akkor már hiába mondjuk, hogy: Mi lett volna, ha...? 


Dönts ma  a változás mellett és meglátod, milyen gyorsan megváltozik körülötted a világ!


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



MentésMentés
MentésMentés

Megjegyzések