2016. december 27., kedd

Bízd magad a sorsra!


Kedves Viki! Arra jöttem rá, hogy érdekes dolog ez a karmaoldás. Nekem először teljesen más dolgok kezdtek el változni az életemben, mint amiért mentem. Engem elsősorban, s talán kizárólag is, a párkapcsolati téma érdekelt. Méghozzá az, hogy miért nem tudom a megfelelő társat bevonzani. 37 éves vagyok, és az utóbbi két évben már teljes stresszben éltem amiatt, hogy kicsúszom az időből. Csodálkoztam is, hogy az első oldás alkalmával ez a félelem megszűnt, mert valahogy sikerült tudatosítani magamban, hogy minden a maga útján halad, s talán nem véletlen ez sem. Nekem ez volt a legnagyobb felismerésem. Sokkal könnyebben fogadom el azóta a dolgokat, és tudom, hogy minden csak a maga idejében tud megtörténni. Az oldáson azt láttam, hogy egy hatalmas nagy tükör előtt állok. Láttam kívülről magam csodálatosan szépnek, de mikor tükörbe néztem, egy rusnya, megtört nő nézett vissza rám. Rájöttem, hogy sokkal rosszabbnak látom magam, mint amilyen valójában vagyok. Sokat gondolkodtam utána ezen és azt érzem, sokkal jobban szeretem már magam, mint pár hónappal ezelőtt. S talán mindennek a kulcsa ebben rejlik. Utólag nagyon jól látom az összefüggéseket. Vártam a csodát, nem jött. Minden férfi, aki szembe jött velem, arról azt gondoltam, na talán most megérkezett az igazi. Aztán ahogy jártam az oldásokra, megtanultam elengedni ezt a görcsös akarást. Rábíztam magam a segítőimre. A második párkapcsolati oldás után olyan dolog történt, amit előtte nem hittem volna. Felhívott az apám, aki gyerekkoromban elhagyott, s azóta semmit nem tudtam róla. Akkor hirtelen nem értettem, de mostmár tudom, hogy a dolgoknak van egy menete. Azért sem tudtam normális kapcsolatot kialakítani, mert valahol féltem attól, hogy én is úgy járok, mint édesanyám. Apukám megjelent, s meg kellett bocsátanom neki. Óriási teher és nyomás hullott le rólam. Megpróbáltuk rendezni a dolgainkat, meg kellett, hogy értsem őt ahhoz, hogy meg tudjak bocsátani. Ez megtörtént, s azóta tarjuk akapcsolatot. Megbocsátottam magamnak is, hogy eddig ekkora haragot hordoztam magamban apu miatt. Szépen, a maguk rendjében történtek a dolgok. Láttam, hogy a dolgoknak van egy menete, és nem úgy van, hogy kapok egy oldást, és másnaptól minden happy. A következő oldás után anyukámmal nagyon csúnyán összevesztünk. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amit sosem. De végre kibeszéltük a 37 év sérelmeit. Természetesen megbocsátottunk egymásnak, s azt éreztem, hogy a feszült szálak, amik eddig köztünk voltak, mind megszűntek. Ez is egy szükségszerű tisztulás volt. Szépen lassan, minden emberi kapcsolatom (legalábbis a lényegesebbek) elkezdett kitisztulni. Azok a kapcsolatok, amik a párkapcsolatom kialakulását gátolták. Először a családban jött létre a rend. Elértük azt is, hogy a szüleim egymásnak megbocsátottak, újra kommunikálnak egymással több, mint 20 év után. Én hiszem, hogy szinte minden a megbocsátásban rejlik. A testvérem is megbocsátott Apunak, és egy délutánt négyesben töltöttünk. Csodálatos volt. Ez pont mikuláskor volt, ami egyébként is egy kicsit családi esemény. A tesómnak ott volt a két kisfia, egy igazi boldog családnak éreztem magunkat. Én teljesen megnyugodtam, el is felejtettem, hogy pár hónapja még azon aggódtam, hogy találok társat magamnak. Én soha ilyen felszabadultságot, boldogságot nem éreztem. S rájöttem, hogy nekem igazán erre volt szükségem, mert a társamtól akartam azt a biztonságot megkapni, amit a család nem adott meg nekem... Ezért akartam olyan görcsösen. Ahogy a béke helyreállt a családban, felgyorsultak az események. December 12-én (az atlantiszos oldás után 2 nappal) megismertem egy fiút, aki csomagot kézbesített nekem. Megtörtént az első látásra szerelem. Soha az életben nem éreztem még ilyet. Teljesen letaglózott a tekintetével. S bár nagyon friss még a kapcsolat, én hiszem, hogy megtaláltam az igazit. Ezt az ember érzi. Felhőtlenül boldog vagyok. Rengeteget köszönhetek Neked Viki, mert rájöttem arra, hogy minden a megfelelő időben történik, hogy nem lehet felcserélni a dolgokat. Megtanultam, hogy nem a párkapcsolat az elsődleges, hanem a magunkon lévő munka. Nekem kellett készen állnom ahhoz, hogy megérkezhessen a társam. Szeretnem kellett magam. Elfogadni. Amíg nem szeretem magam, hogyan szerethetne más? Meg kellett tanulnom megbocsátani. Azt hiszem, ez még jól fog jönni a későbbiekben. :) Szerintem az oldás azt teszi rendbe, amire szükségünk van a sikerhez, nem azt, amit mi hirtelen akarunk. Tudni kell rábízni magunkat a sorsra! Nekem ez volt a leghasznosabb, amit megtanultam. Köszönöm! Anita 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése