2016. június 30., csütörtök

Minden kapcsolatunk egy tanítás


Emberi kapcsolatainknál nincs jobb lehetőségünk a tanulásra, a fejlődésre. Ha mélyen a lelkedbe nézel, látni fogod, hogy pont azok az emberek vittek előrébb, akik megbántottak, megaláztak, beléd rúgtak. Nehéz helyzetek után mindig meghoztál olyan döntéseket, amiket már régen kellett volna. Tőlük lettél erősebb, céltudatosabb, s talán jobban értékelted a jót. Ők voltak azok, akik lelked sötétebbik oldalát tükörként tartották eléd, hogy észrevedd, mi az, ami még mindig ki tud billenteni egyensúlyodból, amit még gyógyítani kell magadban. 

Utólag mondj köszönetet minden embernek, aki eddig az életed része volt. Légy hálás mindazért a tanításért, amit tőlük kaptál, mert általuk lehetsz az az ember, aki ma vagy. És fogadjuk el, hogy talán ezeket az embereket mi is tanulásra késztettük. 

Amint leveti az ember a páncélját, lerakja a félelmeit, megerősödik, és semmilyen emberi viselkedés nem hozza ki a sodrából, észreveszi majd, hogy olyan emberekkel hozza össze a sors, akik már a tiszta szereteten keresztül tanítják őt. De míg tele vagyunk haraggal, félelemmel és önbüntetéssel, esély sincs rá, hogy befogadjuk és érezzük ezt a szeretetet.

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


MentésMentés

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése