2016. december 27., kedd

Találkozás az ikerlelkemmel

kép: pinterest.com


Pár hónappal ezelőtt kerestem fel Vikit. 23 éves vagyok, egyetemista. Attól a naptól kezdve, hogy először jártam Nála, megváltozott az életem. És ennek egyetlen oka van: mert értelmet nyert. 

Értelmet nyert már a legelső alkalommal az életfeladatom tisztázása után. Erről majd csak később írnék részletesen, ha sikerült látványosabb változást elérnem. 

Következő alkalommal a párkapcsolati oldásra mentem. Volt egy személy az életemben, akitől már évek óta képtelen voltam elszakadni. Viki azt mondta azért, mert szerelmi kötelék van közöttünk. Egyik előző életemben össze akartunk házasodni, de én nem mentem el az esküvőre. Azt mondta, majd visszautazunk, és megértem, miért alakultak így a dolgok. Erre azonban már nem volt szükség, mert elkezdtünk beszélgetni a lélektársamról, akivel már sok-sok életemet éltem le. És akinek a gondolatban való felbukkanása is söpört mindenki mást… 

Oldáson elhangzott, hogy el kell engednem azt a másik kapcsolatot ahhoz, hogy megismerhessem a lelki társam, akivel együtt élem majd le az életemet. 

Ezt megerősítve csináltam lélektársas meditációt, ahol találkozhattam Vele. Az arcát nem láttam, de éreztem a nyugalmát, a biztonságot. Illetve egy olyan előző életünkbe utaztam vissza, ami hatással van a mostani életünkre, amin majd dolgoznunk kell. 

Angliában találtam magam az 1600-as években. Körülöttem fából készült bútorok, gyertya világított az asztalon. Én a szobában álltam kötényben, vártam haza a férjem. Megérkezett, kinyitotta az ajtót. Az arcát nem láttam, de éreztem, hogy ideges. A feszültség szétáradt bennem. Tudtam, hogy megint veszekszik majd velem. Nem csináltam semmit, csak összehúztam magam. 

Visszatérve a meditációból kielemeztük, hogy a mostani életben a feladatunk az egymás szabadságának és személyiségének a tiszteletben tartása lesz. A mostani énje már letisztult és nyugodt, de meg kell tanulnunk nem korlátozni egymást. Abban az életünkben sokat veszekedett velem, és én sokat tűrtem. De nagyon szerettük egymást és azt az életünket is együtt éltük le. 

Az ajtón kilépve gondoltam magamban, 23 évesen még biztosan várat magára az ilyesmi… 

2 nappal később Anyukám legjobb barátnője (akit én is nagyon szeretek és jól ismerek), megkért, segítsek neki felcipelni csomagokat a fiának, akinek éppen előzőnap műtötték a lábujját. Természetesen segítettem. A lépcsőn felfelé közeledve a lakásához elkezdett remegni a gyomrom. Csodálkoztam is rajta. Már évek óta tudom, hogy Anyukám barátnőjének van egy fia, aki tőlem pár évvel idősebb. Már sokat hallottam róla, de még sosem találkoztunk. 

Ajtót nyitott. Első látásra egy hideg és távolságtartó, de végtelenül nyugodt emberrel találtam szemben magam. Majd a távolságtartása kezdett oldódni. 

Meglepődtem, amikor másnap írt, hogy szeretne találkozni velem. Vacsorázni hívott. Az asztalnál ülve egy fél éjszakát átbeszélgettünk. Elmesélte, hogy művész akart lenni, hegedűművész, de mégsem ezt a pályát választotta… Igen nehezen tértem csak magamhoz a csodálkozástól. És a furcsaságok csak ezután következtek. Mesélt az életéről, rengeteg hasonlóságot fedeztünk fel, mintha megélte volna egy kicsit az én életemet. Ráadásul ugyanazokat az ételeket szereti illetve nem szereti, amiket én. Ugyanolyan rágót veszünk, ugyanolyan fajta zsebkendőt használunk. Ugyanazok a dolgok érdeklik, amik engem. Ezek persze apróságok, de túl sok a véletlen. Annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy ugyanazt kezdi el mondani, amit én szeretnék, csak Ő egy másodperccel korábban, ugyanazokkal a szavakkal. A találkozásunk első alkalmával ez már-már szinte félelmetesen hatott. 

A felismerés, hogy megtaláltam önmagamat a másikban, beleértve minden hibámat és erősségemet, ez az érzés leírhatatlan. Ahogy Viki mondja: „Az ember hazatalál”. 

Van valami különösen különleges ebben az egészben, valami teljesen természetes. Mindketten éreztük. 

Nem tudom, mit tartogat számunkra a jövő. Hosszú még a mi utunk. Abban viszont biztos vagyok, hogy az utat, amelyet választunk, a döntéseket, amelyeket hozunk, történjen ez együtt vagy külön-külön, de megtanuljuk tisztelni és, ezáltal a másik szabadságát nem korlátozni…. 

Köszönöm Neked Viki, hogy segítettél megtalálni. Megtalálni önmagamat és megtalálni Őt. 

Laura (23 éves)







Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése